10. fejezet. Nélküled nem megy.

Na meghoztam az új fejit, 6 komi, és kövi:) 
Vivi xx                                                    

 *Maddie szemszöge*

Sajgó fej, elgémberedett végtagok, kisírt szemek. Életem "legjobb" ébredése volt. És még Megan is rátett egy lapáttal, mert elterpeszkedett az ágyon olyannyira, hogy ha nem kapaszkodok megint leesek. Arrébb lökdöstem, és visszatoltam a fenekemet is az ágyra. 
Megpróbáltam sima álomnak felfogni ezt a tegnapi napot. De sajnos nem tudtam elhitetni magammal, hogy valóban csak egy álom volt.
Felültem, és beletúrtam hajamba. Sírni akartam, ahogy rá gondoltam, de nem tudtam. Már nem jött a szememből semmilyen nedvesség. Összetörték a szívem. Hurrá, már én is beállhatok a sorba, a többi szomorú szerelmes mögé. Pont ezt nem akartam. Hogy csak kihasználjanak. De túl könnyen adtam magam...Ráadásul egy sztárnak. 
Megcsóváltam fejem, és kimásztam az ágyból. Tiszta hülyét csináltam magamból. Hol van a régi lelketlen, érzelemmentes énem? Sehol, mert Harry Styles ellopta azt, és kicserélte egy hülye, szerelmes lányra.
Miután megbékéltem azzal, hogy az arcom még mindig nem az igazi, elindultam felöltözni.
A hangulatomhoz megfelelően akartam magamra aggatni ruhát. Remek akkor öltözzek tiszta fekete-szürkébe?
Töprengésemet az szakította félbe, hogy Megan időközben felkelt.
-Jóreggelt.
-Jobbat - sóhajtottam, és tovább kutakodtam a szekrényemben. Mikor fogok már találni egy normális öltözetet?
-Segítsek? - lépett mellém Megan, és rám mosolygott.
-Az jó lenne, mivel tiszta idegroncs vagyok. Nem tudok normálisan gondolkozni - húztam el a számat.
Meg belevágott, és elkezdte feltúrni a szekrényemet. Repültek a ruhák, és a fehérneműk is, miknek láttán elpirultam. Azért jó, hogy szinte a "tesóm", de magánszférám nekem is van.
Mikor végre kiválasztottuk a megfelelő ruhát, - amit nem nagyon akartam felvenni - Megan azt tanácsolta, hogy menjünk le kajálni. 
-Nekem egy falat sem menne le a torkomon, de te egyél nyugodtan - szóltam neki, amikor a konyhában leültem a székek egyikére.
Megan olyan otthonosan mozgott a konyhánkban, mintha már ezer éve ott lakna. 
A serpenyőben sercegett az olaj, és a rántotta illata csapta meg az orrom. Elég csábító volt, de nem tudtam enni. Féltem, kijönne belőlem az egész.
Aj, de olyan ínycsiklandozó.
-Megan, csinálnál nekem is rántottát? - csillantak fel szemeim.
-Hát már eleve két személyre készítem, mert tudom, hogy az én rántottámnak nem tudsz ellenállni - nevetett fel, és megnyomta az én szót. 
-Haha, képzelődj csak - böktem oldalba.
Reggeli után - Megan a rántotta isteni volt - leültünk a nappaliba tv-zni. Vagyis azt nem lehetett ülésnek nevezni. 
Nem tudom, hogy miért, de a tv-ben megint csak szerelmes drámák mentek. Komolyan, engem akarnak idegesíteni? 
Nem elég nekem játszani a szomorú szerelmest, még ebbe a hülyeségbe is ilyeneket kell bámulnom. 
-Oké, ezt hagyjuk - pattantam fel. - Falra mászok már az ilyenektől. 
-Akkor valami hülye akció- vagy horrorfilmet akarsz nézni? - nézett rám értetlenül nagy őzikeszemeivel.
-Pontosan.
-Aj, akkor keress valamit, én megyek, és csinálok popcornt - mutatott a plazma tv mellett elterülő dvd-kel ömlesztett polcra.
Keresgéltem, de sok horrorom nem volt. Most volt az a pillanat, hogy elmentem volna egy video tékába, és megszedtem volna magam ijesztő filmekkel, de nem akartam kimozdulni a lakásból, így az otthoni kínálattal kellett megelégednem. Végül teljesen nem érdekelt, és lekaptam valami rossz horrort. 
Megan visszatért kezében egy nagy tál popcornnal, és levágódott mellém a kanapéra.
Mielőtt elindítottam a filmet, besötétítettem, de csak a móka kedvéért. 
Amint bekapcsoltam a filmet, a huszadik percnél ijedten konstatáltam, hogy nagyon is ijesztő egy film. Pedig a borítója nem ezt sugallta. 
Sikítoztunk mint egy őrült, és komolyan mondom a film erejéig el is felejtettem Harryt. Nem volt időm másra koncentrálni, csak arra, hogy mikor kapjam szemem elé a párnát. 
A film végére a gyomrom teljesen felkavarodott a látottak miatt. 
-Hú ez kemény volt - ismerte el Megan, miközben levegő után kapkodott.
-Nem volt semmi - helyeseltem.
A popcornt is mind elpusztítottuk, így rápillantottam az üres kék tálra, megfogtam és a mosogatóba tettem.
-Mit csináljunk? - fordultam Megan felé, aki éppen mellettem ácsorgott.
-Tv? - tanácsolta.
-Felőlem - hatalmasat sóhajtottam.
Elkezdtünk nézni egy vígjátékot, amely a leírásból elég viccesnek ígérkezett.
Idő közben anya is hazaért, mert bevásárolt a vacsorához, de ment is vissza a kávézóba. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem mentünk be segíteni neki. 

A film tényleg nagyon vicces volt, röhögtünk rajta elég nagyokat is. Testvéremet nem is láttam még ma, na nem mintha találkozni akartam volna vele.
A vígjátéknak hamarosan vége lett.:(
Addig kapcsolgattuk a csatornákat, míg megakadt szemem egyen.
-Megan, ne kapcsolj el - szóltam rá, amikor megláttam a fiúkat élő adásban.
Szájtátva figyeltem, amint sorra leülnek arra a kicsi kanapéra. Szegény Niall, már megint őt nyomják össze. 
Mindketten mosolyogtunk, és tulajdonképpen nem is volt olyan rossz nézni a fiúkat. Harryt sem. Olyan érzésem volt, mintha pont számított volna rá, hogy nézni fogom az interjút. Mintha akarná, hogy nézzem. 
Na jó, megártott a rántotta.
Kezdetét vette az interjú, én pedig izgatottan meredtem a tv-re, ahogy Meg is.
-Sziasztok fiúk - köszöntötte őket a riporter.
-Szia - köszöntek a fiúk egyszerre.
-Na vágjunk is bele - mosolygott rájuk a riporter, ők pedig bólogattak.
Tulajdonképpen egész vicces volt az egész adás, egészen addig, ameddig a nő fel nem hánytorgatta a srácok szerelmi életét.
Liam, Louis, és Zayn persze nem mondott újat, mindháromnak van barátnője.
Niall egyszerűen bevallotta, hogy neki még nem alakul annyira a szerelem,  mire Megan kicsit boldogabb lett, hogy van esélye.
Aztán Harryn volt a sor.
-Hát...Van egy lány - kezdte, mire nekem szívem a torkomba ugrott fel, és alig bírtam lélegezni. Vajon rám gondol? - akit nem vállaltam fel, és tegnap szakított velem. De most be szeretném bizonyítani, hogy mindennél jobban szeretem. Maddie Johnson a barátnőm, és boldogan felvállalom az egész világ előtt - mosolygott bele a kamerába. 
Szemeimet elöntötték a könnyek, és csak dermedten figyeltem a képernyőt.
Ő tényleg...szeret? Hisz bennem az égvilágon semmi extra nincs. Egy átlagos lány..Neki ez kell?
-Maddie.. Maddie - visított Megan, és lökdösni kezdett.
-Mi? Ja? Óó - alig bírtam megszólalni, csak nyekegtem össze vissza.
-Harry most közölte a világgal, hogy téged szeret.
-Tényleg? Ja tényleg.. - fogalmam sem volt, hogy most mi van.
Hihetetlen hogy ezt mondta. Ország világ előtt. Komolyan engem akar?
-Ha vége az interjúnak, elmegyek hozzájuk - jelentettem ki.
-Helyes.
Végignéztük a riportot, és most valahogy teljesen fel voltam dobódva.
-És most búcsúzunk a One Directiontól, köszönöm srácok - fordult feléjük a műsorvezető. - Következik Rita Ora. Ne menjenek sehova.
Azonnal kikapcsoltam a tv-t, és izgatottan kezdtem el járkálni a nappaliban. 
-Nyugi már - nyugtatott Meg.
-Nyugodjak meg? Még is hogy?
-Hát nem tudom - vakarta meg fejét.
Hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy nekem most azonnal látnom kell. 

Húsz perc készülődés után, indulásra készen álltam az ajtó előtt Megannel. Miután teljesen meggyőződtem, hogy már otthon lehetnek, intettem neki, hogy menjünk.
Sétáltunk, és épp ezért vettem észre, hogy a hőmérséklet folyamatosan csökken Londonban. És már csak egy hónapunk van a suliig. Szívás.
-Én annyira izgatott vagyok - ismételtem immár harmadjára az út alatt.
-Én is.
Csevegés közben, észre sem vettem, hogy már a háznál vagyunk. Az a gyönyörű hatalmas, emeletes ház. Mind az öten itt laktak, együtt.
Felsétáltunk az ajtóhoz, és becsengettem. 
Reméltem, hogy nem Harry nyit ajtót, mert akkor lőttek a meglepetésemnek.
Szerencsére Liam nyitott ajtót, aki kedvesen, de ugyanakkor meglepetten köszöntött minket, és invitált be a tágas nappaliba, ahol kivételesen csak Louis és Zayn tartózkodott. Na meg mi. 
Levettük cipőnket, és gondosan letettük a többi mellé.
-Harry hol van? - fordultam Liam felé. - Láttuk az interjút.
-A szobájában szomorkodik. Menj fel nyugodtan hozzá, Megan te pedig gyere ide hozzánk - mondta kedvesen Liam. Tényleg, nagyon aranyos.
-Merre is van Harry szobája? - fordultam vissza bizonytalanul, arcomon egy zavart mosollyal.
-Ja persze. Első emelet, jobbra a második szoba - navigált.
Fellépkedtem a lépcsőn, és elfordultam jobbra, és a második szobához vettem az irányt. 
Az ajtó nyitva volt, Harry pedig az erkélyén álldogált. 
Besétáltam a szobájába  - amit nem vett észre - és körülnéztem. Kék fal, és otthonosan volt berendezve. A polcon a nővéréről, és anyukájáról találtam képeket.
Halkan előkaptam mobilom, megkerestem Harry számát, és ezt az SMS-t küldtem neki.
" Fordulj hátra! 
 Maddie xx"
Meglepetten hátranézett, és ahogy meglátott, megcsillantak szemei a boldogságtól.
Odafutott hozzám, és szorosan átölelt. Viszonoztam a gesztust.
-Ha tudnád, hogy mennyire hiányoztál - suttogta.
-Te is nekem. Láttam az interjút. És.. köszönöm.
-Te köszönöd meg? Nekem kéne megköszönnöm, hogy egy ilyen csodálatos barátnőm van.
-De hisz nem vagyok az.
-Ó, milyen illetlen vagyok - vigyorodott el huncutul.- Maddie Johnson, lennél a barátnőm? Imádlak, mindennél jobban.
-Hát persze - suttogtam, és szemem elöntötték a könnyek. Felvállalt engem, ezt bizonyította a riportban.
-Csak olyan hihetetlennek tűnt..
-Mi? -nézett rám kíváncsian, és fülem mögé tűrte arcomba lógó hajtincsemet, hogy jobban lásson.
-Az hogy szeretsz - haraptam ajkamba.
-Sajnálom, hogy kételkedned kellett. De gondolom láttad az interjút. És most már tudod, hogy mindennél jobban szeretlek.
-Igen láttam - helyeseltem.
Görcsbe rándult a gyomrom, amint belenéztem smaragdzöld szemeibe, melyek csillogtak az örömtől. 
Ajkamba haraptam, és lesütöttem szemeimet. 
Miért kételkedek még mindig az érzéseimben? Hisz... amit most tett az nagyon jól esett.
Mert bebizonyította, hogy tényleg szeret. És elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Kezünket összekulcsoltuk és leültünk az ágyra.
-Miért engem választottál? - kérdeztem hirtelen.
-Ezt hogy érted?
-Hát úgy, hogy ott van rengeteg modell, színész lány. Sokkal szebbek, és jobban illenek hozzád - ráztam meg a fejem, és kezdtem belátni, hogy ez csakugyan így van. 
-Figyelj - fordított maga felé, és tekintetét szemeimbe fúrta. - Bennem...egy lány, modell, színész sem keltett olyan érzelmeket mint te. Pont ilyen lányra vágytam. Ilyen egyszerűre. Persze ezt a legjobb értelemben mondom. Benned megvan minden, amire szükségem van. A földön tartasz, ami más lánynak nem sikerült. Azt hiszem túl nagyképű voltam - döbbent rá.
-Még mindig az vagy - böktem oldalba nevetve.
-Nem is! Én vagyok a világ legszerényebb embere - ellenkezett, bár tudta, hogy vicceltem. - De akkor most hunyd be a szemed.
Becsuktam szemem, bár nem tudtam, minek kell most ez.
Éreztem, hogy Harry eltűnt mellőlem, mert amikor megtapogattam az ágyat, csak a lepedőt markoltam.
Halk nevetést hallatott.
-Itt vagyok a szobában, ne aggódj.
-Jól van.
Öt perc múlva éreztem, hogy visszaül mellém, és a nyakamba tesz valamit.
-Kinyithatod - suttogta a fülembe.
Azt a láncot pillantottam meg, amelyet nemrég adott nekem, de én szó szerint visszahajítottam neki. 
Rámosolyogtam, és megöleltem.
-Félek, hogy egyszer csak eltűnsz - szaladt ki a számon.
-Ezt nem igazán értem - vakarta meg a fejét.
-Hogy egyszer elmész, itt hagysz, és nem jössz vissza többet - most ebben a pillanatban tényleg úgy éreztem.
-Lesz olyan idő, amikor itt kell majd, hogy hagyjalak. De nem örökre. És ha megoldható lesz, akkor jössz velünk ugyanúgy mint Danielle, Eleanor és Perrie - magyarázta.
-Tudom. 
Harry többet hallani sem akart a magamat lealacsonyító monológomról, ezért inkább megkért, hogy maradjak itt, és töltsem vele a délutánt.
-De Megan lent van - mutattam le az ujjammal.
-Szerintem ő is el van a fiúkkal. Mellesleg Niall kiszúrta magának, úgyhogy szerintem nem fog unatkozni.
-Aha, ennek örülök.
Csend volt, de annál inkább volt jóleső csend, mint kínos. Egyszerűen nem akartunk annyira beszélni, csak örülni annak, hogy itt vagyunk egymással. 
-Amúgy szép a szobád. Otthonos - állapítottam meg.
-Köszönöm.
-Nem is gondolná az ember,hogy egy fiúnak ilyen szobája van, és ennyi kép található a családjáról - lelkesedtem.
- Na kösz - durcázott. - Nem is becsülsz le annyira.. - fonta össze a karját mellkasa alatt.
-Nem azért mondtam. Meg nem épp rád céloztam.
-Tudom - mosolygott és nyomott egy puszit ajkaimra. 
-Szeretlek - suttogtam.
-Én is - ölelt szorosan magához. - És ez nem fog megváltozni, ígérem - tette szívéhez a kezét, de én lekaptam onnan.
-Ilyenre ne esküdj, mert nem én leszek az egyetlen lány, akit szeretni fogsz - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-Nem, nem - ellenkezett.
-Majd meglátod. De most örülök, hogy én vagyok az a bizonyos lány. El sem tudod képzelni, hogy mennyire - ráztam a fejem, és egy hatalmasat sóhajtottam.
Nem vitatkozott velem többet. 
-Lemegyünk a többiekhez? - kérdeztem tőle.
-Mehetünk - bólogatott Harry nagy mosollyal arcán. Látszólag nagyon örült, hogy megint minden, vagy nagyjából minden rendben.
Kisétáltam a szobájából, Harry pedig mögöttem jött.
Úristen de hosszú és kanyargós lépcsőjük van. Állapítottam meg magamban és végignéztem a lépcsőfokokon. Ezt eddig nem is vettem észre, mert nem érdekelt.
Elindultam a lépcsőn, de megbotlottam, és lábam alól kicsúszott a talaj.
-Maddie - ordította, és elkezdett rohanni le a lépcsőn. Ennyi volt amire emlékeztem..

                                                           ~*~

Egy nagy fehér szobában, vagy inkább kórteremben ébredtem fel. Kórterem? Hogy kerültem ide?
Senki nem volt      bent, ezért fejem visszahajtottam a párnára, és szemem lecsuktam. 
-Bemehetnek hozzá, már ébredezik - hallottam meg egy férfihangot, és lábdobogásokat is. 
Szememet még mindig csukva tartottam. 
-Szerintetek ébredezik már? - egy kétségbeesett hang, valószínűleg Harry-hez tartozott.
-Nem tudom, jó durvát esett - másik kétségbeesett hang.
Éreztem, hogy körém gyűlnék, és duruzsolnak valamit, elég halkan, hogy ne halljam meg.
Szép lassan kinyitottam a szememet, pislogtam kettőt-hármat és körülnéztem. 
-Maddie? Ó Maddie - kiáltott fel Harry kissé megkönnyebbülve.
-Harry - suttogtam, és megpróbáltam felé nyújtani kezem, de nem sikerült. 
Értve a célzást megfogta kezem, és megpuszilta.
-Én.. annyira sajnálom - nyeltem egy nagyot, torkom kiszáradt.
-Mit? Te sajnálod? - kérdezte hitetlenkedve. - Én nem tudtalak elkapni.
Látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog.
-Nem a te hibád. Én vagyok ilyen két ballábas - ráztam meg a fejem, és elhúztam a számat.
-Nem nem - ellenkezett.
-Mi történt amúgy?
-Megbotlottál a harmadik lépcsőfokon, elestél és két lépcsőfordulónyit zuhantál, és kiestél a csukott ablakon - arca eltorzult a fájdalomtól, és féltem, mindjárt elsírja magát.
-Az durva. Nekem már onnan kiesett minden, hogy megbotlok - motyogtam.
-Annyira sajnálom.. - mentegetőzött, és megcsókolt, mire nekem heves vágtázásba kezdett a szívem, és a kis állapotfelmérő gép úgy elkezdett csipogni, hogy bekrepált.
-Hopp..
-Most már értem, mit váltok ki belőled - mosolyodott el, és a többiek és elnevették magukat.
Felakartam ülni, de amint megmozdultam volna, fájdalom érte testem minden egyes négyzetcentiméterét.
-Milyen sérüléseim vannak? - kaptam fel a fejem.
-Eltörött egy lábad, a bordádon van egy két repedés, horzsolások a tested minden egyes pontján - torzult el megint az  arca.
-Hát tulajdonképpen nem fáj annyira - próbáltam palástolni azt, hogy de, nagyon fáj.
-Ne hazudj, tudom, hogy rettenetesen fáj, és ez csak az én hibám.
-Nem, nem ,au - ellenkeztem.
-Uraim, hölgyem, most már menjenek, lejárt a látogatási idő - jött be egy mogorva kinézetű nő.
-Szeretlek, holnap bejövök, amilyen hamar csak lehet - nyugtatott Harry.
-Ne menj - estem kétségbe.
-Muszáj - görbítette le száját.
-Rendben - törődtem bele abba, hogy a többieknek mennie kell, én meg itt maradok egyedül.
-Az anyukád is bejön holnap be, ma már nem tudott- tette hozzá Louis.
-Rendben, de Megan hol lesz?
-Nálunk - vigyorodott el Niall, mire én megpróbáltam mosolyra húzni számat, de annyira fájtak még az arcizmaim is, hogy csak béna vicsorgásra tellett.
-Szia, szeretlek - súgta Harry fülembe, és megcsókolt, mire a kis gépezet megint csipogni kezdett, és bekrepált.
-Szeretlek.
A srácok elköszöntek, és elmotyogtak még egy "jobbulást!" majd végleg távoztak a teremből.
-Most ez komoly? - meredtem magam elé üveges tekintettel.
Amikor jó lenne minden, valami úgy is belerondít. Jellemző rám...
Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
De azzal a tudattal nyugtattam magam, hogy a világ leghelyesebb fiúja engem szeret, és itt van velem. És bár hihetetlenül hangzik, úgy tűnik tényleg igaz.
És ennek a balesetnek ellenére is, a világ legszerencsésebb lányának éreztem magam.
Furcsa, ugye?:)