Figyelem! KÖZÉRDEKŰ

Van egy új blogötletem. Ha ide kapok mondjuk 5-6 komit, akkor elkezdem írni. De attól függetlenül, ezt is folytatom tovább. Légyszi komi, ha olvasnád:) Itt a prológus:

Alice 16 éves lány, és a legjobb barátja Louis Tomlinson. Habár az utóbbi időben nem úgy tűnik, hiszen Louis-ra rátalált a szerencse, és a One Direction egyik tagjaként folytatta sztár életét, és Alice teljesen kikerült az életéből. Később újra találkoznak, és felveszik egymással a kapcsolatot. Szerelmek szövődnek, amik hamar romba is dőlnek. Ugyanis kiderül egy szörnyű dolog. Alice agydaganatos, és 10 % esélye van a túlélésre. Semmit nem szól a fiúknak, elhagyja őket, annak érdekében, hogy ne okozzon fájdalmat. De ezzel csak még jobban megnehezíti a helyzetet.
Szerelem, tragédia,csalódás..

Figyelem!:D

Na Visszaállítottam a blogot, ugyanis szeretném  

tovább folytatni. Régi olvasóimat, és persze újakat! 

Várom vissza:)

http://onedirectionblogge.blogspot.hu/

4. fejezet: Az emberek változnak.

Másnap eléggé összezavarodva ébredtem. Nem sokat aludtam, egész végig a bandán agyaltam. Fáradtan mentem le a lépcsőn, ahol kis híján hasra is estem.
-Sziasztok.-ásítottam egy nagyot amikor a konyhába értem.
-Szia.-köszönt anya, Faith pedig mint mindig nem figyelt rám.
Megreggeliztem, és kivettem a hűtőből egy üveg Nutellát, meg egy kiskanalat, és visszatrappoltam a szobámba. Elhatároztam, hogy a mai nap egy olyan "nem mozdulok ki a szobából, inkább magamban duzzogok, nutellát zabálva nap" lesz.
Ma nem kellett bemennem a munkahelyre, aminek iszonyatosan örültem.
Benyitottam a szobámba, ledobtam magam az ágyra, és bekapcsoltam a tv-t.
És lássatok csodát, éppen egy One Direction interjú ment.
-És fiúk, mi a helyzet a lányokkal?-fordult a riporter a fiúk felé.
Louis és Zayn-nek mint megtudtam, már volt barátnője, Liam nemrég szakított, és a szőke gyereknek meg a göndörnek nincs barátnője. Csodás.
De amit a riporter ezután mondott, azt hittem megfulladok, mert éppen egy nagy kanál nutellát tömtem be a számba.
-Harry, láttunk nemrégen ezzel a lánnyal.-ez lett volna az a mondat, és beraktak egy képet, amint éppen hasba vág a kocsiajtóval.-Van köztetek valami?
-Nem semmi. Csak barátok vagyunk.-felelte szemrebbenés nélkül.
Ekkora hazugságot. Mi..barátok? Ez hülyeség. Össze vissza kalimpáltam a kanállal, aminek végeredménye az lett, hogy orrba csaptam magam.
-Kicsim.-nyitott be az ajtón anyu.-Bejönnél ma dolgozni? Kéne a segítség..
-Persze anyu.-sóhajtottam, és felálltam az ágyról.
Lőttek a "tökéletes" napomnak.
Átöltöztem valami normális ruhába, és lementem a lépcsőn.
Amikor leparkoltunk a kávézó előtt, megpillantottam az 5 fiút, akit annyira nem akartam.
Az üzlet előtt ácsorogtak, gondolom nem csak úgy. Anya eléjük ment, én pedig követtem, és kinyitott.
A fiúk pedig kishíján fellöktek, úgy rohantak a boltba.
Anya a kezembe nyomta a köpenyemet, én magamra kötöttem, fogtam a cetlimet, meg egy tollat, és elindultam az 5 nemkívánatos személy felé.
Vettem egy nagy levegőt.
-Mit adhatok?-kérdeztem udvariasan, és igyekeztem nem mogorván beszélni.
-5 kávét, cukorral és tejjel.-sorolta a csokibarna szemű, asszem Zayn.
-Máris hozom.-sarkon fordultam, és beordibáltam anyának a rendelést.

                                               *Harry szemszöge*

Ez a lány. Maddie. Olyan furcsa, és hihetetlenül szép. Igaz, hogy a riporternek azt mondtam hogy barátok vagyunk, de ha jobban belegondolok, még azok se. Most is rajta legeltettem a szemem, de Niall közbeszólt.
-Mivan Harry? Csak nem bejön a kiszolgáló csaj?
-Maddienek hívják.-néztem rá csúnyán, és kitértem a kérdése elől.
-Ne terelj.-emelte fel mutatóujját Liam.
-Na bejön, vagy nem?-sürgetett Louis is.
-Nem.-vágtam rá elég gyorsan, ami választ is adott a kérdésükre, és amolyan "engem nem tudsz átverni" nézéssel pillantottak felém.
-Hagyjuk.-legyintettem, Maddie pedig felbukkant a tálcával a kezében. Már éppen lerakta volna az asztalra, amikor megcsúszott, és a csészék egész tartalma rám zúdult.

                                                   *Maddie szemszöge*

Jézusom, ez nagyon ciki volt. Az egész kávé a göndör gyereken landolt.
-Jézusom s-sajnálom, én csak megcsúsztam és jaj istenem de béna vagyok.-kapkodtam a fejem, de látszólag nem nagyon izgatta ez a dolog.
-Semmi baj.-mosolygott.-Előfordul.
Fogtam egy zsebkendőt, és felitattam az ingjéről a barna foltot. Igaz, hogy nem szeretem kifejezetten, de azért bunkó még sem akartam lenni.
-Hagyd már!-tolta el a kezem, és a szemembe nézett. Azzal a gyönyörű zöld szempárral...Jézusom, miért mondok ilyet? Fejbe csaptam magam, ők pedig értetlen fejjel néztek rám.
Legyintettem egyet, és visszamentem a pulthoz, majd még egyszer elkészíttettem anyával az 5 rendelést, és gondoltam, meghívom emiatt az incidens miatt őket.

Délután végre hazamehettem, de még mindig égett az arcom a délelőtti ügy miatt. Szörnyen szégyelltem magam, mert nem csak előttük, hanem az egész kávézó előtt égettem le magam. 
Mire hazaértünk anyával, már sötétedett, bevallom, ilyenkor már nem szeretek egyedül járkálni.
Berontottam a házba, és lerúgtam magamról a cipőt. 
Miért kell nekem minden nap találkozni velük? Ráadásul mindig kellőképpen le is égetnem magam előttük? Szánalmas vagyok...Elhúztam a szám, és felvágtattam a szobámba. Egy forró zuhany után szó szerint beestem az ágyba, olyan fáradt voltam.

*Másnap*
Reggel szörnyen ébredtem, fájt a fejem, hányingerem volt, és forgott velem a világ. Egyszóval minden betett. Levánszorogtam egy földszintre, ahol 2 álmost tekintet nézett vissza rám. Most is belegondoltam, hogy ott lehetne még az a bizonyos 4. személy, aki mindennél jobban hiányzott az életünkből. Erőltetett mosollyal leültem anyu mellé, és elvettem egy szelet pirítóst.
-Jó reggelt.-köszöntek. Köszöntek?? Faith azt mondta NEKEM hogy jó reggelt.
-Mit mondtál?-hüledeztem. 
-Ő azt hogy jó reggelt.-válaszolta már flegma hangnemben.
-Ó, visszatért a régi Faith.-morogtam, és beleharaptam az áhított pirítósomba.

Délelőtt ismét be kellett mennem a kávézóba, aminek nagyon nem örültem. A kávézó elé érve megpillantottam Meg-et, aminek már kicsit jobban örültem. 
-Szia.-ugrott a nyakamba, hatalmas vigyorral az arcán.
-Szia.-feleltem kis híján fuldokolva, annyira szorított.
-Képzeld. Találkoztam tegnap Louissal az utcán, és meghívott minket ma estére a moziba.-hadarta én így nem sok mindent értettem belőle.
-Mivan? Magyarul ha lehet kérni.-böktem meg mire ő elmosolyodott, és elmondta érthetően.
-Te most komolyan azt akarod, hogy menjek el azzal az 5 majommal moziba?-csúszott pár oktávval feljebb a hangom, és már kissé hisztérikus hangnemben kötöttem ki.
-Meg velem!-emelte fel mutatóujját.
-Ja, egyetlen ok, amiért talán elmegyek..-forgattam meg a szemeimet.
-Akkor eljössz?-csillantak fel a szemei.
-Hát nem is tudom.-gondolkoztam el, hogy vajon mi sülne ki ebből az egészből, és nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy én velük tartsak bárhova is.
-Ajj ne csináld már. Tedd meg értem.-meredt rám kis kutya szemekkel, mert az mindig megtörte azt a "kőszívemet".
-Jó, oké. Csak azt nem értem, hogy ha szinte még nem is ismernek minket akkor mi a fenéért hívnak minket moziba?-morfondíroztam, és az államon nem létező szakállat kezdtem simogatni.
-Hát nem elég az, hogy moziba megyünk velük?-fakadt ki Megan, mintha ez valami eget verően szuper dolog lenne. Legalábbis számára, meg a többi rajongó számára. Csak nekem nem.
-Nem tetszik ez nekem..-mormoltam.
-Ne legyél már ennyire paranoiás.
-Lányok bejöttök még ma dolgozni?-hajolt ki az ablakon anya kicsit morcos fejjel.
-Megyünk.-szóltunk kórusban, felkaptunk egy-egy köpenyt, és hozzáláttunk egy hosszú, fárasztó napnak. És bele kellett törődnöm, bármennyire nem akartam, hogy az estémet, amikor kipihenhetném magam, még el kell mennem 5 sztárocskával meg a dilis barátnőmmel moziba.

Délután fáradtan estem haza, és beletörődve a sorsomba megpróbáltam nem egy szaggatott farmerban, meg lyukas felsőben elmenni, úgyhogy kutakodni kezdtem a szekrényemben, míg végül találtam egy elfogadható csőtoppot, és egy farmernadrágot. Hajamat kifésültem, és lófarokba kötöttem. Más tinilány aki mellesleg ilyen nagy fan, már rég nyálát csorgatva menne a fiúk után..Csak "kár" hogy én nem vagyok ilyen. Najó mondjuk Megan se ilyen, de azért na..
Éppen a konyhában társalogtam anyuval, amikor csöngettek. Kinyitottam és Meggel találtam szemben magam, aki ennél jobban már ki sem tudta volna pintyőzni magát.
-Hány órát álltál te a tükör előtt?
-Csak 1-et.-közölte.
-Hű...-elismerően sóhajtottam, mivel ő képes 2-3 órát is a fürdőszobában tartózkodni.
Vagy csak minden kirakat üvegében megnézni magát.
Elindultunk a mozi felé. Út közben nem szóltunk egymáshoz, én csak magamban fortyogtam, Megan arcáról pedig nem lehetett letörölni a vigyort.
Mikor odaértünk már megpillantottam az 5 félnótást, aminek mondhatom, iszonyatosan "örültem".
-Sziasztok.-köszönt vidáman Meg, én meg elmotyogtam egy "Hello-t". Semmi kedvem nem volt jópofizni velük. Kik ők nekem? Akkor meg minek játsszam a jó kislányt?
-Hali.-köszöntek a fiúk.
Meganék még váltottak pár szót, meg belekezdtek az ismerkedésbe, amit egészen a mozi teremig folytattak, én pedig csak csendben kullogtam mellettük. Amikor beértünk a székekhez, a srácok sorra helyet foglaltak. És ki mellett maradt nekem hely? Hát persze, hogy amellett akit ki nem állhattam. Harry mellé. Rájuk néztem egy amolyan "ez most komoly?" fejjel, és durcásan levágtam magam a helyemre. 
Valami riogatós horrorfilmet néztünk, amitől nekem felállt a hátamon a szőr, és néha ijedten kaptam szemem elé a kezem.
Amikor oldalra sandítottam, láttam, hogy Harry milyen jókat szórakozik rajtam. Nagyon jó.
Miért minket kellett, hogy kiszúrjanak ezek a fiúkák? A többivel már nem is annyira van bajom, ahogy hallottam a beszélgetést, és kiderült hogy nem is olyan rossz fejek. De hát ez a Harry. Nem mondom, hogy rosszul néz ki, de a személyisége nem jön be. Látszik, hogy csak a kamerában kis cuki fiú. Mindegy.
Mikor vége lett a filmnek, gyorsan felpattantam, és Megant is sürgettem, hogy jöjjön már, de ő kitalálta, hogy a fiúk kísérjék haza. És mivel teljesen nem egy irányba lakunk, muszáj volt egyedül mennem. Meg fogok halni. Ááá.
-Hé Maddie ne kísérjen valaki haza?-fordult vissza Megan.
-Őő..hát bevallom mindjárt beszarok hogy esetleg az utca végén egy hatalmas zombi leharapja a fejem, de egyikkel sem szívesen megyek haza.-mondtam ki az igazat.
-Én hazakísérhetlek. Úgy sincs kedvem már bemenni bulizni.-ajánlkozott Harry. Miért pont ő? De annak érdekében, hogy ne egyen meg semmi vagy senki inkább beleegyeztem. Valahogy csak kibírom.
-Oké..legyen.-sóhajtottam egy hatalmasat.
A többiek elindultak, mi meg ketten maradtunk, és beállt a kínos csend. Elindultam az ellenkező irányba, és egy követ kezdtem el rugdosni. 
Harry tekintete szinte égette az oldalam, amitől kissé zavarba is jöttem. Nem azért mert a híres Harry Styles bámult, hanem azért, mert amúgy sem szeretem ha valaki ilyen feltűnően mér végig.
-Vicces vagy.-törte meg a csendet.
Meghökkenten cövekeltem le a járda szélén, és elöntött a forróság. Mi van ma velem?
-Őőő köszi?!-komolyan? Ennél jobbat nem tudnál mondani Maddie Johnson?? Balek vagyok.
-Hogy én mekkora egy idióta vagyok.-suttogtam, de nem gondoltam, hogy meghallja.
-Miért is?-fordult felém.
-Semmi.-intettem le.
-És amúgy apukád meg anyukád nem fognak haragudni hogy ilyen későn mész haza?-kérdezte meg én pedig megint megálltam.-Mi a baj?
-A...az apukám már 10 éve...meghalt.-csuklott el a hangom.
-Jézusom. Sajnálom.-suttogta.-Akarsz beszélni róla?-fordult megint felém. Milyen jó, hogy ilyen messze lakunk ettől a hülye központtól, már rég hazaértem volna, ha nem a város másik szélén laknék.
-Hát..nemtudom.
-Jó persze szinte nem is ismerlek, de mindig jobb, ha nem fojtod magadba..-ebben igaza volt. -Najó.-sóhajtottam, és belekezdtem a monológba, amit szinte minden ismerősömnek el kellett mondanom. 
A történet közepén már kigördültek a szememből a könnycseppek.
Miután befejeztem a monológomat, letöröltem az arcomon versenyző könnycseppeket. Harry némán jött mellettem, és megértően bólogatott.

Sokat mesélt magáról, és a családjáról, és kiderült, hogy nem is olyan tapló, mint hittem. Úgy látszik nem szabad ítélni első látásra. Én is meséltem még magamról, és Meganről is, amiken ő jót nevetett.
Az út végére, már teljesen felengedtem, és nevettem a viccein. 
Elterelte a gondolataim apuról, talán pont ez volt a célja. 
Amikor a házunk elé értünk, szembe fordult velem.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de én jól éreztem magam...veled.-mondta ami engem meghökkentett. 
-É-én is jól éreztem magam.-mosolyodtam el.
-Látlak még?-nézett rám reménykedve. Végülis..megismerhetném őt/őket jobban is.
-Add a telód.-utasítottam, mire ő furcsán nézett rám.-Aj csak add már.
A kezembe tette a készüléket, én pedig belepötyögtem a számomat.
Az én telefonomat is odaadtam neki, ő is beírta a számot. 
-Akkor, szia. Jóéjt.-köszöntem el, és elindultam az ajtó felé, de megragadta a csuklómat, és magához húzott, és egy puszit adott az arcomra.
-Jóéjt.-suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Óvatosan kihúztam a kezeim az ővé közül, és szemlesütve most már tényleg elindultam az ajtó felé.
Kirántottam magam előtt azt, és még visszanéztem. Rám mosolygott, intett egyet, és elindult   az ellenkező irányba.
Beléptem a jó meleg lakásba, lerúgtam magamról a cipőt, és boldogan sétáltam be a konyhába. Szívem még mindig a torkomban dobogott.
-Szia anyu.-köszöntem hatalmas vigyorral az arcomon.
-Szia drágám. Hát miért örülsz te ennyire? És ki volt ez a fiú a kapuban?-vont kérdőre csípőre tett kézzel.
-Ja hát valami horrorfilmet néztünk meg a moziban, és utána kicsit priccoltam, és hazakísért. Eddig utáltam, de kezd megváltozni a véleményem róla. Egész..jófej.-mondtam ki kerek-perec.
-Az emberek változnak drágám.-mosolygott rám anyu, és megölelt.
-Igen, észrevettem. Megyek lefekszem. Jóéjt.-adtam neki egy puszit, és felsétáltam a lépcsőn.
Vettem egy forró fürdőt, és bebújtam az ágyamba. De nem tudtam elaludni. Végig Harryn járt az eszem, amikor a telefonom pittyegésére lettem figyelmes.
Kíváncsian nyúltam utána, és megnyitottam az üzenetet.
Feladó : Harry.
Üzenet: Holnap találkozzunk a parkban, Jóéjt, Harry. xx
Csodálkozva pislogtam, és visszaírtam neki egy "Oké, neked is"-t. Ennél jobbat ki se találhattam volna.

Ezen a napon döbbentem rá, hogy az emberek változnak. Csak meg kell őket ismerni. Teljesen megváltozott a véleményem Harryről, és azt gondoltam, hogy remek barátok leszünk..Ha addig meg nem változnak az érzéseim.

3. fejezet Mindig összefutunk..

A hétvégém unalmasan telt, segítettem anyának otthon a házimunkában, és vasárnap találkoztam Megannel. Tartottunk egy csajos napot. Megan még mindig a szombati koncertről áradozott, ami egy idő után kezdett elég idegesítővé válni.
-De gondold el, Louis meg akar ismerni minket.-vigyorgott rám Megan, miközben anya új kávézójához siettünk hétfőn. Megant is felvette nyári munkára, így a napok 1 harmad részét vele fogom tölteni.
-Szia anya.-köszöntem, amikor megláttam anyát a kávézó előtt.
-Sziasztok.-mosolygott.
-Jónapot Mrs. Johnson.-szólt Megan is.

-Na gyerekek,  a rendelést kell majd felvenni, és amit kiadok, kivinni az egyes asztalokhoz. Remélem érthető.-kacsintott anya, és a kezünkbe nyomott egy-egy köpenyt.
A délelőtt nem volt valami mozgalmas, megfordult pár ember, de nem volt több 10-15nél.
Délután viszont arra figyeltem fel, hogy Megan meredten néz az ajtó felé. Tekintetemet oda irányítottam, és megláttam az 5 fiút.
-Maddie kimennél te, felvenni a rendelést?-hebegett, és még mindig az említett 5 személyt bámulta.
-Ki. Anya nem örülne, ha egy ájult munkása lenne.-forgattam meg a szemem és elmosolyodtam.
Odasétáltam az asztalukhoz, és mivel nem igazán arra figyeltek, hogy mit kérjenek, megköszörültem a torkom.
-Mit hozhatok?
Felém néztek, és kiült az arcukra a döbbenet.
-Te nem az egyik vicces csaj vagy a dedikálásról?-mutatott rám a göndör.
-Naháát nem mondod?-tettetem a döbbent kislányt.
-De. És a másik bolondos csajt hol hagytad?-kacsintott a fekete hajú.
-A pult mögött bujdos.-rántottam meg a vállam.-De mondanátok végre, hogy mit hozhatok?
Miután mind az 5 kijelentette, hogy mit kér, visszasétáltam a pulthoz, bekiabáltam anyának a rendelést, ami 10 perc múlva meg is érkezett.
Felpakoltam a kávékat egy tálcára, és rápillantottam Meganre. Ő éppen a fiúk melletti asztalnál vette fel a rendelést.
Kivittem a fiúknak az italukat, ők pedig elégedetten szürcsölgetni kezdték.
-Hogy jöhetnek be neked ezek?-mentem oda Meganhez, és kezem a vállára tettem.
-Most miért tök cukik.-pillantott oda mosolyogva, mire a barna hajú intett neki egyet.
-Jézusom intett nekem.-döbbent le.
-Jézusom intett neked.-tettettem én is a hülyét.
Ő csak megforgatta a szemét, és visszament a helyére.

Estére értem haza, nagyon elfáradtam. Lezuhanyoztam, és még felnéztem facebookra, és twitterre. Semmi különöset nem írtak ki, ezért hamar ki is kapcsoltam a laptopomat.
10 óra körül lefeküdtem aludni, mert nagyon ki voltam.
                                                                             [...]
Másnap..
Délután igyekeztem a kávézóba, lehajtott fejjel baktattam, mire egyszer csak nekem jöttek. Mivel majdnem elestem, megkapaszkodtam az illetőben.
-Bocsi, bocsi.-mentegetőztem.
-Semmi baj.-ütötte meg a fülem egy gyönyörű rekedtes hang. Felnéztem és kit láttam?... A göndör beképzelt gyereket a One Directionból. Olyan sebességgel húzódtam el tőle, és kezdtem el rohanni a kávézó felé, hogy magam is meglepődtem a gyorsaságomon. Hihetetlen..Egy puszta véletlen miatt rögtön a karjaiban landolok..Utálom..gyűlölöm. Igaz, nem tudom megmondani, hogy miért. Vagyis de, egy nyomós okom van rá: Egy beképzelt majom.

-Szia Maddie.-kiabált a kávézó ajtajából Megan.
-Szia.-köszöntem kicsit idegesen.
-Miaz?-kérdezte ijedten.
-Semmi, csak az egyik férjed nekem jött az utcán, és megfogott, mert majdnem orra estem. Lényeg annyi, hogy a karjai között landoltam.-fejeztem be monológom.
Barátnőmből kitört a nevetés, és behúzott a munkahelyre.
-Ez...most...komoly?
-Igen..de nem tesz semmit, mert utálom.-fontam keresztbe a karom a mellkasom alatt.
Ő rám nézett egy olyan "engem úgysem versz át" fejjel, mire én nevettem fel.
-Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
-Dehogynem..Neked bejön Harry.
-Hogyne..-feleltem ironikusan.
-Olyan ferdehajlamú vagy. Neked hogy nem jönnek be a zöld szemei, a göndör fürtjei, és a gödröcskéi amikor mosolyog?-sorolta, én pedig magam elé képzeltem a fiúk.
-Nem azt mondtam, hogy ezek nem jönnek be rajta..-kezdtem a mondatom, de Megan félbeszakított.
-Tudtam..tudtam, hogy bejön neked.-visított, mire minden szempár, aki a kávézóban volt, ránk szegeződött, és olyan wtf fejet vágtak.
-Nem jön be.-vitatkoztam vele.
-Dehogynem.
-Nem.
-De.
-Nem.
-De.
-Nem és nem és nem és nem.-kis híján ordítottam, ezért gyorsan le kellett nyugtatnom magam.
-Kislányom, már megint az egyik vevővel ordibálsz?-libbent ki az ajtón anya csípőre tett kézzel.
-Fenébe is, nem.-csattantam fel, és gyorsan felkaptam magamra a köpenyem, még mielőtt szétrobbanhattam volna.
Csodás. Az anyám és a legjobb barátnőm képesek az őrületbe kergetni, élén az 5 tinisztárocskával.

Egész délután ezen a témán agyaltam. Hiszen, korántsem ők a leghelyesebb fiúk a világon..sőt.
Nagyon örültem, amikor már végre bezárhattunk. Eléggé elfáradtam, és bevallom, kicsit szégyelltem magam, amiért olyan pofátlanul viselkedtem délelőtt Harryvel. Igaz, hogy utálom, de azért megköszönhettem volna, hogy nem engedte, hogy betörjön a képem.
Megannel még mindig az "óvodás" harcunkat folytattuk, miszerint én utálom Harryt, de szerinte ez cseppet sem így van. Ma nem jöttek be a kávézóba fiúk, amit én örömmel nyugtáztam, de Megan korántsem volt ilyen lelkes emiatt.
Amikor hazaértünk anyával, én egyenesen a konyha felé vettem az irányt, mert kishíján kiesett a szemem, annyira éhes voltam már.
Megtámadtam a hűtőt, és kivettem a bepácolt húst, és nekiláttam összeütni a vacsorát.
Arra lettem figyelmes a hússütés közben, hogy Faith betámolyog a konyhába. A keze tiszta vér.
-Jézusom te mit csináltál?-igaz hogy utáltam Faithtet és ő is engem, de legalább szorult belénk egy kis jó modor, szóval ha valakinek baja esik, nem nézzük tétlenül.
Fogtam egy törlőkendőt, és elszorítottam a kezét.
-Anya.-ordibáltam ki  konyhából.-Gyere, Faith megsérült.
-Jézusom mi történt?-szaladt be a konyhába anya.
-Ezt én is szeretném tudni.-fordultam az illető felé, de ő csak megrántotta a vállát.
-Elvágtam a kezem.-felelte olyan egyszerűséggel, mintha ez olyan mindennapi dolog lenne.
-Megyünk a kórházba.-jelentette ki anya, és elvette a kocsikulcsot az asztalról.

Úton voltunk a kórház felé, idő közben az eső is eleredt, ami elég megszokott, itt Londonban.
Megint csak eltöprengtem ezen az 5 idiótán. Talán, ha megváltoznának, akkor még TALÁN barátok is lehetnénk. Feltéve ha keresnének minket. Mondjuk ez hülyeség, mivel Megan nem cserélt velük telefonszámot sem, én pedig szintén nem fogok. Megan mutatott már nekem 1-2 videót róluk, és őszintén szólva elég viccesek. De ettől függetlenül nem tágítok az elvem mellől. 
Amikor leparkoltunk, éppen kinyitottam a kocsiajtót és kiszálltam, amikor a másik mellettem álló kinyitotta a sofőr felől lévő ajtót, és egyenesen hasba csapott vele.
-Áú.-rogytam a földre, kezem a hasam elé szorítottam.
-Jézusom sajnálom.-segített fel az illető, aki feltételezem, férfi volt a hangjából ítélve.-Jól vagy?-nézett a szemembe, belém pedig a felismerés hasított. 
Ez Harry.
-P-persze.
-Kicsim jól vagy?-fordult meg anyám.
-Igen, jól-vetettem oda, és visszafordultam. Lenéztem a megütött pontra, és láttam, hogy vérzik.
-Sietnem kell.-motyogtam, és elfordultam.
-Legalább a nevedet mond meg.-suttogta a mögöttem lévő alak, én pedig elindultam Faithék után. 
-Maddie.-fordultam vissza.
Nagyon fájt a hasam, úgyhogy én is benézhetek az orvoshoz. Remek.
Mikor végre utolértem anyáékat, ők is észrevették a vérző pontot.
Anya csak sóhajtott, Faith pedig mint mindig rám sem hederített.
Mikor végre beértünk a jó meleg épületbe, a jellegzetes kórházi szag csapta meg az orrom, és szemem elé tárultak, az unalmas, egyhangú fehér falak. Itt minden olyan..fehér.

Megállapították, hogy nekem semmi bajom, Faithnek meg kötözésre kell járnia. 
Mikor végre hazaértünk, elmentem zuhanyozni, és akkor megvilágosodtam.
-A csirke.-ordítottam, és egy szál törölközőben trappoltam le a lépcsőn, mire láttam, hogy anya kiszedi a szénné égett "vacsoránkat".
-Ügyes vagy kislányom, de most menj vissza mert végig csöpögteted az egész házat.-dörrent rám anya.
-Oké-oké.-feltartott kezekkel mentem vissza.
Végre normális öltözetben(egy bő pólóban, és egy kék melegítő nadrágban, meg egy mamuszban) slattyogtam le a konyhába, ahol immár újra a megszokott illat uralkodott.
Ittam egy pohár narancslevet, majd egy jóéjszakát kíséretében felvonultam a szobámba.
Valahogy mindig összehoz minket a sors. Tegnap is, és ma is kétszer.
Ez jelent valamit?

2. fejezet: A "várva várt" koncert.

Elérkezett a koncert napja. Már arra is gondoltam, hogy lefújom, és beteget jelentek, de a legjobb barátnőmet nem hagyhatom cserben. Reggel fáradtan baktattam le a lépcsőn, és a konyhában egy szokásos utálkozó, és egy másik szeretettel teli pillantás fogadott.
-Faith meddig akarod még ezt csinálni?-csattantam fel, és a szemébe néztem.
-Mit?
-Azt, hogy már 10 éve ellenségeskedsz velem. Tudod nem csak az én hibám..-dühösen néztem rá. Nem bírtam már sokáig.
Nem szólt semmit, csak felvágtatott a szobájába és magára csapta az ajtót.
Megszoktam már ezt. ha nem akar, vagy nem tud valamire válaszolni egyszerűen csak lelép.
Igen ez Faith.
-Na és izgulsz a koncert miatt?-terelte a témát anya.
-Ahj annyira izgulok majd ki ugrik a szívem a helyéről.-mondtam ironikusan és megforgattam a szemeimet.
Anya jólesően felnevetett nyers válaszomon. Elég könnyű megnevettetni.
-Elég hidegen hagy a dolog, de ha Megan ettől boldog..-vontam meg a vállam.
-Helyes.-kacsintott.

Délután 3-kor jobbnak láttam, ha elkezdek készülődni.
Felvettem a koncertre vásárolt ruhát, hajamat kivasaltam, és laza lófarokba kötöttem, arcomra pedig egy kis sminket kentem. Amikor végeztem, megállapítottam, hogy egész tűrhetően nézek ki.

A koncert 6 órakor kezdődött, de már 5 órára átmentem Meganékhez.
Becsengettem, és 20 másodperc múlva Megannel találtam szembe magam, majd kicsattant az örömtől. Gyönyörű volt, mint mindig.
Egy sárga kardigán, és egy fehér, mintás egybe ruha volt rajta. Göndör haja finoman omlott a vállaira.

-Na mehetünk?-vigyorgott.
-Felőlem.-vontam meg a vállam, és sóhajtottam.
-Azért ennyire ne legyél lelkes..-motyogta.
-Jól van na. Érted megteszem.-mosolyogtam rá. 
-Imádlak.-ölelt át.-Anyu elmentünk.-kiabált be a házba, majd becsukta maga után az ajtót. Fogtunk egy taxit, ami elvitt minket a koncert helyszínére.
-Jézusom, nemsokára látni fogom őket. Egyenesen a 2. sorból.-ájuldozott drága barátnőm.
-A 2.-ból?-képedtem el. Nem elég, hogy hallgatnom kell őket, ami még talán ismétlem TALÁN elviselhető, de hogy olyan közelről nézzem őket. Jézusom.
-Jah, VIP jegyek.-vakarta meg a fejét.
Amikor odaértünk, rengeteg rajongót pillantottam meg. Sokan nagy táblákra írták a nevüket a fiúknak, vagy csak ordibáltak.
Az én részemről ennyi is elég volt, és nagy késztetést éreztem, hogy vissza ne üljek az autóba, és megmondjam a sofőrnek, hogy most azonnal húzzon el innen.
De hát nem tehettem meg. Beletörődve a sorsommal, barátnőmmel karöltve mentem közelebb a stadionhoz.
Amikor végre átverekedtük magunkat a lányseregen, végre beléphettünk az épületbe. És ezt nem azért mondom, mert már alig várom, hogy lássam őket, de melegebb helyen mégiscsak jobb.
Beléptető rendszer volt, mindenkinek át kellett húznia a kártyáját, csak úgy engedtek be.
Mint megtudtam Megantől, a vip jegy abban különbözik a rendestől, hogy mi a színpad első 15. sorába megyünk, és minket engednek ki először a dedikálásra. (Hú de szuper..)
Amikor az olvadozó lányok már negyedjére kezdtek bele az egyik számuk eléneklésébe, komolyan, teljesen elegem lett, és azon töprengtem, mi lenne, ha szépen kiosonnék innen. 
-Mindjárt látom őket mindjárt.-hadonászott a kezével Megan.
-Úristen, mindjárt látjuk őket.-vágtam én is egy megszeppent arcot és utánoztam a visítását, majd elröhögtem magam.
-Hahaha.-forgatta meg a szemeit.
A nevüket már hallottam Megantől egy "párszor, szóval azt megjegyeztem.
Neki a kedvence valami Niall, és többet tud róla mint azt gondoltam.
-Te tényleg nagy rajongó lehetsz..-szóltam hirtelen.
-He?-fordult felém.-Én nem rajongó vagyok, én directioner vagyok.
-Parancsolsz?-néztem rá értetlen fejjel.
-Semmi.-intett le.

                                                            *Harry szemszöge*

Az utóbbi időben eléggé elszállt velem a ló. Lássuk be, a hírnév elképesztően nagyképűvé tett, és néha már én sem ismerek önmagamra. Mindig csak a buli számít. Az, hogy Harry Styles nem maradhat ki egyetlen partyból sem, és e miatt már elég nagy port kavart a sajtó is. Szóval jobb lenne már visszafogni magam.
-5 perc és kezdünk.-szólt be az öltözőnkbe az új menedzserünk. A nevét meg sem jegyeztem, mivel körülbelül 2 hetenként váltogatják.
-Huh én izgulok.-mondta Louis immár tizedjére az elmúlt 10 percben.
-Körülbelül ugyanolyan lesz mint az eddigiek. Nincs ok aggodalomra. Jók leszünk. Csak természetesen.-kacsintott rá Liam. Hát igen, ha ő nem lenne, talán már a banda sem lenne.
-Színpadra srácok.-szólt be a menedzser újra.
-Show Time fiúk.-vigyorogtam, kezünkbe adtak egy-egy mikrofont, és kiléptünk a színpadra.

                                                          *Maddie szemszöge*

-Jézusom itt vannak.-dermedt le mellettem Megan, és lélegzetvisszafojtva figyelte az 5 srácot. A göndör srácról sütött a nagyképűség. És ez úgy gondolom nagyon szánalmas dolog. De ez mindig is így volt. A hírnév megváltoztatja az embert. Ha akarja ha nem. Róluk is lerítt, hogy mennyire el vannak szállva maguktól, ismétlem, különösen a göndörről.
Igaz, hogy a második sorban álltunk, de Megan szó szerint úgy félrelökte az előtte álló két lányt, hogy azok majdnem hasra vágódtak. Engem is beráncigált az első sorba aminek nem nagyon örültem.
A koncert elég hamar elment, és meg kell hagyni, egész TŰRHETŐ, ismétlem egész tűrhető számaik vannak. 
A koncert végén áttereltek minket a dedikálásra. Megan elővette a táskájából egy cd-t és egy posztert. A posztert a kezembe nyomta, mire én kérdőn néztem rá.
-Írasd alá.-mondta közömbösen.
-Írassam alá? Amikor utálom őket?-háborodtam fel.
-Azért úgy láttam, a számaikat eléggé bírtad.
-Azért mert tetszenek a számaik, attól még ugyanúgy öntelt barmok maradnak.-ordítottam, csak nem vettem észre, hogy már a dedikáláson vagyunk, egyenesen az 5 majom előtt.
Annyira levörösödtem, mint a rák.
-Hm, szóval nem csíped a búránk.-mosolygott féloldalasan a göndör. Zöld szemei az enyémekre tévedtek.
-Nem, mert süt rólatok a nagyképűség.-kezdtem a padlót fixírozni.
-Akkor miért jöttél el a koncertre?-kérdezte teljesen normálisan az a szőke gyerek, nem láttam rajtuk hogy megsértődtek. Gondolom, hogy azért az egész világ nem rajong értük.
-Mert ez..-rántottam magamhoz Megant.-Belerángatott. Tudnátok mennyit istenít otthon titeket. Kajak, már bálványoz. Főleg azt a szőke ficsúrt.-vetettem oda, mire Megan olyan gyilkoló pillantást vetett rám, amilyet csak tudott, a szőke pedig csak rámosolygott.
-Ja meg előtettek nem mer megszólalni, mert fél hogy leharapjátok a fejét.
-Maddie, elég.-szólt mérgesen Megan.
-Remélem látunk még titeket. Vicces figurák vagytok.-nevetett a barnahajú srác, és továbbadta a cuccokat, amit aláírattunk.
-É-én is.dadogta Megan, én meg ehhez már hozzá sem szóltam.

Hazafelé menet Megan majdnem leharapta a fejemet. 
-De hát legalább azt mondta az a barna hajú, kék szemű..
-Louis..-szakította félbe a mondatom.
-Igen az..na szóval hogy jó lenne ha látna még minket. Ezt nekem köszönheted. Persze én nem lelkesedek nagyon ezért, d te gondolom igen.
-Jó ez igaz. De..
-Na?-húzogattam a szemöldököm.

Amikor hazaértem, unottan lerúgtam magamról a cipőmet, és bementem a konyhába.
-Sziasztok.-köszöntem, bár tudtam hogy Faith nem fogja viszonozni azt, hogy én próbálok kedves lenni.
-Szia kicsim.-mosolygott anya.-Na milyen volt a koncert?
-Hát a számaik egész tűrhetőek, de az az 5 idióta. Süt róluk a nagyképűség. És a dedikáláson még az egyik mondta, hogy reméli, hogy találkozunk még.-újságoltam, és elvettem egy almát a pultról.
-Hát tudod a sztárélet mindenkit megváltoztat. És nalám az egyik még meg is akar titeket ismerni? Megan mit szólt?
-Semmit. Úgy állt mellettem, mint aki karót nyelt. Megbűvölte őt az az "elképesztő látvány".-húztam el a szám.
-Na ne legyél már ilyen ellenséges velük. Amúgy van egy jó hírem.
-Na miaz?-lettem kiváncsi.
-Hát néztem munka után, és éppen kiadó volt egy kis kávézó. Holnap megyek megbeszélni, és ha jól megy minden akkor már jövőhéttől dolgozhatunk.
-Dolgozhatunk?-fontam össze a karom a mellkasom alatt.
-Hát segíteni kéne majd vinni a boltot..-tért a lényegre.-Mivel nyár van, te is tudnál segíteni.
-Persze, segítek.-mosolyogtam.

Beszélgetésünk után elmentem zuhanyozni, és úgy döntöttem, kipihenem ezt a fárasztó napot. Elég volt nekem ezekből a fiúkból.

1. fejezet. Hiányzik.

Nahát meghoztam az első részt. Véleményeket kérek, hideg meleg jöhet!:) Mondjuk 4 komi?:$

Érezted már, hogy semmi nem akar összejönni? Hogy egyedül vagy ebben a hatalmas világban? Hogy valakinek a hiánya pótolhatatlan a szívedben?
Maddie Johnson vagyok, és a fentiek közül én már mindet éreztem. Csak az anyukám, a testvérem, Faith(aki nem mellesleg utál) és a legjobb barátnőm, Megan maradt nekem. Apukámat elvesztettem 7 éves koromban. Azóta már nem tudok felhőtlenül boldogan élni, ugyanis a szívemben még mindig ott tátong az a hatalmas üresség.

Épp most is a park felé igyekeztem lehajtott fejjel, ugyanis Megan valami húúde elképesztő dologba akart beavatni. Lehajtott fejjel sétáltam, és addig nem néztem fel, ameddig a parkhoz nem értem. Mikor végre rápillantottam a zajos út melletti bokrokkal, és különböző növényekkel borított helyre, megláttam Megant egy padon üldögélve. Festettem az arcomra egy mosolyt, és odasiettem hozzá.
-Szia.-ültem le mellé a padra. Az arcáról nem lehetett letörölni azt az 1000 wattos vigyort.
-Szia.-már csaknem visított, ezért befogtam a száját.
-Öhm nem akarlak elkeseríteni, de ebben a 20 méteres körzetben nem csak mi tartózkodunk.
-Jó bocsi.-meredt rám kiskutya szemekkel.
-Na mi az a hipermegaszuper dolog?-vontam fel a szemöldököm.
-Hát..tudod, múlthéten volt a szülinapom.
-Igen.-bólogattam, és megint visszaemlékeztem az édes 17-es bulijára, ami nem végződött valami nagyon jól, mert kis híján szétverték a berendezést azok a tizenkettedikes barom kosarasok. Hát igen, kicsit több pia gurult le a torkukon, mint kellett volna.
-És apa a buli után meglepett 2 koncertjeggyel.-már annyira visongatott, hogy azt hittem ott helyben leütöm.
-És milyen koncertjegy?-kérdeztem idegesen, mert féltem, hogy az lesz, amit nagyon nem akarok.
-One Direction.-sikkantott, én pedig olyan világfájdalmas arcot vágtam, amilyet csak lehet.
-Most miért nem örülsz? Ketten elmegyünk..-a mosolyt még mindig nem lehetett letörölni az arcáról, amitől nekem is halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, de aztán eszembe jutott, hogy min vigyorgok, ezért rögtön komolyra fogtam a szót.
-De tudod, hogy én utálom őket.
-Jaj ne durcáskodj már, apa megvette, én pedig azt szeretném ha a legjobb barátnőm jönne velem.-vágott olyan Megan-ös cukipofit és megölelt.
-Jó, talán.-motyogtam, és kénytelen voltam beletörődni, hogy a szombat estémet ezekre az idiótákra fogom pazarolni.
-Imádlak.-ugrott a nyakamba.

Később kénytelen voltam vele vásárolni menni, mert most az volt a mániája hogy ő nem mutatkozhat előttük, egyszerű, de még is csinos ruhában.
Amikor végre megvette azt amit akart, engem is belerángatott VOLNA valami fekete estélyi ruhába, ami körülbelül a seggemet is alig takarta, de nem hagytam magam.
Ha már kellett valamit nekem is venni, egy hosszabb, és kifinomultabb ruhát választottam.
Rengeteg táskával bandukoltunk hazafelé, aminek a háromnegyede Megané volt, aki fütyörészve jött mellettem, és sugárzott belőle a jókedv.
Mindig is irigyeltem. Neki egy normális családja van, vannak szülei, és boldogan élnek.
Tiszta happy mindenki.
Én persze anyával is nagyon jól kijövök, sőt mondhatni sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk mióta apa eltávozott az élők sorából.
Viszont testvéremmel, Faithtel már nem ez a helyzet. Rühell engem, amióta apa meghalt,
mert szerinte én tehetek erről. És akkor elbizonytalanított. És kezdtem úgy érezni, hogy tényleg én vagyok a hibás
Igazából csak annyira emlékszem, hogy amikor 7 évesen hazajöttem apával a balettóráról valami apróságon összekaptunk, én meg azt vágtam a fejéhez meggondolatlanul hogy :"utállak".
Láttam rajta, hogy nagyon megbántottam, de a büszkeségem miatt nem kértem bocsánatot.
Utána anyával veszekedett egy sort, és kirohant a házból. Másnap értesítettek, hogy autóbalesetet szenvedett és szörnyethalt.
És most, ha így visszagondolok, milyen jó lett volna akkor bocsánatot kérni, hiszen milyen meggondolatlan voltam. És ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, biztos, hogy kis buta 7 éves fejjel sem így csináltam volna. És most ott húzódott meg a szívem egyik sarkában az a mérhetetlen bűntudat, hogy mi van ha miattam ment el? Nem azért mert utált engem, hanem mert annyira megbántottam?
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, de próbáltam visszatartani a sírást, és majd otthon kiadni magamból, de Megan észrevette a halk szipogásomat.
-Mi a baj?-a mosoly rögtön lefagyott az arcáról.
Az volt a jó mindkettőnkben, hogyha az egyiknek baja volt, akkor ugrott a másik jó kedve is. És mindig ott voltunk egymásnak, sírhattunk egymás vállán.
-Apukád.-válaszolt saját kérdésére. Kijelentés volt, nem kérdés. Pontosan jól tudta, hogy ez a bajom, hisz csak neki tudtam órákat regélni arról, hogy mekkora egy barom voltam akkor.
-Igen.-suttogtam, de a hangom elcsuklott.

Megan egészen hazáig kísért, hiába nem is arra lakott amerre én.
Amikor hazaértem, lerúgtam magamról a cipőt, és besiettem a konyhába.
-Sziasztok.-köszöntem, és próbáltam elrejteni a hangomban bújkáló fájdalmat.
-Szia.-köszönt anya, és adott egy puszit a fejemre.
A testvérem köszönésre sem méltatott, és olyan gyűlölködő tekintettel nézett rám, hogy jobbnak láttam ha felsliccolok a szobámba.
Megbeszéltem anyával a koncertdolgot, és vonakodva ugyan de beleegyezett.
Anya mindig erősnek mutatta magát előttünk, és csak egyedül sírt.
Faith szobájából is hallottam már a zokogást, és jó magam is majdnem minden nap megkönnyezek.
A koncert csak holnapután lesz. Még csak 2 óra volt úgyhogy elhatároztam, hogy kimegyek a temetőre, és elmondom apának, mi nyomja a szívem. Még ha nem is hall engem, vagy csak fentről figyel, ez már megnyugtat.

Elmentem a közeli virágboltba, vettem egy pár szál virágot és elindultam a temetőhöz, ami körülbelül 20 percnyi sétára volt a házunktól.
Amikor odaértem, sok ismerős arccal találkoztam, akik megértően néztek rám, én pedig csak mosolyogtam mindenkire.
Apa sírjához érve, nem érdekelt, hogy milyen nedves a föld a tegnapi esőtől, leültem, és belekezdtem.
-Apa..Nagyon sajnálom ami 10 éve történt. Ha én nem mondok meggondolatlan dolgokat, ami mellesleg teljesen nem volt igaz, akkor még itt lennél velünk. Néha úgy érzem, én vettem el tőled az életed..Pedig olyan fiatal voltál. Képzeld, azóta Faith utál engem.-húzódott gúnyos mosolyra a szám, aztán pedig halk zokogásba kezdtem.
-Hiányzol.-suttogtam.

Amikor már sötétedni kezdett, jobbnak láttam ha elindulok hazafelé, mert nem szeretek már ilyenkor egyedül kószálni. Azóta nagyon paranoiás lettem.
Otthon anyáék a Tv előtt ültek, és mindketten..sírtak.
Odasiettem, hogy megnézzem mi a baj?
-Mi történt?-suttogtam ijedten.
-S-semmi. De te hol voltál?-dadogta anya, Faith pedig azonnal elfordult tőlem.
-A temetőn voltam.-motyogtam.
-Értem.
-Apa..hiányzik ugye?-néztem fel rájuk.
-Már hogyne hiányozna, amikor csak is miattad történt ez az egész?-vetette oda ingerülten Faith, felpattant a helyéről és beviharzott a szobájába. Meredten álltam, és nem értettem, hogy miért csak az én hibám. Hisz anyuék apu halála előtt már 3-4 évvel azelőtt sem jöttek ki túl jól egymással. De attól függetlenül nagyon szerették egymást.
Könnycseppek törtek elő a szememből, és rekord gyorsasággal öntötték el a szemem, úgy hogy minden összefolyt. Belül néha úgy érzem, megfulladok..
-Kicsim ez nem igaz. Faith..csak dühös.-ölelt magához anya.
-De..már több mint 10 éve ezt játsszuk. Nem unja még hogy minden egyes alkalommal belém tapos, és tudatja velem hogy én voltam aki miatt ez történt?-keltem ki magamból.
-Ez egyáltalán nem így van. Nem miattad történt. Csak Faith nehezen dolgozza fel..ahogy mi is.-nyugtatott.
Fél óra múlva elköszöntem tőle, vettem egy forró fürdőt, és ágyba bújtam. Jobb lesz, ha kialszom ezt a mai napot.

Prológus

Maddie Johnson egy teljesen átlagos lány. Apukáját elvesztette 7 éves korában, aki autóbaleset áldozata lett. Azóta nem tud felhőtlenül boldogan élni, és még az is rátesz egy lapáttal, hogy testvére, Faith utálja. Egyetlen barátnője Megan Parker, aki minden hülyeségbe belerángatja. Megan hatalmas One Direction rajongó, ám Maddie a legkevésbé sem az. Ki nem állhatja őket.
De ő sem gondolja, hogy egy véletlen folytán hogy meg tud változni a véleménye az 5 szívtipróról, különösen az egyikről, akit a legjobban utált mind közül!!