5. fejezet. Szerelem?

Másnap hihetetlenül boldogan ébredtem. Kinyitottam az ablakom, és kihajoltam rajta, hagytam hogy a napsugarak simogassák arcomat.
Harryn töprengtem. Lehetetlen hogy ilyen hamar megváltozzon valakiről a véleményem.
Talán már én sem vagyok önmagam.
Megráztam a fejem, és választottam valami normális öltözetet mára. Ugyanis jelenésem lesz a parkban.

Izgatottan siettem le a lépcsőn, és odamentem anyához.
-Jóreggelt.-köszöntem fülig érő mosollyal.
-Neked is. Hát téged mi lelt?-kérdezte meglepődve, és elvett a tálból egy almát.-Meg miért vagy így kiöltözve? Gondolom nem azért, mert a munkahelyen akarsz villantani benne.
Mosoly húzódott az ő arcára is.
-Hát eltaláltad, nem oda ez a nagy készülődés. Hanem Harry elhívott a parkba egy sétára.-meséltem, és éreztem hogy fülig vörösödöm.
-Á szóval ez van a dolgok háta mögött. De vigyázz vele Maddie. Ő egy sztár. Nagyon nagy gondokkal jár.-döbbentett rá anyám. És igaza volt. Hisz miért kellenék pont én neki a sok közül? A mosoly rögtön lefagyott az arcomról, ami úgy láttam neki is szemet szúrt.
-Jaj kicsim...nem azért mondtam, hogy elszomorítsalak. Csak nem szeretném ha egy ilyen szívtipró törné majd össze a szíved.
-De én nem vagyok belé szerelmes.-nevettem fel.-Legalábbis még nem.
-Jaa az más. De akkor is légy óvatos.
-Az leszek.-kacsintottam, majd rápillantottam a faliórára, ami 10 órát mutatott. Túlságosan hamar elkészültem. Most mit csináljak még addig?
-Anya, elmentem.-öleltem át.
-Szia.

Út közben rengeteget gondolkoztam. És arra jutottam, hogy semmi többet nem érzek barátságnál. Ez csak egy baráti séta lesz, baráti beszélgetéssel. Vettem egy nagy levegőt, majd hangosan kifújtam. Életemben másodjára vagyok már ilyen ideges.
Csak nem tudtam mitől. Nem fog megenni.
A parkba érve leültem egy padra, és előkotortam a táskámból a telefonomat és a hozzá tartozó fülhallgatómat. Bömböltetni kezdtem a zenét, ami hamar el is terelte a gondolataim. Úgy 20 perc múlva egy előttem álló alak lábára lettem figyelmes. Feljebb néztem, és megláttam Harryt. Okééé.
Zsebre vágtam a mobilt.
-Szia Harry.-mosolyogtam.
-Szia.-viszonozta a mosolyomat, és leült mellém.
-Na és mi újság?-vetettem fel.
-Hm..Semmi különös. Veled?
-Semmi különös.-vakartam meg a fejem.
-Szép idő van.-nézett fel az égre. Te jó ég.
-Mi most komolyan az időjárásról dumálunk?-nevettem el magam.
-Nagyon úgy tűnik..-mosolyodott el ő is.
Jézusom..Ez nagyon kínos. Itt ülünk egymás mellett, és az egyetlen normális téma amiről beszélgetni tudunk az időjárás?? Hát igazán nem így képzeltem el ezt a találkát.
-Elmehetnénk mondjuk fagyizni.-ötletelt.
-Hm nem rossz ötlet.-felálltunk és elindultunk a legközelebbi fagyizóhoz. Igazából úgymond még baráti viszonyban sem voltunk. Dehát pár nap alatt ez nem is lehetséges. Jobban meg kell ismerkednünk. Arra már rájöttem, hogy nem olyan majom mint amilyennek hittem.

Éppen a Temze partján sétálgattunk fagyival a kezünkbe, de az úgymond tökéletes baráti pillanatot csak az rontotta el, hogy Harrynek folyton kapucniban, meg napszemüvegben kellett mutatkoznia.
Ez egy kicsit zavart is, de inkább csendben maradtam.
Felé fordultam, mert valamin kuncogott.
-Mi az?
-Fagyis az orrod.
-Hol.-kaptam az elvileg fagyis ponthoz amikor ő megfogta a tölcséremet és az egészet belenyomta az orromba.
Olyan mérgesen néztem rá, ahogy csak lehetett, de mikor láttam hogy milyen jólesően nevet ezen én is elmosolyodtam.
-Oké akkor most már adj egy zsepit te barom.-vigyorogtam, mire hozzám vágott egy zsebkendőt.-Áramlik belőled a kedvesség.-forgattam meg a szemeimet.
Huncutul mosolyra húzódtak ajkai. Jézusom..

A nap végére annyit hülyéskedtünk, hogy fájt a hasam a sok kacagástól.
-Egész jó barát vagy Harry.-fordultam felé. Talán tényleg, jobb ha csak barátként gondolok rá. Határozott döntésnek indult, de ez az elképzelés egyre jobban meg-és meginogott, amikor csak ránéztem.
Meglepettséget véltem felfedezni arcán, nyilván nem számított erre, főleg az én számból.
-Mi az?-nevettem.
-Ja semmi, csak meglepett ez a kijelentésed. Azt hittem utálsz.
-Szerinted ha még utálnálak, akkor szóba állnék veled?
-Őő nem.-jött a remek válasz.
-Ügyes kisfiú.-ütögettem meg a hátát, miközben a hangommal játszottam, hogy hatásosabb legyen gúnyolódásom.
-Hehe irtó vicces.
-Tudom, a vicces a 2. becenevem.-ütögettem meg a mellkasom.
-El ne bízd magad.-bökött oldalba kissé túl erősen, így ha nem fog meg orra esek.
Belenéztem a zöld szemeibe, és megint elfogott a különös érzés.
Ismeritek azt az érzést, amikor a pillangók életre kelnek a gyomrotokban, és alig bírtok lélegezni? Eddig nem hittem a hirtelen jött szerelemben, de kezd nagyon valószínű lenni, hogy beleestem ebbe az esetbe.
Nyeltem egy nagyot, és elhúzódtam tőle.
Anya szavai kavarogtak a fejemben.
"Ő egy sztár. Légy óvatos." 
-Egyébként miért utáltál annyira?-megállított, és szembe fordult velem. 
-Mert azt gondoltam, hogy egy beképzelt barom vagy. Jó néha még mindig látom, hogy ilyen vagy. De azt is látom, hogy ez csak álca. Mert nem akarod megmutatni a világnak, hogy milyen aranyos, és bolond is tudsz lenni. Nem mutatod meg, ki is vagy igazán. És örülök, hogy előttem végre önmagad vagy. Meg gondolom még sok más előtt is.
-Hát igen. A pillanat amikor rádöbbenek, hogy most teljesen igazad van. És nagyon idegesítő voltam?
-Nagyon.-mondtam meg őszintén.
Sóhajtott egy nagyot, és 

Már alkonyodott, amikor befordultunk az utcánkba. Összességében jól éreztem magam vele, sokat beszélgettünk, és már biztos voltam benne hogy jó fej. És valahol kezdem érteni, Megan miért rajong érte annyira.
Lassan a házunkhoz értünk, pedig annyira csigatempóban haladtunk. Valahogy nem akaródzott bemennem a házba.
Megfordultam, és felnéztem rá.
-Nagyon jól éreztem ma magam veled.-suttogtam, mert valahogy nem bírtam hangosan beszélni.
-Az érzés kölcsönös.-mosolyodott el.
-Hát akkor szia.-köszöntem el, és már fordultam volna a ház felé, amikor megragadta a csuklómat, és magához rántott. Szívem olyannyira kalapálni kezdett, hogy kicsit féltem, hogy talán ő is meghallja.
Ajkai vészesen közeledtek az enyémhez, és éppen készült megcsókolni, de én elhúzódtam.
"Légy óvatos ő egy sztár. Légy óvatos."
-Sajnálom. Nyilván te nem akarod.-suttogta, és elhúzódott.
-Ne haragudj.-basszus még én kérek bocsánatot amikor ő akart lesmárolni? 
Nem szólt semmit csak még egyszer rám mosolygott, és elindult balra.
Szívem még mindig eszeveszett tempóban vágtázott, úgy rontottam be az ajtónkon.
-Szia anya.-köszöntem neki, és bementem hozzá.
-Szia drágám. Na milyen volt a napod?
-Nehéz.
-Nehéz? Azt meg hogy?-értetlenkedett.
-Úgy, hogy egyre jobban úgy érzem, hogy kezdek beleszeretni. Rengeteget beszélgettünk, és most a kapu előtt majdnem megcsókolt..Csak én elhúzódtam.-mire befejeztem, éreztem a nedvességet az arcomon, patakokban folytak a könnyeim. Igazából magam sem tudom hogy miért. 
Anya nem szólt semmit, csak megölelt. Ő már átélte azokat amiket most én. Csak éppen nem egy világhírű sztárba volt szerelmes.

Hamar lezuhanyoztam, és bebújtam az ágyamba.
Mi van ha nem keres többet Harry a csókos dolog miatt? Mondjuk ez hülyeség. 
Ha akar akkor keresni fog. 
Én meg csak sodródni fogok az árral. Élni fogok, és a 10 év boldogsághiányt befogom pótolni. Én sem ülhetek magamba roskadva egész életemben..És bármennyire furcsa. El tudnám magam képzelni magam Harry mellett. 
Szerelem?