9. fejezet Nem értelek!

Másnap délelőtt tizenegykor ébredtem. Feltornáztam magam ülőhelyzetbe, és nyújtóztam egyet. Kicsit megmozgattam végtagjaimat, melyek elgémberedtek alvás közben. A hideg kirázott, amikor a meleg takarót ledobtam magamról.
Megan még mindig aludt, és most nem akartam felébreszteni, mert tegnap este rendesen viselkedett. Csak mosolyogtam, és hajamba túrva kikászálódtam az ágyból.
Mikor belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy most egész tűrhetően nézek ki. Rendbe szedtem magam, és most már Megant is kirángattam az ágyból. Elmormogott valami olyasmit, hogy "Az embert még aludni sem hagyják nyugodtan" és kelletlenül ugyan, de kimászott az ágyból-ami nála nagy szó-, és elindult a fürdőszobába.
-Jó reggelt-tért vissza immár normális kinézettel, közben a haját igazgatta.
-Neked is.
-Ma is be kell mennünk dolgozni?-vont kérdőre.
-Nem hiszem-válaszoltam, hisz ha anya eddig nem rángatott ki az ágyból, akkor elég valószínűnek tartom, hogy ma ki tudunk bújni a munka alól.
Leszaladtunk az étkezőbe, de csak Faithtet találtuk ott.
-Ó nocsak, felkelt a két szamár is?-vigyorgott szemtelenül, és gúnyosan.
-Oké, ezt most hagyjam figyelmen kívül ugye?-suttogta a fülembe Megan, és nyelt egy nagyot.
-Igen.
Megláttam a pulton egy csomag csokis mini croissant, felkaptam, és Meggel visszasliccoltunk a szobába, mielőtt Faith még megölhetett volna minket a tekintetével.
-Rémisztő egy tesód van-hagyta meg, miközben levágta magát az ágyra, és felbontotta a csomagot.
-Tudom-sóhajtottam. Faith tényleg egy rémisztő alak lett, és nem tudtam mikor fejezi már be végre.
-Na, de nem is meséltél, milyen volt a tegnap este?-kérdezte, miközben harapott egyet a csokis tésztából. 
-Hú. Hát igazából eszméletlen jó volt. Ismerkedés, beszélgetés után Harry elvitt egy kis mezőre piknikezni. Tényleg, egy eldugottabb helyre. Volt csokis eper is-kacsintottam, Megan pedig megnyalta a szája szélét, és vigyorgott.-És aztán rongyosra áztunk az esőben, de megérte.
Azt nem említettem meg neki, hogy nem akar engem felvállalni Harry.
Miután elpusztítottuk a reggelinket, elhatároztam, hogy elviszem Megant a fiúkhoz.
Tárcsáztam Harry számát, és három kicsöngés után, már bele is szólt az illető.
-Szia-hallatszott, hogy mosolygós a hangja.
-Szia. Figyelj otthon vagytok mind az öten?-említettem meg, hisz nem akartam tovább húzni.
-Igen, most épp nincs semmi dolgunk-ki lehetett venni a hangjából, hogy nem nagyon érti, miért támadtam le ilyen gyorsan.
-Mert akkor átlépnénk Meggel, ha nem gond-sütöttem le a szemeimet.
-Hát ez remek ötlet. Menjek el értetek?-aggodalmaskodott, mintha mi a két saját lábunkon nem tudtunk volna elsétálni.
-Nem muszáj.
-Ó-hallottam a hangján, hogy elszomorodott, gondolom nincs hozzászokva az elutasításhoz.
-Na jó, akkor gyere.
-Remek. Akkor kettőre értetek megyek. Amúgy is van számodra egy meglepetésem.
-Oké. Szia.
Miután letettük a telefont, kíváncsi lettem. Miben mesterkedik már megint?
-Hova is fogunk mi menni?-sandított felém Megan összeszűkült szemekkel.
-Majd meglátod.-titokzatoskodtam.
-Ó ez nem éri. Én is tudni akarom, hogy mi folyik itt-durcáskodott.
-Majd megtudod, ha eljön az ideje-kacsintottam, és arra kezdtem ösztönözni, hogy öltözzön fel normálisan.
Miután magunkra kaptunk egy-egy normálisabb összeállítást, a nappaliba mentünk le, tévézni. Semmi nem ment, csak unalmas musical-ek, szerelmes drámák, vagy operettek. Tényleg, ilyenektől már a falra bírok mászni.
Megan jókat nevetett csípős megjegyzéseimen is. Észre sem vettük, hogy Faith eltűnt. De különösebben nem is izgatott annyira.
Kettő előtt tíz perccel magunkra kaptunk egy cipőt, és a hűvösebb idő miatt egy vékony kardigánt is.
Még volt 5 perc. Az óra kattogott. Tik-tak. Idegesen toporogtam, míg Meg szokatlanul nyugodtan állt mellettem. Valami olyasmit motyoghatott, hogy "Mire ez a nagy idegesség, tán az angol királynő társaságához lesz szerencsénk?" amelyet én egy halk felhorkanással viszonoztam. Annyira imádom amikor poénkodik rajtam. Enélkül már nincs is élet. Pontban két óra. Csengettek. Végre itt van ez az agyament, aki elkövette a tökéletes bűntényt. Ellopta a szívem, és szinte magához láncolt a képzeletbeli bilincsével. Csak kár, hogy még ezt ő maga sem tudja. Vagy csak sejti.
Izgatottan nyitottam ajtót, és összedörzsöltem a tenyereimet. Megan, most egy felejthetetlen délutánban lesz részed, az biztos.
-Szia Harry.-ugrottam a nyakába, de ő rövid idő után lefejtette karomat a nyakáról.
Kérdő pillantásom láttán ugyanazzal a sajnálkozó pillantással nézett rám. Meddig fogom én ezt még bírni?
-Szia Megan.-intett neki Harry.
-Szia.
-Indulhatunk hölgyeim?-vigyorodott el. Szívdöglesztő mosolya láttán, féltem, hogy el fogok ájulni.
Miután gyors körülnézés után-igen Harry, ez azért már tényleg beteges-beszálltunk állítólagos barátom kocsijába, és már szeltük is az utat. A kilométer/órát jelző készülék az egekbe szökött a sebességtől. Hát neki sem számítanak a szabályok. Azt hiszi, attól mert ő Harry Styles, neki még mindent szabad. Lenyeltem arrogáns modoromat, és halkan ültem mellette az anyósülésen. Megan látszólag jól szórakozott rajtunk ott hátul. Haha. Tényleg nagyon viccesek lehettünk.
Amikor a ház elé értünk, és Harry leparkolt, nyomott egy hosszú szenvedélyes csókot ajkaimra. Viszonoztam egyre vadabbul.
Megan vigyorogva megemlített valami olyan hozzászólást, hogy "Ejnye ezek a mai fiatalok".
Kikászálódtunk a kocsiból, és véletlenül túl erősen csaptuk be az ajtót magunk után.
Rajongók hemzsegtek a ház előtt, és szinte eltakarták azt.
-Ajaj.-sóhajtott Harry. Idedobott nekünk két napszemüveget, mi pedig engedelmesen felvettük azt. Harry magára kapta kapucniját, és ő is feldobta napszemcsijét. Még így is irtó helyes volt. Tényleg, mintha minden egyes találkozásnál egyre helyesebb lenne. Vagy csak engem kezd megbolondítani a szerelem.
-Harry, Harry kik ezek a lányok?-támadott le minket rögtön egy tizennégy év körüli lány.
-Egyik a felesége, másik a szeretője.-okoskodott bele Megan, és egy vigyort is festett magára. A csaj majdnem sírva fakadt, ezért megnyugtattam, hogy csak poénkodott.
Nem akartam, hogy Harry kínosan érezze magát miattunk.
-Nem, ők csak a barátaim.-tagadta Harry. Villámcsapásként ért ez a mondat, és azt hittem, mentem elbőgöm magam. Tehát, tényleg csak én áltatom magam? Most jó vagyok neki, mert nincs éppen egy lány akivel szórakozhat? Megpróbáltam a torkomban keletkezett nagy gombócot lenyelni, és ezt az előbbi mondatot "meg sem hallani".

Míg a házhoz értünk, kaptunk még pár ilyenhez hasonló kérdést, és mindig ugyanaz a válasz. Csak..barátok. Talán én értem félre ezt az egészet?
-Végre-zihált Harry, amikor végre beértünk a kissé hűvös nappaliba. A cipőt megpróbáltam leszedni magamról, és kis híján orra is estem. De aztán  győzedelmeskedtem. Hurrá, letudtam venni egy szandált.
-Sziasztok-ordított Harry, mire mindenki lerohant a lépcsőn. 
-Hm, hoztál bárány husit?-vigyorgott Louis, és valami vámpírféleséget próbált improvizálni, aki mindjárt kiszívja a vérünket.
-Most félnem kéne?-mosolyodott el Megan.
-Jéé Megan. A másik vicces csajszi.-ugrott be a fiúknak. Niall egyszeriben abbahagyta az evést, és felnézett, majd amikor a kreolbőrű lányra pillantott, elmosolyodott.
-Szia.-intett egyet.
-Szia.-Megan kissé elpirult, és lesütötte szemeit.
-Na de gyertek már beljebb, ne itt álldogáljatok.-invitált be minket a nappaliba Zayn.
Kezdetét vette az ismerkedés, Megant bombázták a kérdésekkel, azt sem tudta melyikre válaszoljon először. Zayn és Niall tette fel láthatólag a legtöbb kérdést neki, amitől elég zavarba jött.
Mi egymás kezét fogtuk Harryvel, és némán hallgattuk a többieket.
-Mi a kedvenc kajád?-kérdezte Niall. Hát igen, nem csalódtam benne.
-Minden, ami ehető. Kivéve ami nem.-felelte büszkén.
-Szerintem az biztos, hogy mi jóban leszünk.-kacsintott rá az ír fiú.
Megan kivételesen zavarban volt a mai nap folyamán. Nem is tudtam, hogy van ilyen oldala is. Én a nagyszájú, és bolondos csajt ismertem meg benne. De mint kiderült, van másik, érzelmes oldala is.
Niallel és Zaynnel rendkívül sokat beszélgetett, én pedig Harryvel voltam nagyon elfoglalva.
-Ide hívhatnánk Eleanort, és Danielle-t.-ötletelt Louis. 
-Igen, ez jó ötlet.-helyeselte Liam. Azt már tudtam Megantől, hogy ez a két lány a két srác, Louis és Liam barátnője. 
Amikor Louis felhívta Eleanort, akkor döbbentem rá, hogy Eleanor is csak egy rajongó volt. De Louis őt felvállalja. Még akkor is, ha tudja, hogy nem szereti a barátnőjét mindenki. De legalább az emberek tudtára adja, hogy igen, ő az a lány, akit mindennél jobban szeret. Harry engem nem. Bár miért is tenné. Megan mutatott már képeket a lányokról, és sokkal szebbek mint én. Nem is csodálom, hogy Harry nem járkál velem a nyilvánosság előtt..Vagy csak mint "barátok." De akkor miért kellett ez? Miért nem hagyott békén, és akkor most nem lenne ez. Élhetné a sztáréletét, kavarhatna mindennap más csajjal. Így legalább egyikünk sem szenvedne. Vagyis én igen..De az nem számít. Nekem már a szívemet úgysem lehet jobban összetörni.
-Maddie...Maddie.-lökdösött Harry.
-Ja bocsi, elgondolkoztam.
-Semmi baj, de velem jönnél egy kicsit?-nézett mélyen a szemeimbe.
-Persze.
Megfogta a kezem, és kivezetett az ajtón. Arra a helyre mentünk, ahol tegnap is voltunk.
Az utcán persze elengedte a kezem. Nem szóltam semmit, de belül már égetett a fájdalom. És szegény Megant is otthagytam azzal a 4 idiótával.
Amikor odaértünk, leültünk a fűbe.
-Szeretnék neked adni valamit.-fordult felém. 
Kíváncsian néztem rá, ő pedig felállt, a hátam mögé lépett, és egy nyakláncot akasztott a nyakamba, amin egy H és egy M betű volt összefonódva.
-Egy kis kárpótlás, hogy akkor is veled leszek, amikor nem lehetek majd itt.-mosolyodott el.
-Köszönöm.-suttogtam.
-A párja itt van nálam.-húzta ki a pólója alól.
Sokat beszélgettünk, de nem említettem meg neki, hogy nagyon zavar az, hogy ennyire nem akar felvállalni.
Beszélgetésünket egy vakuvillanás zavarta meg.
-A francba.-ült fel Harry.
A riporterek rögtön ide rohantak, és bombázni kezdtek minket a kérdésekkel.
-Harry, ez a lány a barátnőd?
-Nem, ő csak egy régi barátom.-vakarta meg a fejét Harry, én pedig csak bólogattam, pedig végső elkeseredésemben sírtam volna.
-És mióta ismeritek egymást?
-Már egy ideje.-hebegett, habogott, én meg csak álldogáltam mellette, és hallgattam. Szememet folyamatosan lesütöttem, mert minden egyes pillanatban féltem, hogy a könnycseppek patakként kezdenek csörgedezni az arcomon.
A riporterek hamar eltűntek, és ketten maradtunk. Eltört a mécses nálam. Eddig bírtam.
-Ez most komoly? Meddig akarod még ezt csinálni?-ordítottam.
-Mi?
-Még te kérdezed? Oké, tudom nem vagyok egy nagy durranás, híres se vagyok. De akkor minek kértél meg, hogy legyek a barátnőd, ha rejtegetsz mindenki elől? Tudod, hogy ez mennyire rosszul esik? Á persze hogy nem, mert az önző Harry Styles csak magára gondol. Az ő biztonságára. Az eszedbe sem jutott, hogy én amúgy is milyen sebezhető vagyok?
-Maddie.-suttogta Harry. Ennyi? Azt hiszi, hogy egy nyaklánccal ez el van felejtve?
-Nem Harry..Ez így nem működik. Nincs értelme, hogy tovább titkolózz. Csak azt nem értem, akkor miért nem hagytál békén. Miért? Most jó vagyok? Addig, ameddig nem jön egy másik lány, akivel kedvedre szórakozhatsz? Kár Harry, hogy én nem ilyen lány vagyok. Nem kellett volna bedőlnöm a dumádnak. De engem elfelejthetsz. Ne keress többet.-kitéptem a nyakamból a nyakláncot, és a kezébe hajítottam. A sírás lassan zokogásba ment át. És nem is próbáltam meg visszatartani.
-Maddie ne..-suttogta.
-Sajnálom. De ezt most csak magadnak köszönheted. Az elején próbáltam lenyelni..De amit mostanában csináltál, az már tényleg túlzás.
Elindultam visszafelé, Harry pillantása pedig égette a hátamat. A sétát hamarosan a futás váltotta fel. Nem akartam ott maradni.
Dehát....Álmodni jó dolog, csak felébredni szívás.
Hamar hazaértem, és az sem zavart, hogy az eső is szakadni kezdett.
Észre sem vettem, hogy elment az idő, mert már Megan is otthon volt. Éppen a nappaliban tv-zett.
-Szia.-köszönt vidáman amikor hallotta, hogy jövök.-Képzeld, nagyon jó volt a délután.
-Sz-szia.-hüppögtem.
-Jézusom, te sírsz?-ugrott fel, futott oda hozzám, és megölelt.
-Nem.
-Ó én meg az angol királynő vagyok. Mi a baj?
-Harry..
-Mi van vele?
-Azt hiszem, szakítottunk.-hüppögtem.
-Szakított veled?-kerekedtek el csokibarna szemei.
-Nem. Én szakítottam vele.
-Mivan?
-Hát, nem akar felvállalni..Ha utcára lépünk, rögtön elengedi a kezem. És ma a riportereknek azt mondta, hogy csak..barátok vagyunk.-sírtam vállára borulva.
-Nyomorult seggfej.-csuklott el a hangja, keze ökölbe szorult, éreztem a vállamon.
-Te sírsz?-húztam hátrébb a fejem.
-Bocsi, csak rossz téged így látni.-morzsolt el szemében egy könnycseppet.
-Szerintem én elteszem magam holnapra. Legalább amíg álmodok, addig sem gondolok rá.
-Rendben.
Gyors zuhany után, átöltöztem a pizsimbe, de aludni nem tudtam. Egy valakin kattogott az agyam.. Harryn.

                                                        *Harry szemszöge*

Egy hülye barom vagyok. Ismételtem magamban, és immár tizedjére csaptam magam pofon, miközben hazafelé sétáltam. Senki nem nézhetett egy most szabadult elmeroggyantnak. Szememben megjelentek a könnyek, de most nem érdekelt. Teljesen igazak voltak, amiket a fejemhez vágott. Én magam sem tudom, hogy miért nem tettem ezt a kapcsolatot hivatalossá. Mert egy seggfej vagyok. Igaza volt. Csak is magamra gondoltam.
Mikor hazaértem, olyannyira becsaptam magam mögött az ajtót, hogy a fiúk beszaladtak az előszobába.
-Haver ez mi volt?-esett ki majdnem a kaja Niall szájából.
-Inkább egyél, és maradj csöndben.-szóltam rá ingerülten, mire az ír fiú visszahúzódott, és egy megbántott pillantással meredt rám.
-Mi van veled Harry?-lépett közelebb Louis, és kezét a vállamra tette, de én lesepertem onnan.
-Most..hagyjatok.
Idegesen felrohantam a szobámba, és magamra csuktam annak ajtaját.
Ledőltem az ágyra, és akkor szembesültem a szörnyű igazsággal. Egy szörnyeteg vagyok. Egyszerre 6 embert bántottam meg ma. És az egyiket el is vesztettem. Talán örökre. 
De nem! Van még remény. Holnap lesz egy interjúnk. Ha ott..Bocsánatot kérnék tőle személyesen, akkor talán rendbe hozhatnám ezt az egészet. De ez még nem változtat azon a tényen, hogy egy tuskó vagyok. És a fiúktól is bocsánatot akarok kérni. 
Hisz tényleg nem akartam, hogy rajtuk csattanjon az én hülyeségem, de most padlón vagyok. És az a legviccesebb, hogy most nem is nekem kéne itt durcogni, és sírni. Hisz Maddie az, akinek joga van tényleg sértődöttnek lenni. Kopogtattak az ajtómon.
-Gyere.-ültem fel az ágyamon, és elsepertem a szemembe lógó göndör fürtjeimet.
Belépett az ajtón Niall, és leült az ágyam szélére.
-Sajnálom, amit az előbb a fejedhez vágtam. Csak most nagyon ki vagyok.
-El van felejtve. De komolyan, mi történt?
-Maddie-vel elmentem sétálni, és odajöttek a riporterek. Megkérdezték, hogy ő a barátnőm-e. Én pedig azt mondtam, hogy nem, csak régi barátom. Maddie miután elmentek az újságírók, meg paparazzik, leordította a fejem, hogy minek kellett ezt a kapcsolatot elkezdeni ha nem vállalom fel, meg az ő lelke amúgy is sérülékeny és én ezzel még nagyobb darabokra töröm a szívét. Aztán a nyakláncot, amit kapott tőlem, a kezembe nyomta, és lelépett. Tömören ennyi. És teljesen igaza van.-fejeztem be.
-Hát haver, te egy nagy idióta vagy, azt meg kell hagyni.-sóhajtott Niall, és megveregette a vállamat.-Miért nem hivatalosan jártok? Most elcseszted az egészet, szegény lány meg..
-Tudom.-sóhajtottam.-De én..nem is tudom, csak őt akartam megvédeni. Lány iránt még sosem éreztem ilyet. Igazi szerelmet..mind csak játszadozni kellett..Ő meg. Teljesen elvarázsol. De persze ilyenkor kell elszúrnom.
-Tudom, hogy rendbe tudod hozni. Holnap lesz egy interjú. Talán az lesz a titok nyitja.-kacsintott.
-Erre már én is gondoltam.-helyeslően bólogattam.
-De hallod..Az a Megan sem semmi.-nézett vágyakozóan a távolba.
-Na mi van, csak nem bejön?-böktem meg.
-Ááá dehogy.
-Jó lenne, ha mindannyiunknak megíródna már az a hülye Love Story mi?-nevettem.
-Hát az biztos. Na de megyek. A tv-be mindjárt kezdődik SpongyaBob.-ugrándozott.
-Menj csak.-vigyorogtam.-És köszi.
-Nincs mit.-mosolygott, és kiment a szobából. 
Egy sóhaj kíséretében visszadőltem az ágyra, és hamar el is aludtam.