Közérdekű!

Nem tudom, mikorra várható az új rész, talán hétfőre:)
De addig csatlakozzatok a csoportomhoz, itt lesznek információk a bloggal kapcsolatban!:)
http://www.facebook.com/groups/197799743696646/

14. fejezet : Vidámparkozás Harryvel.

Sziasztok, új fejezet, bocsi hogy ilyen későn, nem volt sok szabad időm..6-7 komment és következő:) Valamint a vélemény gombok is megtalálhatóak a fejezetek alján:) xx

Másnap reggelre arra számítottam, hogy kipihenten fogok felkelni, és jólesően nyújtózok egyet mint a filmekben, de sajnos nem így történt. Álmos fejjel, összegubancolódott hajjal ébredtem dél körül. Ráadásul a nyári szünet utolsó napján. Holnap évnyitó, kedden pedig megkezdjük az új félévet. Óriási.
Hajamba túrtam, és kikászálódtam a jó puha meleg ágyból, melyet olyan nehéz lesz itt hagyni minden hétköznap reggel, mostantól. Elhúztam a számat, és a szekrényem elé léptem. Rengeteget kutakodtam - amivel jól el is ment az idő, pedig Harry mindjárt megérkezik - de végre megtaláltam a tökéletes ruhát. Nem tudtam hova akar vinni, de azért csinosan öltöztem fel. Átvándoroltam a fürdőbe, és felfrissítettem az arcomat. A hajamat behullámosítva szabadon hagytam.

Mire elkészültem, és észbe kaptam az óra mutatója már elhagyta az egyet is. Szerencsére még maradt kis időm, ezért laptopomat az ölembe vettem, és lehuppantam a babzsák fotelemre. Idegesen doboltam ujjaimmal a lábamon, amíg betöltődött a net. Fellélegeztem amikor végre be tudtam lépni a közösségi portálokra, de szinte semmi értelme nem lett volna felnézni, ugyanis minden internetes oldal kongott az ürességtől. Úgy látom, mindenkire kihatott az utolsó nyári vasárnap. 
Mosolyogva megráztam a fejem, és letrappoltam a nappaliba. Miután megállapítottam, hogy az üres, a konyhába mentem. Anya nem volt ott, ám Faith álmosan ücsörgött a faszékek egyikén.
-Jóreggelt - mosolyogtam rá, mert én kis naiv, azt hittem, hogy a tegnapi beszélgetésünk kihatott a mogorva viselkedésére, és esetleg kipróbálja a "kedvesebb vagyok" fejlődési fázist, de tévedtem. Morgott valamit, aztán belekortyolt kávéjába. A Johnson család minden reggel kávéval indít. Na igen. Halványan elmosolyodtam, és miközben kakaót készítettem magamnak Faith megkérdezte :
-Hova vagy így kicsípve?
-Harry jön értem kettőre - pirultam el. Még mindig zavarba hoznak az ilyen kérdések.
-Mindjárt kettő - bökött az órára unottan, én pedig idegesen konstatáltam, hogy csakugyan igaza van. Kapkodva megittam az innivalómat, le is égettem a nyelvem.
És amikor elindultam a fürdőbe fogat mosni, megmertem volna rá esküdni h Faith valami 'bambát' is elmotyogott. Mérgesen néztem vissza, aztán az órára pillantva - ami már fél kettőt mutatott - elrohantam fogat mosni.
Miután végeztem, csengettek. Mosolyogva szökdécseltem oda az ajtóhoz, és kinyitottam. Madarat lehetett volna fogatni velem, ugyanis amikor belenéztem Harry mosolygós zöld szemeibe, a lélegzetem is elállt.
-Szia - köszönt vigyorogva és nyomott egy csókot ajkamra.
-Szia - mosolyogtam vissza rá. kék kardigánomat felkaptam a fotelről, beintettem Faithnek - természetesen nem reagált, mondjuk mit is vártam? - és kiléptünk az ajtón.
Az utcán sétálva beszippantottam a friss levegőt, mert végre ma nem esett az eső, és a nap is kisütött.
-Hova megyünk? - kérdeztem immáron századjára.
-Majd meglátod - felelte Harry, azt hiszem századjára, de nem lett elege belőlem, mert folyamatosan mosolygott. Ránézett egymás mellett himbálózó kezeinkre, és ujjainkat összefonta. Elpirultam, és a gyomrom a torkomba ugrott. Miért jövök még mindig ennyire zavarba? Magam sem tudom. Csak annyira féltem, hogy egyszer csak itt hagy, mert már másért fog dobbanni a szíve. 
-Mi a baj Maddie? - nézett felém aggódva Harry. Hát ennyire látszik rajtam.
-Nincs semmi.
-De látom, hogy van valami - erősködött.
-Nem, semmi, csak bánt, hogy holnaptól suli, és nem fogunk annyit találkozni - jó lehet, hogy kicsit füllentettem, de nagy részben ez is igaz. Elhúztam a szám, és megvontam a vállam.
Halványan bólintott, de látszott rajta, hogy nem vette be. Hát ennyit a nagy füllentőtudásomról. Kézen fogva sétálgattunk, közben pedig fotósok lesték minden lépésünket. Ez zavart is egy kicsit de nem mondtam Harrynek, hisz az én ultra átlagos életem most teljes mértékben megváltozott. Néha sokkal jobban meg kéne becsülnöm azt, hogy ilyen barátom van, és úgy érzem, nem ezt teszem néha. Hisz ő mindennel elhalmoz, pedig nem is kérek tőle semmit, csak annyit hogy igazán szeressen. De ő szeret is, és még ajándékokkal is fáradozik. Mindig látom a szemében az örömöt, amikor meglát. 
Szemeim könnybe lábadtak, ő pedig ijedten fordult felém.
-Jézusom mi történt? - ölelt szorosan magához a járda közepén. Mellkasára hajtottam fejem, és zokogtam, körülbelül tíz percig szüntelenül.
-Shh - nyugtatott, én pedig kissé szégyelltem magam, hogy itt mindenki előtt bőgök.
-Semmi baj - mosolyogtam halványan, és hátrébb húzódtam. Homlokát ráncolta, nem értette hirtelen rám törő pánikrohamomat. Az a baj, hogy még én se. Részben örömkönnyek, részben meg nem. Tényleg ciki volt, de hát most ha jönnie kell akkor jön. Hamarosan fogott egy taxit, én pedig értetlenül pislogtam rá.
-Majd meglátod - kacsintott, még jobban felcsigázva engem. Aj, én már tudni akarom. A sírásból hamarosan nevetés, és mosolygás lett. A taxiba beszálltunk, Harry pedig bekötötte a szemem. Már megint emiatt a fránya kendő miatt tudom meg később, hogy hova csalt el.
Éreztem, ahogy körülbelül tíz perc után a kocsi lassított, és megállt. 
-Gyere - fogta meg a kezem Harry, és kivezetett. Jó egyszer majdnem lefejeltem a kocsiajtót, de amúgy zökkenőmentesre sikeredett.
Harry hamarosan lehúzta a szememről az anyagot én pedig megláttam a vidámparkot. Köztudott rólam, hogy imádom a vidámparkot. Mindenre képes vagyok felülni.
Hatalmas vigyor jelent meg az arcomon, és boldogan Harryre néztem.
-Ez fantasztikus, imádom a vidámparkot - ugráltam. Lábujjhegyre álltam, és nyomtam egy hatalmas puszit a szájára.
-Örülök, hogy tetszik - már megint az az öröm a szemében. Túl jó hozzám.
Azonnal megragadtam a kezét, és a bejárat felé kezdtem vonszolni. Amikor az ablakhoz értünk, Harry megvette a jegyeket, és az egyik szalagot a karomra ragasztotta, a másikat pedig a sajátjáéra. Végre bemehettünk, én meg úgy örültem, mint egy kis gyerek. De éppen nem volt rá időm, hogy zavarjon, mert olyan régen nem voltam már vidámparkban.
-Hol kezdjünk? - próbált visszafojtani egy mosolyt, melyet az én túlságos gyermeki lelkesedésem váltott ki belőle.
-Hm, óriáskerék? - kezdtem valami egyszerűbbel. Végignéztem a hatalmas parkon, és rengeteg játék volt szétszórva. Nehéz lesz mindent kipróbálni, de rajta voltam.
Mosolyogva indultunk el kézen fogva az óriáskerék felé. Megvártuk, amíg leér egy kis kapszula, amibe be tudtunk szállni. Nyitott volt, teljesen szép kilátás nyílt a városra. Így még hatalmasabb volt London.
-Ez gyönyörű - fordultam Harry felé, aki velem szemben ült, és csak bámult rám.
-Szerintem is gyönyörű vagy - csusszant át mellém, és szorosan átölelt. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig a fejemre.
Már majdnem a tetején voltunk, és mi csak beszélgettünk, és beszélgettünk, én pedig egyre jobban beleszerettem. Még annál is jobban, mint amennyire egészséges mértékben kéne. Hát, szerelemben nincsenek határok. De ki mondta, hogy kell lenniük?
Harry nem feszegette azt a zokogásrohamomat, ezért pedig nagyon hálás voltam. Azért, mert ha elmondtam volna, hogy mi volt a sírás tárgya, hát..
Mire mentünk egy kört az óriáskeréken, teljesen elzsibbadt a lábam, pedig még csak most következett a java. Ahogy kiszálltunk, és szilárd talajt éreztem magam alatt, mintha ezer tű szurkálta volna a lábam.
Harry javaslatára a hullámvasút volt a következő célpontunk. Rettentően hatalmas, kanyargós volt. Beültünk egy kocsiba, magunkra csatoltuk az övet, és vártuk a sorsunkat. Hogy végre elinduljunk. Kis nyomást lehetett érezni, amikor elgördültünk a helyünkről. Mögöttünk pár tizennégy év körüli lány nyomban sikoltozni kezdett. Mi lesz velük ha vetünk egy átfordulást is? Elmosolyodtam, és megszorítottam Harry kezét.
Hát a végére mi is - legalábbis én igen - visítottam, de nagyon jó volt. Sosem voltam még vele vidámparkban, de azért ő is úgy lelkesedett mint én. 
Teljesen megfeledkeztem mindenről, csak Harryre koncentráltam, meg persze a vidámparkra.
A következő amit kipróbáltunk közös elhatározással a szellemvasút volt. Oké, bevallom, eléggé megijedtem párszor, de mentségemre legyen, hogy Harry is. 
Aztán mentünk minden hülyeségre, és rengeteg képet is csináltunk. Utoljára a dodgemet hagytuk. Harry befizetett 2 menetre, és mindketten választottunk egy-egy kocsit. Én egy pirosat választottam, éljenek a lányszínek!:) Harry pedig egy kéket.
Elindult a menet, én pedig mosolyogva, és ajkamat harapdálva kezdtem el üldözni Harryt. Volt még tíz másik ember, akik a pályán voltak, de mi csak egymásra koncentráltunk. 
Ő is belém jött, én is belé, és rengeteget nevettünk. Megfeledkeztem az élet nagy gondjairól, bevallom, még Meganről is, ami kicsit bántott, de..Tudtam, hogy ő sem gondol rám a nap huszonnégy órájában. Különváltak az útjaink, és attól még ugyanúgy szeretjük egymást, hogy rengeteg kilométer választ el minket egymástól. Ez olyan, mintha elvennék a tesódat. Ő szinte a tesóm volt. Ha nem is vér szerint de mégis.
Mikor fogom én újra látni a bohókás, bolond barátnőmet? Sóhajtottam egyet, aztán a játékra koncentráltam, és célba vettem Harryt.

Miután a lehető legtöbb dolgot kipróbáltuk, elmentünk az édességárusokhoz, és vettünk vattacukrot. 
-Istenem, ilyet is de régen ettem már - mosolyodtam el.
-Többet kéne kiruccanunk, én nagyon jól éreztem magam veled. És dodgemben verhetetlen vagy - ismerte be Harry, aztán átkarolta a derekamat. Meg is lepődtem, hogy annyian nem ismerték fel őt. Jó, néha odajöttek csinálni egy képet, vagy kértek egy aláírást, de semmi több. 
-Haha, én is jól éreztem magam, nagyon. Köszönöm, hogy elhoztál - bólogattam, miközben egy újabb színes pihét tömtem a számba.
-Semmiség - húzta féloldalas mosolyra a száját, tekintetével az enyémet fürkészte.
Nyomott egy csókot ajkaimra, én pedig belemosolyogtam, és viszonoztam.
-Ó, még valamit akartam - húzott vissza finoman, amikor indulni készültünk. kérdőn ránéztem, és hagytam, hogy vezessen. A céllövöldénél kötöttünk ki, én pedig még mindig nem sejtettem, hogy mit is akarhat. Befizetett 3 dobásra. A nehezebb szintet választotta, amelyet másodjára sikerült is megoldania, ledöntötte az összes sörös dobozt.
-Melyiket kéri? - kérdezte vidáman az eladó a nagy plüssállatokra mutatva. Kiválasztott ey nagy barna macit, és felém fordult. Átadta nekem, én pedig boldogan fogadtam el a macit.
-Köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlenül aranyos.
-Mivel tudnám viszonozni ezt a sok mindent, amit teszel értem? - néztem fel mélyzöld szemeibe.
-Annyi elég, hogy itt vagy nekem - suttogta fülembe, és megölelt. A meghatottságtól könnyek szöktek a szemembe. Belefúrtam arcom mellkasába, karját szorosan átöleltem. 
Akkor vettem igazán tudomásul, hogy ez a fiú nagyon szerethet engem. Úgy amilyen vagyok. Néha kócos hajjal, morcosan, és smink nélkül is. Nekem pedig ennél nem kellett több.

-Sétálunk, vagy hívjak taxit? - kérdezte, amikor elhagytuk a kijáratot.
-Sétáljunk - mondtam egyértelműen, mert imádok a friss levegőn sétálni. Egy hatalmas macival a kezemben sétáltam, és az sem zavart, hogy megbámulnak. Mert Harrytől kaptam, és ez mindennél fontosabb nekem. Sosem voltam még eddig ennyire fontos fiúnak, kivéve apát..Eddig sokan kihasználtak, aztán ott hagytak. De Harry nem ilyen. Efelől már kétségem sincs. 
Azt is felfogtam, hogy semmi sem tart örökké. De a jelennek kell élni, és kiélvezni minden egyes percét. Mert egyszer élünk, és egyszer történnek meg a dolgok. Hasonlót lehet teremteni, de ugyanolyat, mint az első, olyat sosem.
-Min gondolkoztál annyira édesem? - mosolygott rám Harry, és megigazította a haját, ami abból állt, hogy megrázta, és a kezével eligazította.
-Semmin. Az életen - feleltem még mindig merengve, mire akaratlanul is felnevetett.
-Most mi van? - nevettem el én is magam, és finoman a vállába bokszoltam. 
-Semmi.
Az út további része csendesen telt, de ez nem kínos,hanem az a kifejezettel jóleső csend volt.
Már szavak nélkül is megértettük egymást.
Éppen az utcánkba fordultunk be, amikor két erős kart éreztem a derekam körül.
-Harry, ez fáj - nevettem kínosan?
-Micsoda? - nézett rám döbbenten, aztán hátra, és meglátott egy férfit. - Mit akarsz, szálj le róla te senki - dühödött fel, és lefejtette a karjait rólam, erőszakosan. 
-Harry hagyd.
-Nem - nem láttam még ennyire indulatosnak. Gyomorszájon vágta a pasit, aki a földre rogyott, aztán megfogta a csuklóm és maga után húzva rohanni kezdett.
Ilyenkor áldom az eget, hogy nem magassarkút vettem fel.
Karom kihúztam övéből és úgy szaladtam utána. Épp az úton akart átrohanni, amikor hátranézett, hogy meggyőződjön róla, követ-e még az az alak. Meggondolatlanul lépett le az útra, és aztán csak egy puffanást hallottam.
-Harry!

Díj:)

 Köszönöm a díjat Jessicának:)<3                                                               

Szabályok:

1. Irj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Irj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 embernek!

1. Vivi vagyok.:D

2. Imádok írni

3. Hatalmas Directioner vagyok:)

4. Nincs háziállatom

5. Kék szemem van

6. És nemtudok többet:D

2. Válaszolj 11. kérdésre

1. Mióta írsz blogot? Nyár eleje óta

2. Miért döntöttél úgy, hogy blogot indítasz? Mert sokan írnak, és szerintem nagyon jó arra, hogy fejlesszük az írástudásunkat és a szókincsünket.
3. Mi inspirál téged az írásban? amit az előbb leírtam:)

4. Kedvenc énekes/énekesnő/együttes? One Direction, Selena Gomez
5. Van testvéred? Nincs:S
6. Ki a példaképed, és miért? 

7. Jelenleg hány blogot írsz? Kettőt
8. Melyik a kedvenc évszakod, és miért? Nyár, mert meleg vaan*-*

9. Mi a kedvenc időtöltésed? Blogírás

10. Segít valaki  blogírásban? Nem
11. Ki áll hozzád a legközelebb, és miért? A szüleim:)

3.

Mi ösztönzött a blogírásban?

Hány gyereket szeretnél, és hogy hívnád őket?

Ki a kedvenc bandatagod?

Félsz a sötétben?

Kedvenc állatod?

Mióta szereted a One Directiont?

 Melyik a kedvenc évszakod, és miért?

Akiknek küldöm.

Most ezt kihagynám, már az előzőben sokaknak elküldtem, és nem annyira olvasok több blogot:)

                                Megkaptam első díjam:) Köszönöm Lizi!:)

Top Secret díj

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? Vivien, és Vivi.:)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni? One direction - Little Things

3. Félsz a sötétben? Nem.

4. Szerelmes vagy valakibe? Igen..:/ 

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? Sok volt:D

6. Gondolatban öltél már meg valakit? Nem

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?  Még egyiket se tapasztaltam..

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el? Van

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? Aha..:D

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? Egyszer

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? Nemtudom.. A pénzemből adakoznék, és elköltöznék.

12. Szoktál álmodozni? Persze, ki nem?:)

13. Járnál Chace Crawforddal? Nem!

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik? 2., Fiú : Gergő Lány : vagy Petra, vagy Gréta

15. Adni vagy kapni jobb? Adni.

16. Titkom: Titok..:D
17. Bakancslista: Hosszú lenne:)

Akik kapják :

Etus : http://lovestorywithharrystyles.blogspot.hu/

Zsuzsa : http://musicismylovebutthiscanchange.blogspot.ro/

Bia : http://remembermeniall.blogspot.hu

13. fejezet Harry

Másnap szokatlanul korán keltem, de nem elég korán ahhoz, hogy még elköszönjek újra Megantől. 
Kikászálódtam az ágyamból, és az ablakomhoz sétáltam, miközben hajamba túrtam. Kinéztem, és láttam, hogy esik az eső. Remek, még egy ok, hogy teljesen lelombozott legyek. 
Függönyömet megigazítva elléptem az ablaktól, és a fürdő felé vettem az irányt. Miután normális kinézetűnek állapítottam meg magam, rájöttem, hogy a hajam úgy van, ahogy felkeltem, és az Isten odateremtette. Szétálló, kusza hajszálaimat kifésültem, és magasan lófarokba kötöttem. Pár tincset pedig szabadon hagytam. 
Miután kész lettem, lekullogtam a lépcsőn. Anya otthon volt, mert szombatonként zárva vagyunk.
-Ma elmegyünk bevásárolni a sulira - közölte, és belekortyolt kávéjába.
-Úristen, tényleg, jövőhéttől suli - kaptam fejemhez, és leültem az egyik székre, hogy el ne ájuljak. A suli, és az émelygés miatt. Az utóbbit megszüntettem azzal, hogy megettem egy brióst, és ittam egy kávét anyával. 
A suli..Ha elkezdődik, a szokásosnál is kevesebbet fogom látni Harryt, meg persze a többieket. Mi lesz akkor velem? Beleőrülök. Hisz minden nap, délelőtt suli, délután tanulás, akkor meg meg mikor szakítsunk egymásra időt? Neki a sok próba..
Na meg persze Megan nélkül az utolsó év. A 12.d nélküle. El sem tudom képzelni. És ő hogy fog beilleszkedni?
Ezen kár gondolkoznom..A tanulásra is muszáj lesz koncentrálnom, hiszen ez az érettségi éve.
Anyával nemsokára elindultunk, hogy bevásároljunk a jövő heti iskolakezdéshez. 
Ilyenkor mindig hülyéskedtünk a sok barbi-s, meg pókemberes eszközökön, de most valahogy nem tudtunk. Túl fagyos volt a hangulat. Az, hogy Megan elment, csak feszültséget , és szomorúságot hagyott maga után.Igazából sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Hogy egyszer csak felszívódik, és eltűnik. Meg miért pont Kanada?
Míg ezen törtem a fejem, észre sem vettem, hogy majdnem belementem egy vevőbe.
Csúnyán nézett rám, és fortyogva kikerült.
Az is eszembe jutott, hogy holnap lesz a születésnapom. A tizennyolcadik születésnapom. Istenem, öregszem. Harry pedig jövő februárba tizenkilenc. Még egy év sincs köztünk. Hű.
Róttuk az utcákat, táskákkal a kezünkben. Anya mindenkinek mosolyogva köszönt, én pedig lehajtott fejjel loholtam utána, és egy-két ismerősnek odamotyogtam egy köszönés félét.
Teljesen befordultam. Azon kezdtem gondolkozni, hogy az emók nem is olyan szörnyűek. 
Sosem voltam még az, de most túl sok minden összejött, hogy kipróbáljam. De anyával csaknem tehetem meg ezt. Meg Harryvel sem.
Elhessegettem a fejemből ezt a furcsa gondolatot, és inkább tartottam a lépést anyával, aki egy kicsit lehagyott. Na szép, az anyja fittebb, mint a lánya. Halványan elmosolyodtam ezen, és beértem.
Boltról boltra mentünk, és összeszedtünk mindent, ami szükséges a sulihoz. 
Délre végeztünk, és fáradtan értünk haza. 
-Faith-tel mi van egyébként? Alig látom - forgattam a szemem, miközben előre engedtem anyát az ajtóban.
-A testvéred eléggé maga alatt van, de nem mondta el, hogy miért. Megkérdezhetnéd tőle - bökött mellkasomra.
-De hát miért, amikor ő sosem érdeklődik felőlem? Miért én legyek mindig a jó kislány, aki előbb unja meg a beszédszünetet? - hitetlenkedtem, mire anya csúnyán nézett rám. Megadóan letettem a cuccokat a kezemből, és felbaktattam az emeletre. Faith szobája előtt megálltam, és vettem egy mély levegőt. Igazából, még csak egyszer voltam a szobájában. De nem olyan rossz, mint amilyennek el lehet képzelni.
Bekopogtam, és vártam. Vártam, hogy ordibálva elküld a fenébe, vagy beenged.
-Mit akarsz? - jött egy mogorva hang.
-Be-bejöhetek? - kérdeztem bizonytalanul.
-Felőlem. 
Az igen. Faith beenged a szobájába. Benyitottam, és beléptem a szobájába. Egy kicsit barátságtalan volt, de ilyen Faith stílusa. El kell fogadni. 
-Zárd be az ajtót - förmedt rám, én pedig ijedten becsuktam. Komolyan, ilyenkor nagyon ijesztő.
-Mi a baj? - ültem le az ágya szélére. A fotelban ült, és valami magazint olvasott, de látszott rajta, hogy nem nagyon érdekli, ami benne van. Csak meredt az újságra. Nagyon ritkán láttam már megtörni, de akkor nagyon. Olyankor nagyon furcsa őt látni.
-Semmi - gondoltam, hogy ezt a választ adja, kibújva az igazság alól.
-Na persze.
-Mit érdekel az téged? - motyogta. Ilyen mogorva embert..
-Talán azért, mert a testvérem vagy? - meredten néztem ki az ablakon, azt várva, hogy megnyílik-e, vagy sem. Az előbbi volt a valószínűbb.
-Nem lehetne ezt a beszélgetést lezárni? - állt fel, és kezdett el toporogni mérgesen. Dühkitörés készülőben.
-Nem - tartottam magam az elhatározásomhoz, miszerint kiderítem mi a baja már ennyi ideje. Úgy érzem, hogy valami fiúügy van a dologban.
-Faith nem békülhetnénk már ki? 10 éve megy a vitánk. Nem fejezhetnénk be végre? - kérdeztem idegesen, mert én már tényleg békülni akartam.
Nem szólt semmit, hanem körmét kezdte tanulmányozni, mintha valami nagyon érdekes lenne rajta.
-Faith, te is tudod, hogy nem az én hibám volt. Tudta, hogy nem gondolom komolyan - próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem azért ment el aznap este feldúltan, mert én azt mondtam neki, hogy utálom, hanem mert elege volt a folytonos veszekedésből.
-De..
-Faith, azért hagyott ott csapot-papot az nap este mert ideges volt a sok veszekedés miatt. A baleset pedig csak szörnyű véletlen volt - fakadtam ki. - Én örültem volna a legjobban, ha haza is jön, mert valahogy ki kellett volna engesztelnem. De elkéstem. És ez örökre nyomja a szívem, de attól nem én vagyok a hibás.
-Tudom - sütötte le a szemét.
-Tessék? - kérdeztem vissza, hisz annyira meglepődtem. Beismert valamit? Egyszer az életben?
-Azt mondtam, hogy tudom.
-Hallottam, csak hihetetlen volt a te szádból hallani egy ilyet - kacsintottam.
-Annyira tudni akarod? - nézett fel rám, én pedig bólintottam.
-Szakított a pasim - mondta tettetett hanyagsággal.
-Neked volt pasid? - hüledeztem, ugyanis ilyesmit sosem oszt meg senkivel. Így érthető, hogy halvány lila gőzöm nem volt róla, hogy ez a baja.
Megforgatta szemeit, és elfordult.
-Mikor jöttetek össze? - kíváncsiskodtam, hisz, ha már elmondja, mondjon el mindent.
-Egy éve, és pár napja szakított.
-Hű, akkor az elég komoly kapcsolat lehetett - ismertem be, hisz egy év nem olyan kevés idő.
-Nem..tudsz rólam mindent. Ahogy senki sem - tért át egy teljesen más témára.
-Hogy érted ezt?
-Drogoztam. Már nem, de régebben igen. Ő vitt bele ebbe az egészbe - motyogta. Miért mondja ezt most nekem el? Amikor bennem bízik a legkevésbé?
-Jézusom. Leszoktál?
-Igen, nehezen le. Azért szakított velem, mert nem akartam olyan lenni mint ő. Nem akartam egy elmeháborodott, drogos, füves, alkoholista gettós lenni - meredt maga elé üveges tekintettel, miközben értetlenül felnevetett.
-Sosem nyíltál meg senki előtt még így - értetlenkedtem. - Egyébként..szeretted?
-Ezeken kívül igen. Mert amúgy amikor magánál volt, jó fej volt. De így..
-Megértelek, én.. - kezdtem, de a szavamba vágott.
-Hogy érthetnél meg? Hogy, amikor nem is élted át azokat, amiket én? Megvert, kihasznált, mégis szerettem. Leitatott, és még akkor is szerettem - ordítozott.
Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem. Sosem adta ki magából a gondokat, hát most itt a lehetőség. Inkább velem ordibáljon, mint hogy valami hülyeséget csináljon.
-Igazad van, nem is érhetem meg. De legalább itt vagyok, hogy meghallgassalak. És fordított helyzetben ez nekem sokat jelentene.
-Igazad van - temette homlokát kezeibe.
-Most inkább kimegyek - mutattam az ajtó felé, és felálltam.
-Maddie - szólt utánam, mire hátrakaptam a fejem, és kérdőn néztem rá.
-Egész jó tesó vagy..a magad módján - mosolyodott el, mire felnevettem.
-Tudod mit? Te is - vigyorogtam, és egy kicsit magára hagytam. Végre, az első olyan beszélgetésünk, amit nem veszekedtünk végig. Hurrá.
Miután becsuktam magam mögött az ajtót, a nappaliba siettem anyához.
-Na? - érdeklődött, de én csak annyit mondtam, hogy szakított vele a barátja. A drogos részt nem mertem neki elmondani. Különben is ha már leszokott, akkor nem olyan lényeges.
Csengetésre lettem figyelmes. Anya megindult, én pedig utána szóltam.
-Hagyd csak, megyek én - és már az ajtó előtt is termettem.
Kinyitottam az ajtót, és teljesen megdöbbentem. Harry állt az ajtó előtt, hatalmas mosollyal az arcán, és egy nagy csokor rózsával támasztotta a falat. Istenem minden egyes alkalommal, amikor látom, egyre helyesebb.
-Szia szépség - csókolt meg, és adta át a virágokat.
-Köszönöm - mosolyogtam.
-Nagyon hiányoztál.
-Te is nekem -öleltem át szorosan - De hé, mi lesz velünk, ha több hónapra el kell válnunk? Mikor már 2 nap után is..
-Nem tudom.
-Ó, milyen illetlen vagyok, gyere be - tessékeltem be a nappaliba. - Itt az ideje, hogy bemutassalak anyának, hivatalosan is.
-Ezt előbb nem nekem kéne megtennem? Mondjuk Holmes Chapel nem itt van, de..- mosolygott.
Legyintettem egyet, és elindultam a konyha felé, magam után húzva Harryt.
-Anya - kiáltottam, mire anya kijött a konyhából egy fakanállal a kezében.
-Anya, ő itt Harry, a barátom. Tudom, hogy már találkoztatok, de..
-Jó napot - köszönt Harry, és legnagyobb meglepetésemre anya is ilyen közvetlenül elegyedett vele beszélgetésbe.
Amíg ők leültek a nappaliban, fura mosollyal az arcomon indultam el a konyhába, hogy főzzek kávét. Nem is gondoltam, hogy anya ilyen jól ki fog jönni vele.
Felpakoltam egy tálcára a kávékat, és visszamentem hozzájuk. Letettem az asztalra, és leültem Harry mellé. Rám mosolygott, én pedig viszonoztam.

Beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk. Én már inkább kettesben lettem volna vele, úgyhogy megszakítva az eszmecserét közbeszóltam.
-Anya, mi most felmennénk Harryvel a szobámba - mutattam az emeletre, és megfogtam csodás barátom kezét.
-Oké értem én. De semmi hülyeség - rázta a fejét rosszallóan, mire mindketten felnevettünk.
-Nem, dehogyis.
Még mindig mosolyogva baktattunk fel a lépcsőn, be a szobámba.
-Szép szoba - jegyezte meg Harry, és lehuppant az ágyra. Otthon érzi magát, mi tagadás. De mit számít? Levetettem magam mellé, és lefeküdtem.
-Megan elment - temettem arcom kezeimbe.
-Komolyan? - döbbent meg, és mellém feküdt.
-Aha..Elköltözött Kanadába. És fogalmam sincs, mi lesz velem nélküle. És hétfőn suli is - panaszkodtam.
-Kanadába? Sajnálom - görbült lefelé ajka. Közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt.
-Mondtam már, hogy szeretlek? - mosolyodtam, és felültem.
-Egy párszor - kacsintott. - Egyébként én is, nagyon.
-Mi lesz, ha elmentek? - hoztam fel a témát, mert ez már régóta nyomta a lelkem.
-Őszintén? Fogalmam sincs. De az biztos, hogy nem foglak tudni itt hagyni  - húzta el a száját, én is ezt tettem.
-Pedig muszáj lesz - böktem meg a mellkasát.
-Tudom - suttogta, és megpuszilta a fejem.
-De én örülök, hogy most itt vagy.
-Én is - nevette el magát. - Mesélj valamit.
-Valami.
-Hű, de vicces valaki. Na de komolyan - olyan édes amikor így mosolyog. És mindig elveszek azokba a mélyzöld szemekbe, Istenem..
-Hát most minden rosszul alakult, de legalább te itt vagy nekem - bújtam hozzá, ő pedig szorosan átölelt.
-Nem tudod, mekkora kincs vagy - suttogta a fülembe, mire akaratlanul is felnevettem. Én? Kincs? Ugyan már.
-Haha persze - olyan értetlenül nézett rám, mint annak a rendje szóval meg kellett magyaráznom, de a fuldoklástól ez nehezen ment - Én? Kincs? Semmi különleges nincs bennem Harry.
-Dehogynem, csak magad sem tudod - hallgattatott el egy csókkal. 
-Hát..neked elhiszem - néztem rá.
-Helyes - bólogatott hevesen.
Belenéztem szemeibe, de nagy hiba volt, mert azt hittem mélyen elájulok. Csillogtak az örömtől. 
-Csak nem zavarba hoztalak? - csúszott közelebb, én pedig hátrébb.
-Á..dehogy..Áá - leestem az ágyról, Harryt pedig húztam magammal, hogy ne csak nekem legyen kínos. Mikor mindketten a földön landoltunk, hangosan felnevettünk.
-Látod? Szerencsétlen is vagyok, és.. - kezdtem, de elhallgattatott.
-Lehet, de az én szerencsétlenem - hangsúlyozta ki az én szót.
-Ez a tudat megnyugtató. De nincs kedvünk visszamászni az ágyra, minthogy itt fetrengjünk?
-Nekem itt is jó.
-Ahogy gondolod - nevettem mellkasába, ő pedig derekamat ölelte. - Meg tudnám ezt szokni - csúszott ki a számon, fülig vörösödtem.
-Én is. Ha tehetném, az egész napomat veled tölteném.
Az ezt követő tíz percben nem szóltunk semmit. De ez nem kínos, hanem abszolút jóleső csend volt. Örültem, hogy most itt van. De féltem is, hogy egyszer csak eltűnik. Hogy felébredek az álmomból, és ő nem lesz itt.
-Még mindig nem hiszem el, hogy engem választottál - sóhajtottam.
-Pedig nem ártana.
-Harry -fordultam felé.
-Tessék?
-Ígérj meg valamit.
Kérdőn nézett, én pedig belekezdtem.
-Ígérd meg, hogyha mi szakítunk, amitől nem mellesleg rettegek, vagy történik valami, akkor olyan lánynak add a szíved, aki megérdemli. Én csak azt szeretném, ha - nyeltem egy nagyot, és letöröltem az arcomról pár könnycseppet.
-Shh. Ne beszélj butaságokat - fogta meg a kezem, és megszorította.
-Cs-csak ígérd meg.
-Haj, megígérem - mosolyodott el, és letörölte megint lefolyó könnyeimet az arcomról.
-Köszönöm, most így megnyugodott a lelkem.
-Ennek örülök. 
A csendet telefoncsörgés zavarta meg. Harry előkotorta a zsebéből, és felvette.
Miután letette, elrakta a mobilját, én pedig kérdőn néztem rá.
-Liam volt. Kérdezte hogy hol vagyok - felelte egyszerűen.
-Értem. De nehogy elmenj - néztem rá kétségbeesetten.
-Nem fogok - nevetett fel rémült arcom láttán. Haha, biztos viccesen festhetek.

Az idő további része rettentően gyorsan telt. Nem beszéltünk sokat, csak örültünk egymás társaságának. 
-Mikor látlak újra? - kérdezte és felült.
-Amikor csak akarsz. Ez milyen kérdés volt? - mosolyogtam rá.
-Akkor, holnap kettőkor érted jövök. De most mennem kell.
-Muszáj? - görbült lefelé szám széle.
-Persze ha nem akarsz akkor nem jövök - nézett kissé meglepetten, és szomorúan, én pedig észrevettem, hogy kissé kétértelmű volt.
-Már mint, úgy értettem, hogy muszáj elmenned? - javítottam ki magam.
-Ja - arca újra kisimult, és a mosoly miatt a gödröcskéi is megjelentek. - Sajnos igen. Ne haragudj.
-Nem, nem haragszom, ha menned kell, nem tartalak vissza - motyogtam, és felkászálódtam.
fekete bőrdzsekijét felvette az ágyról, magára borította a telóját pedig zsebre vágta. Hihetetlenül menő volt, én pedig féltem, hogy elájulok. 
Komolyan egyre helyesebb.
Ámuldozva kikísértem, Harry még váltott pár szót anyával. Már most látszik, hogy jól kijönnek majd egymással. Legalábbis remélem.
Az ajtóban még elköszöntünk egymástól, nyomott 2 hosszú csókot ajkaimra, és mosolyogva elment. Elment..még jó, hogy nem örökre.
Becsuktam az ajtót, és mosolyogva beszédelegtem a konyhába. 
-Kislányom, elvarázsol téged ez a fiú - rázta meg a fejét, de azért mosolygott.
-Pöppet - mosolyogtam, zavarban voltam.
-Pöppet persze. Mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem helyes, és nem kedves, és jószívű.. - kezdte sorolni.
-Hé anya. Harry az én barátom. Ne hajts rá - nevettem fel.
-Ne szemtelenkedj velem te gyerek - csapott a karomra a fakanállal. 
-Áú. Ha most Liam itt lenne.
-Miért?
-Á semmi. Na de megyek, elteszem magam holnapra. Jó éjszakát - ásítottam.
-Neked is drágám.
Felslattyogtam a szobámba, és a fürdőbe vettem az irányt.
Egy forró zuhany után belebújtam a pizsamámba, hajamat kontyba kötöttem, és előszedtem a laptopomat.
Megnéztem az e-mailjeimet, és a közösségi portálokat, de mindenhol csend van. Így hát hamar ki is kapcsoltam, és jobbnak láttam, ha alszok. Lekapcsoltam az éjjeli lámpám, bebújtam a takaróba, és megpróbáltam Harryvel álmodni.








 

12. fejezet. Elmegy??

Két és fél hét telt el, amikor az orvos közölte, hogy hazamehetek. 
A két hét alatt szinte minden nap bejöttek hozzám a srácok, és anyáék is. Megan még mindig meghúzódik a háttérbe, és nem tesz semmit Niallért, ezért szerintem majd még számolok vele. Én már végre érzem a testrészeimet, és a járás is megy. Szóval elég rendben van minden.
Harrynek már írtam sms-t, hogy jöjjön értem, mert kiengednek. Amíg vártam, hogy válaszoljon, gondosan behajtogattam a bőröndbe a ruháimat, és vártam a zárójelentés.
Mikor végeztem leültem az ágyam szélére.
Telefonom pittyegésére lettem figyelmes. Gyorsan a kezembe kaptam, és rápillantottam a kijelzőre. Harrytől kaptam az üzenetet, amiben az állt, hogy nem tud értem jönni, mert próbán vannak, de azért odaírta csupa nagy betűvel hogy "szeretlek, és nagyon örülök, hogy hazajöhetsz". Kicsit szomorúan írtam vissza neki, de tudomásul kellett vennem, hogy próbálniuk meg muszáj.
Így anyunak írtam, hogy jöjjön értem, mert hazaengednek. Rögtön visszaírt, én pedig kisétáltam a cuccaimmal a folyosóra, és ott vártam rá egy forró csoki kíséretében.
Addig pedig a gondolataimba merülve szürcsölgettem. 
A lábam még járógipszbe volt, a karom pedig csak fásliba. Szóval eléggé rendbe jöttem, ha lehet ezt így mondani.
Anya nemsokára meg is érkezett, hatalmas mosollyal az arcán. Hosszan megöleltük egymást. Nagyon hiányzott már, csakúgy mint a többiek. Segített kicipelni a kocsiig a pakkot, miközben elmeséltük a két hét alatt történt eseményeket.
-Megan visszajött már hozzánk, amíg nem tudnak házat keresni? - érdeklődtem, miközben az egyik táskát tettem be a csomagtartóba.
-Kicsim, az a helyzet - fordított maga felé anya. - Hogy Megan, és a szülei...Kanadába fognak költözni.
-Micsoda? - sokkoltam le, rögtön abbahagytam azt, amit csináltam. 
-Igen, sajnos.
-Nem, az nem lehet. Nem hagyhat itt...Az nem..nem - dadogtam össze-vissza, torkom elszorult, és a sírás fojtogatott. A legjobb barátnőm itt hagy? 
-Sajnálom drágám.
-De miért pont oda?
-Mert Megan édesapja ott kapott munkát - magyarázta.

Az egész kocsiút azzal telt, hogy végig szidtam az életet, hogy miért velem tol így ki. 
Na meg végig bőgtem. A kocsiban csak a motorzúgás, és az én hüppögésem hallatszott.
Már rongyosra használt zsepit szorongattam a kezemben, és fogaimat csikorgatva bosszankodtam, amikor eszembe jutott a legfontosabb kérdés.
-Mikor indulnak? - fordultam anya felé.
-Holnap.
-Mi? - annyira megdöbbentem, hogy a nyelvemre is sikerült ráharapnom, pedig azt nem szándékoztam. Holnap..Holnap.
Ki fog velem hülyéskedni? Ki fog velem hangosan nevetni a tanórákon is? Ki fog velem forró kávét inni egy Starbucks-ban? Kinek fogom elmondani azt, hogy mi bánt? Kinek fogom ecsetelni a szerelmi ügyeimet? Ki fog engem megérteni, ha nem Megan?
A könnycseppek újra megjelentek a szememben, amikor végig gondoltam az életem nagy részét, amit vele töltöttem. Halványan elmosolyodtam, és elmorzsoltam szemeben a könnycseppeket.
Bajra baj halmozódik, komolyan. Nemsokára meg majd azon kapom magam, hogy Harry se lesz nekem? Ezt a gondolatot elhessegettem a fejemből, és megpróbáltam tisztán, és normálisan gondolkozni. Hát, nem sikerült. 
-Akkor ma láthatom utoljára? 
-Nem dehogyis. Jönnek haza majd látogatóba, és ott lesznek az internetes portálok is.
-Az akkor sem olyan - húztam össze magamon a pulcsimat, amikor kiszálltunk az autóból.
-Tudom drágám, de alkalmazkodni kell a dolgokhoz.
-Köszi, mégis hogyan? Túl sok embert vesztettem már el, akik fontosak voltak nekem, és akikre szükségem lenne most - emeltem feljebb a hangom, ezzel célozva apára, és pár rokonomra.
Nem szólt semmit, csak előkaparta a házkulcsát, és kinyitotta az ajtót. Rögtön a szobámba vettem az irányt a pakkjaimmal. Amikor a fa ajtó elé értem, és benyitottam, kissé megnyugodtam. 
Hiányzott már a hangulatos, meleg színű szobám, ami láttán valahogy mindig elfog a nyugalom.

Ledobtam a táskáimat, és felmásztam az ágyamra. Amikor Megan itt aludt, akkor a kihúzhatós kanapén aludtunk, mert tudtam, hogy le fog lökni..Remek megint egy emlék.
Mindig csak az emlékek. Nekem már csak ennyi marad. Apa, és most Megan is itt hagy. 
Én meg itt nyavalygok, amikor még van időm, és átmehetnék hozzá.
Igen, addig a mamáéknál laknak. Szerencsére tudtam, hogy ők hol laknak, mert kiskorunkban sokat játszottunk ott. Fránya emlékek is már..Végül is, ha belegondolok, annyira nem rosszak. Így legalább akkor is itt hülyülhet velem, amikor nem.
Felrángattam magamra a cipőmet, zsebre vágtam a telefonomat, és már szaladtam is az ajtóhoz, de anyu megállított.
-Hova-hova?
-Meganhöz - feleltem kissé fulladozva a hirtelen futástól.
Bólintott, én pedig becsaptam magam mögött az ajtót, és futottam. 
Két sarkot kellett befordulni (bár futva ez is elég volt), és már meg is érkeztem a célhoz.
Hú, felpörögtem az adrenalintól, mert amúgy még nem bírnék futni.
Az ajtóhoz léptem és becsöngettem, remélve, hogy Megan nyitja majd ki. 
Nem így történt, mert az anyukája állt meg velem szemben, de most ez sem számított.
-Csókolom, én csak, csak elköszönni jöttem - magyarázkodtam, mert azért eléggé illetlen voltam, hogy így beállítottam.
-Persze, Megan fent van a vendégszobában - mosolyodott el szomorúan, amiből arra következtettem, hogy Megan állapota kritikus lehet.
Felsiettem a lépcsőn, be a szobába. Megan kuporgott az ágyon, térdét felhúzva, karjaival körbefonva azt. Arcáról potyogtak a könnycseppek, le a lepedőre.
-Megan - suttogtam, és csak ott álltam az ajtóban, remegő lábakkal. Ez a találkozás volt a legnehezebb.
-Maddie - kapta fel a fejét - Maddie.
Iderohant hozzám, és olyan szorosan ölelt át, mint még soha. Egymás vékony felsőjét áztattuk el könnyzáporunkkal, de most ez sem érdekelt.
-Én annyira...sajnálom - szipogott.
-Te? Mit sajnálsz? Nem a te hibád - motyogtam, tudatva vele, hogy badarságot beszél.
-Aj, én annyira nem akartam, hogy ez így alakuljon - engedett el, és sajnálkozóan rám nézett, elhúzott szájjal.
-Hát én sem.
-Végül is, a Skype meg a Facebook ott lesz - próbált lelket önteni magába, meg belém, de miután belátta, hogy ez sem az igazi, kínosan felnevetett.
Leültem a fotelba, és üres tekintettel meredtem a távolba.
-Miért jöttél? - kérdezte halkan.
-Baj? Ha gondolod elmegyek - mutattam az ajtóra, kissé megbántott.
-Nem úgy értem - nyugtatott meg, szomorú arcom láttán. - Hanem hogy azért jöttél mert holnap - nem bírta befejezni a mondatot, inkább lesütötte a szemét.
-Igen, persze.
Kissé megkönnyebbülve, hogy nem akar elküldeni, beszélgetni próbáltam, ami most a szokásosnál is nehezebben ment.
-Mikor döntöttétek el?
-Már két hete - sóhajtott, mert akkor igazából csak én nem tudtam róla.
-Miért nem mondtad el? - vontam fel a szemöldökömet. 
-Mert nem akartalak még ezzel is terhelni - motyogta, szája szélét harapdálva.
-Igazán elmondhattad volna.
-Tudom..
-És Niall-el mi a helyzet? - tereltem a témát.
-Semmi - vágta rá rögtön.
Ránéztem egy olyan "engem nem tudsz átverni" tekintettel, mire keserűen felnevetett.
-Mi is lenne? Demivel van elfoglalva, én meg kimegyek a képből szépen, hogy ne maradjon egyetlen zavaró tényező sem - mondta gúnyosan és lehajtotta a fejét.
-Ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy Niall nem tekint rád csupán barátként.
-Akkor..miért azzal jár? - nyomta meg az "azzal"-t így jelezve, hogy ezt a jelzőt Demire érti.
Látszólag nagyon felizgatta magát miatta, így beletelt kis időbe, mire lenyugtattam a kedélyeit.
-Nyugi - próbáltam nyugtatni immár századjára, amikor végre elhalkult.
-Én szeretem - remegett meg hangja, és ölembe borult.
Kitört belőle a zokogás, amit már rég eltitkolt, és visszafojtott. Vigasztalni próbáltam, bár nem sok sikerrel jártam. De nem is ez a lényeg. Az igaz barátok, ha nem is tudnak segíteni a másikon, legalább ott vannak, hogy meghallgassák. Én pedig ezt tettem. Mert ő is ezt szokta, ha nekem van bajom. És azért, hogy mindig kirángatott a gödörből, amikbe olykor beleestem, mindig hálás leszek neki.
-Köszönöm - suttogtam.
-Mit? - nézett rám értetlenül. Remek, mindig elrontja az ilyen pillanatokat.
-Hát azt, hogy kihúzol a bajból, jól megmosod a fejem, ha valamit rosszul csinálok, és mindig itt vagy nekem. És a bolond fejeddel így szeretlek együtt.
-Én is imádlak - vigyorodott el.
-Mit fogok én kezdeni magammal nélküled?
-Megoldjuk majd valahogy - sóhajtott, tekintetét az ég felé fordította.
-Remélem. Fogtok majd hazajönni, meglátogatni minket?
-Ritkán - ismerte be. De legalább nem hazudott.
-Értem - tekintetem az órára tévedt, ami este nyolcat mutatott. - Ne haragudj Megan, de nekem mennem kell most.
-Rendben, semmi baj - motyogta.
Elérkezett a búcsú ideje, ami a legnehezebb volt. Legnehezebb elengedni őt..Olyan mintha a tesómat veszteném el. Mintha megint, valahogy megint lukat ütöttek volna a mellkasomba.
Felálltam a kényelmes fotelből, Megan követte a példám. Ruhámat megigazítottam, és megöleltem Meget.
-Szeretlek.
-Én is.
-Jó utat. És nagyon vigyázz magadra. Hiányozni fogsz - azt vettem észre, hogy zokogok. Csakúgy mint ő. 
-Ígérem, és te is nekem, nagyon. Holnap már reggel indul a gépünk sajnos, nem tudunk már találkozni - hajtotta le a fejét.
Nem válaszoltam erre. Nem tudtam mit. 
-Szia - mosolyodtam el, mert nem akartam totál összetörve elköszönni.
-Szia.
Lassú léptekkel kimentem az ajtón, gondosan becsuktam magam mögött. Kisétáltam az előszobába, felvettem a már rongyosra húzgált zöld tornacipőmet, elköszöntem Megan szüleitől, és nagyszüleitől, és kimentem.
A hazafelé úton, már nem bírtam titkolni, az egyre előbuggyanó könnycseppjeimet. 
Nagyon érzékenyen érintett az, hogy Meg elmegy. Hisz ő az egyetlen, akit a legjobb barátomnak mondhatok.
Nem szeret engem ez az élet. 
Egy okom van, ami ezt megcáfolja. Az, hogy a világ leghelyesebb, legaranyosabb, olykor legmegértőbb fiúja engem szeret. Ez pedig ennek a dolognak ellenére is boldogsággal töltött el.

11. fejezet. Monoton napok, eközben : Megan szerelmes?

Meghoztam a következő fejezetet.:) Ez most elég hosszú lett, 7 komment és kövi!:)

Már hajnalban felkeltettek, mire csak egy morgással reagáltam, de muszáj volt, mivel vért kellett venni tőlem. Mindig is irtóztam a tűktől, és ez most sem volt másképp. Elakartam húzódni, de mire észbe kaptam, tövig belém nyomta. Fogcsikorgatva tűrtem, ahogy a véremet felszívja. Tulajdonképpen majdnem elájultam, de összeszedtem minden erőmet, hogy ez ne így történjen. A vérvétel végeztével a nővér kiment, én pedig újra lehunytam a szemem, és próbáltam elaludni, miközben az infúzió csepegését hallgattam.

Amikor újra felkeltem, már nyolc óra volt. Álmosan nyitottam ki a szemem, és felültem volna az ágyban, ha felbírtam volna. Végtagjaim ólom nehezekké váltak, még a fejemet is alig bírtam elfordítani. Az egyetlen elfoglaltság, amit végre tudtam hajtani, hogy bámuljam a plafont. Na az jól ment, mert egy-két órát elütöttem, és közben gondolkoztam. 

Harry mit csinál? Alszik még? Gondol rám? Ilyesmi kérdések kavarogtak a fejemben. 

Az, hogy tegnap elmondta az egész világnak, hogy én vagyok a barátnője, stabil biztossá tett az érzéseimmel kapcsolatban. Hisz akkor többre néz, mint a sok lányt, akikkel kavart. Szóval nem inogtam meg. 

Mégis minek? Szerencsés lány vagyok, hisz Harry Styles barátnőjének mondhatom magam, ami még rengeteg tinilánynak az álma. És ha nem lett volna a koncert..Ha lemondom, nem megyek el. Akkor meg sem ismerem. Ebbe azért szörnyű belegondolni. Jó na mondjuk addig utáltam őt is, és a többieket is. De már beismerem, hogy ez megváltozott.

Töprengésemet az ajtó nyitódása zavarta meg. Izgatottan néztem oda - már amennyire mozogni bírtam - és Harryre számítottam. Azonban nem ő jött, hanem anya. Legnagyobb meglepetésemre Faith is ott ácsorgott mellette.

-Sziasztok - köszöntem meglepetten.

-Jaj kicsim. Úristen - kapdosott hol ide, hol oda anyu, és odarohant hozzám.

-Nyugi...már, már semmi baj - próbáltam nyugtatni.

-Mi az hogy semmi baj? Meg is halhattál volna! - kiabált, én pedig csak lesütöttem a szemem. Miért kiabál, ha nem az én hibám volt? Csak puszta véletlen.

-Ne haragudj - csendesedett le. - Hogy vagy?

-Hát őszintén szólva pocsékul. Azon kívül hogy a szememet nyitom-zárom, semmimet nem bírom mozgatni. Na jó, még a számat talán - húztam el azt.

-Hogy történt? Harryék értesítettek, hogy a kórházban vagy, de már akkor nem tudtunk bejönni - ecsetelte.

-Hát jöttem le a lépcsőn, megbotlottam elestem, és két lépcsőfordulónyit zuhantam, majd kiestem a csukott ablakon - soroltam levegőért kapkodva. Kellett nekem egy szuszra végigfújni.

Anya elborzadva hallgatta. Faith-et annyira nem érdekelte, leült a szoba másik végében elhelyezkedő fotelba, és a telefonját pötyögte. Ch, jellemző rá.

-Szólok az orvosnak, hogy hozzon fájdalomcsillapítót - szólt anya, és már ki is sietett az ajtón, mielőtt mondani tudtam volna hogy nem kell. Most már mindegy.

-És te..hogy-hogy eljöttél - címeztem a kérdést tesómnak.

Felnézett rám, vállat rántott, és újra elmélyült az SMS-ezésben.

Kicsit szomorúan nyugtáztam, hogy testvéremet csakugyan nem érdeklem. Hát, az élettől egy újabb csapás. Végül is sokat benyeltem már, ez meg sem kottyan.

Anya újra belépett az ajtón, nyomában egy orvos loholt, látszólag végigfuttatta szegény orvossal a folyosót.

Beadta a fájdalomcsillapítót infúzióban, és megparancsolta, hogy csengessek, amikor lecsöpögött.

-Drágám, hoztunk ruhát, innivalót, kaját meg ilyesmit - sorolta anya, és kivette a táskából a cuccokat. Tényleg mindent hozott.

-Köszi.

-De nekünk most mennünk kell..Dolgozni - nézett rám sajnálkozóan. 

-Rendben, menjetek csak.

-Szia drágám, jobbulást, majd még bejövünk - nyomott egy puszit a fejemre, Faith pedig csak intett, és ha nem hallucináltam, akkor egy "jobbulás" félét is elmotyogott.

Tisztára megörültem. Kimentek, és becsukták maguk mögött az ajtót.

Remek, most már társaságom sincs.

Szórakozottan kezdtem el harapdálni a szám szélét, és újra gondolataimba merültem.

A nap szörnyen lassan telt. Orvosok jöttek-mentek, és csak a pittyegést hallottam. Szörnyű kórházba kerülni. Délután négy óra lehetett, amikor kirobbant az ajtó, és belépett rajta az öt fiú, és Megan.

-Sziasztok - mosolyogtam rájuk.

Körém gyűltek, kihúzták az ágy alól a kis székeket, és leültek.

-Reméltem, hogy jöttök, már teljesen unatkoztam és.. - kezdtem bele, mire Harry közelebb hajolt hozzám, és belém fojtotta a szót egy hosszú csókkal.

A szívműködésemet ellenőrző gép eszeveszett pittyegésbe kezdett.

-Ez kínos - motyogtam lesütött szemmel, amikor kissé hátrébb húzódott, és elmosolyodott.

Újra fölém hajolt, és mielőtt találkozhatott volna ajkunk a kis monitor megint összevissza kezdett csipogni, majd amikor ajkait enyémre nyomta, a ketyere kiakadt. Elnevette magát, hátrébb húzódott, és belenézett a szemeimbe.

Lesütött szemmel pásztáztam a takarómat, miközben fülig vörösödtem.

-Most már még jobban kell rád vigyáznom - rázta meg a fejét, mire értetlenül ránéztem.

-Eddig sem kellett - háborogtam. 

Elmosolyodott, és leült a székére, de továbbra is ottmaradt mellettem. Értetlenül hajtottam vissza fejem a párnára, mert a hirtelen jött adrenalin miatt nem is éreztem, hogy megemelkedek, és félülésben vagyok.

-Hogy vagy? - kérdezte Megan.

-Pocsékul. Mindenem fáj, mozdulni se bírok - húztam el a számat.

Sajnálkozóan néztek rám.

-Hé figyelj, - kezdte Harry, én pedig felé néztem. - Zayn ilyen fejet vág, amikor belép egy szobába - szemei összeszűkültek, és csábító tekintettel nézett az ajtó felé. Igen, Zayn tényleg ezt csinálja, de Harry előadásában sokkal viccesebb volt.

-Ha nem tűnne fel, itt vagyok - háborgott Zayn, de azért elmosolyodott.

Elnevettük magunkat, ahogy Zayn bevágja a morcos arcát.

Teljesen elterelték a figyelmem a fájó végtagjaimról, és a testem minden pontján megtalálható égő hegekről.

Harry végig a kezemet fogta, amitől nekem pillangók repkedtek a gyomromban. 

Még mindig alig hittem el, hogy egy ilyen elképesztő fiú az enyém. És engem szeret.

Ez olyan boldogsággal töltött el, mint bármi más még soha.
Viszont hamarosan el kellett menniük, ugyanis a nővér bejött, hogy lejárt a látogatási idő. 
Szomorúan engedtem el Harry kezét. Egy gyors csókot még lehelt ajkaimra, elbúcsúztunk, a többiek is jobbulást kívántak, és elhagyták a kórtermet.
Már megint olyan egyedül éreztem magam. Ahogy ők elmentek. Tudtam, hogy nem örökre..Abba bele is halnék. De akkor is. Szívem még mindig hevesen dobogott, ezt mutatta az a ketyere is. 
Lejárt az infúzióm, így megnyomtam a mellettem lévő kis csengőt, öt perc múlva pedig jött is a nővér. 
Kicserélte az infúziós tasakot, ellenőrizte a kis gépeket, és csöveket, mikor hirtelen megszólalt.
-Nem ver egy kicsit gyorsan a szíved? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-De egy kicsit - sütöttem le a szemem.
-Tudod az okát?
-Hát itt járt a barátom - haraptam ajkamba, és fülig vörösödtem.
-Ah, akkor értem - mosolyodott el. - De nyugtasd le magad.
-Oké.
A nővér még mindig mosolyogva kiment. Ú ez ciki volt.
Rápillantottam az órára, ami hat órát mutatott. Jól elszaladt az idő. És szinte semmi nem is történt. Csak fekszem itt ebbe a fehér kórterembe, és semmimet nem bírom mozgatni, és néha talán bejönnek hozzám a barátaim meg a családom. Már amennyi a családomból maradt.

                                                         *Megan szemszöge*

Fáradtan estünk be a házba, ugyanis addig a fiúkkal lakok, amíg Maddie meg nem gyógyul.
A srácok legnagyobb meglepetésemre nem mentek a nappaliba közösen tv-zni, hanem mindenki szétszéledt. Harry bement a szobájába, Niall a konyhába, Zayn  a fürdőbe, Louis meg nem tudom hova. Egyedül Liam, és én ültünk le a nappaliban a kanapéra.
Bekapcsolta a tv-t, és szórakozottan kapcsolgatta a csatornákat, remélve hogy talál valami normálisat.
-Liam - fordultam felé. 
-Igen? - kérdezte kedvesen. Kétségtelen, ő a legkedvesebb a bandából. Épp ezért mondtam el neki.
-Figyelj, beszélhetünk valamiről? - sütöttem le a szemem.
-Persze - bólintott, és úgy tűnt, tényleg érdekli.
-Hát Niallról lenne szó - húztam, mert nem én akartam kimondani. 
-Tetszik neked igaz? - mosolygott rám.
-Talán - haraptam ajkamba. - Oké, igen.
-De Niallnek... - nem mondta végig, mert ekkor olyan csatornát láttunk meg, amitől elszállt minden reményem.
-A jelek szerint Niall Horant, a One Direction ír szívtipróját pár nappal ezelőtt kaptuk lencsevégre Demi Lovato-val. Látszólag nagyon jól szórakoztak. Szerintem ez már hivatalos, vagy ha nem, hamarosan az lesz - kacsintott a tv-bemondó. Szemeimet marták a könnyek, és féltem, nem bírom majd visszafojtani a sírást.
-Igen - suttogta Liam. -  Már említette, hogy be szeretné mutatni nekünk.
-Hát..persze. Biztos nagyon boldogok lehetnek - motyogtam, és elmorzsoltam szememben egy könnycseppet. mit is vártam? Niall Horan miért pont belém lenne szerelmes? Hisz ott van még millió másik lány. Én meg csak egy vagyok a sok közül.
-Nem is baj ez így - szűrtem ki fogaim között, és felrohantam a vendégszobába, mielőtt még elsírhattam volna magam. Becsaptam magam mögött az ajtót, nekidőltem, és lecsúsztam ülésbe. Arcomat kezeimbe temettem, és zokogtam. Eddig se bírtam Demi-t. De most meg főképp...
Észre sem vettem, hogy ökölbe szorított kezem miatt az ujjaim kifehéredtek. Dühös voltam. Nem Niallre, még csak nem is Demire. Hanem magamra, hogy egyáltalán beleszerettem. Kezem homlokomra csúsztattam, és ökölbe szorítottam. A francba is már.
Nem tudom, mennyit ülhettem így, de mivel lezsibbadt mindenem, feltápászkodtam, összegyűrődött felsőmet kisimítottam. Jobbnak láttam, ha elmegyek zuhanyozni. 
Kiszedtem a bőröndömből az alvócuccomat, a tusfürdőmet, és elindultam a fürdőszobába.
A villany le volt oltva, tehát nem volt bent senki, de azért szóltam, hogy ne jöjjenek be.
Levettem ruháimat, beálltam a zuhany alá, és elkezdtem engedni a forró vizet. Először jéghideg nedvességet éreztem magamon, amitől kissé felszisszentem. Majd egyre melegebb lett, aminek örültem. A forró víz megnyugtat. Még akkor is, ha ilyen kriminális állapotban vagyok. csak az a kár, hogyha elzárom a csapot, akkor megint visszatér a fájdalom. 
De akkora nagy vízszámlát nem csinálhatok, úgyhogy körülbelül tíz percig áztattam magam, majd elzártam a vizet. Magamra kaptak egy törölközőt, felitattam a vizet magamról, és belebújtam a pizsamámba. Felcsatolt hajamat kiengedtem, és örömmel nyugtáztam, hogy elég tűrhető maradt.
A nappaliba már nem akartam lemenni. Semmi kedvem nem volt Niall társaságában a tv-t bámulni. Inkább szenvedek magamban.
Visszasétáltam a vendégszobába, és lekapcsoltam az égve maradt villanyt.
Bebújtam az ágyba, a takarót magamra húztam, oldalra fordultam és gondolkozni kezdtem, miközben a takaró szélét szorongattam.
Most biztos telefonál boldogan Demivel.. Mindegy is. Hisz sosem szeretne belém. Bennem nincs semmi különleges. Tulajdonképpen a legtöbb sztárhoz csak sztárpár való. Hisz mit mutogassanak mondjuk egy rajongót? Semmi értelme nem lenne. Na jó, mondjuk Maddie és Harry ez alól kivétel, de ki tudja meddig? Lehet két hét múlva mehetek vigasztalni meg istápolni Maddie-t, akinek összetörte egy tinibálvány a szívét. És bármilyen furcsa, féltem, hogy ez be is fog következni. 

                                                   *Maddie szemszöge*

Másnap reggel hál'istennek nem keltettek fel, azzal az indokkal, hogy vért kell venni, így élvezhettem a kilenc óráig való alvást. Te tovább tényleg nem lehetett, mert jött a nővérke.
-Jó reggelt, hogy vagy? - fordult felém, miközben a kis gépekkel ügyködött valamit, utána pedig kicserélte az infúzióm, és behozta a reggelit.
-Egész jól, már valamennyire fel bírok ülni - igen, ez most nálam nagy szó volt, hisz tegnap még szerencsétlenkedtem össze vissza. De akkor ugye műtét után voltam, érzéstelenítő, stb. Viszont mivel kiment az érzéstelenítő hatása, még nagyobb fájdalmak nyilalltak belém. De ez nem akadályozott meg abban, hogy mozogjak is valamit.
-És nagyon fáj még?
-Igen.
-Hozok fájdalomcsillapítót nemsokára, addig idd meg ezt a pohár teát, és ha van étvágyad, egyél is. El ne ájulj - pislogott nagyokat, és kiment újabb pirulákért.
Ránéztem a mellettem lerakott tálcára, amin egy zsemle volt, meg ilyen üveges tea. Hát inkább a házi tea, amit anya hozott. 
Lassan feltornáztam magam ülőhelyzetbe, és a kis éjjeli szekrényre rárakott házi teát vettem magamhoz, felnyitottam, és kortyoltam belőle párat. Ismét finomra sikeredett. Mondjuk egy teafőzéshez nem kell nagy tudomány. Kibontottam a nejlonba csomagolt zsemlét, és beleharaptam. Őszintén szólva már éhes voltam, mert a tegnapelőtti műtét óta, az egyetlen táplálék, amit ettem, 3 darab keksz volt, meg egy pohár narancslé folyadék gyanánt. Egyszóval nem valami sok.
Mire befejeztem, a nővérke vissza is jött, és a kezében szorongatott egy tálcát, amin egy pohár víz, és két pirula volt. Bevettem őket, és kisebb gonddal ugyan, de sikerült is lenyelnem.
Istenem, még egy könyvet sem pakolt nekem anya, hogy valamivel elüssem az időt. Ki tudja, meddig kell még itt maradnom? Bele se gondolok inkább, amennyi sérülésem van.
A telefonom itt volt nálam, ezért írtam Harrynek egy sms-t, amiben ez állt :
'Jó reggelt, szeretlek. Vivi xx'
Vártam pár percet, bár kételkedtem benne, hogy ilyenkor már fent van. 
Szerencsémre igen, mert jött is a válasz.
'Neked is hercegnőm, fogunk bemenni hozzád, amint lehet. Szeretlek. Harry xx'
Akkor ma is jönnek. Azért valamennyire feldobódtam, és próbáltam nem a lábamba hasító fájdalomra koncentrálni. 
Az időd végül azzal ütöttem el, hogy a telefonomon halkan zenét hallgattam - halkan, hogy ne riasszak fel másokat -, és megpróbáltam aludni is, de az nem sikerült.
Pár óra múlva megint bejött a nővér, és jött a rettegett vérvétel. Hát, nem fog jobban fájni, mint tegnap.
Megint sikeresen levette a vérem, amit egy kis üvegcsébe töltött. 
-Egyébként, sok vért vesztettem? - érdeklődtem.
-Igen, elég sokat, ezért vizsgáljuk még mindig, hogy valami rozsda nem-e került bele.
-Értem - bólintottam.
-A főorvosod még bejön nem sokára - közölte, és kiment.
Újabb húsz perc várakozás után, betoppant a doki nagy fehér köpenyben. 
-Szia Maddie. Hogy érzed magad? - kérdezősködött, miközben odahúzott mellém egy széket, és leült.
-Hát eléggé fájnak a végtagjaim. Főleg a lábam - panaszoltam.
-Értem, nos épp ezért akarok veled beszélni. A lábadat még valószínű, hogy meg kell röntgenezni, és valószínűleg megműteni, mert maradtak még benne szilánkok, amiket el kell távolítanunk, és ki kell tisztítanunk a sebet. Körülbelül harmincöt perces műtétről lenne szó.
-Micsoda? - tágultak ki a pupilláim. Még egy műtét? - És még is mikor kerülne rá sor?
-Egy óra múlva.
-Jézusom - kaptam a fejemhez.
-Ne aggódj, ez már nem lesz nagy műtét - próbált megnyugtatni.- Érzéstelenítőt kapsz, altatást mostanában már nem alkalmazunk, mert sokan hunytak el tőle.
Most aztán megnyugtatott. Kivert a víz, de azért bólintottam. Nem ellenkezhetek.
-Rendben, egy óra múlva jövünk, és betolunk a műtőbe - közölte, bátorítóan rám mosolygott, és kiment a kórteremből, halkan becsukva maga mögött az ajtót.
Még egy sms-t írnom kell Harrynek, hogy később jöjjenek. Elküldtem, és öt perc múlva jött is a válasz :
"Mi? Műtenek? Jézusom. Légy erős. Amint lehet, megyünk. Szeretlek. Harry xx'
Pont ezt nem akartam. Hogy aggódjon. Elvégre amióta együtt vagyunk, még arra is rémesen megijed, ha megfájdul a fejem, szóval..

Egy óra múlva jöttek a nővérek, és a főorvosom, és végigtoltak a folyosón, be a műtőbe. Egész végig a kórházi, zöld lepedőt markolásztam. Én pedig rettenetesen féltem.De hisz nincs mitől, azt hiszem. Gerincbe kaptam az érzéstelenítőt, és hamarosan lefelé zsibbadni kezdtem. Nem éreztem semmit, így kezdetét vette a műtét.
Végig nem éreztem semmit, egy kis nővérke, aki nem vett részt a beavatkozásban, ott állt mellettem, és beszélgetett velem, hogy elterelje a figyelmemet.
Tényleg, nagyon kedves volt ez tőle. Hisz rengeteg orvos, ápolónő olyan mogorva, hogy ha kérdezel valamit, már harap. Na mindegy mint látom, itt nem ilyen emberek vannak, és ezt örömmel nyugtáztam.
Az érzéstelenítőt pedig jól adták be, mert nem bénultam le, de azért nem éreztem a beavatkozást.
Tényleg nem volt több harmincöt percnél, de azért örültem, amikor végre visszakerültem a kórterembe. 
A nővérek említették, hogy még egy kis ideig nem fogom érezni a lábaimat, emiatt ne essek pánikba. Egyébként tiszta fura érzés volt. Mintha nem is lenne. Azért bekukkantottam a takaró alá, hogy ellenőrizzem, tényleg meg vannak-e a lábaim, és legnagyobb meglepetésemre ott pihentek a helyén.
Eléggé kifáradtam a műtét alatt, lehunytam a szemeimet, és aludtam egy kicsit, elvégre kipihentnek kell lennem, ha a srácok idejönnek.

-Szerintetek ébredezik már? - suttogta egy hang.
-Nem tudom.
-Szerintem ébredezik.
Ilyen mondatokra tértem vissza a valóságba az álomvilágból. Szememet még nem nyitottam ki, csak a köztük folyt beszélgetést hallgattam. Néha halkan felnevettek valamin, de nem értettem hogy min.
Öt perc múlva úgy döntöttem, hogy elég volt a színlelésből, és nem cukkolom tovább őket, lassan kinyitottam szemeimet, és pislogtam párat. Nehéz volt megszokni az élénken pislákoló fényt, valószínűleg már estefelé lehetett, ezért kapcsoltak világítást.
Jó sokat aludhattam.
Körülnéztem a szobában, és örömmel konstatáltam, hogy ott voltak a fiúk, és Megan is. De az utóbb említett személy csak a kórterem másik végében lévő fotelben üldögélt, és maga elé meredt. 
-Sziasztok - köszöntem végül halkan.
-Szia - szinte egyszerre mondták ki, amitől halkan felnevettem.
-Hogy vagy? - nézett mélyen smaragdzöld szemeivel az enyémekbe Harry.
-Hát..nem érzem a lábam - motyogtam. - De a műtét jól sikerült, legalábbis az orvos ezt mondta.
-Az a lényeg.
-Jaj, vettek tőlem vért és..kriminális volt. Irtózok a tűktől - borzadtam el.
-De a műtéttől nem? - nézett rám értetlenül Zayn.
-De, attól is, csak aközben nem éreztem semmit - bólogattam. - Veletek mi újság egyébként?
-Nélküled nagyon unalmas -vágta rá Harry, mielőtt a többiek megszólalhattak volna.
Sajnálkozó pillantással néztem rá, és megszorítottam összekulcsolt kezeinket.
-Megan, mi a baj? - szóltam hozzá, mert bökte a csőröm, hogy csak ott üldögél, és teljesen befordul.
-Semmi - rántott vállat.
Annyiban hagytam egyenlőre, hisz nem itt mindenki előtt akartam kifaggatni.
Ezért inkább kiküldtem egy kis időre a többieket.
-Srácok kimennétek egy kicsit légyszi?- kérdeztem tőlük, mire ők értetlen pillantással meredtek rám - Csak tíz percre.
Megan bent maradt, a fiúk pedig szép komótosan kisétáltak.
-Gyere ide - paskoltam meg a mellettem lévő széket, jelezve, hogy itt ücsörögjön, ne ott.
Lassan mellém sétált, és leült.
-Na ki vele.
-Niallnak barátnője van - felelte tettetett hanyagsággal, miközben haját átdobta a válla fölött, és üveges tekintettel meredt a falra.
-Mi? - néztem rá értetlenül. - És még is ki?
-Demi Lovato - mondta öt tonna nyers gúnnyal a hangjában. 
-Honnan gondolod?
-Tegnap említették a tv-ben, és beraktak egy csókolózós képet - magyarázta lesütött szemekkel, és ha jól láttam, elmorzsolt szemében egy könnycseppet, mielőtt az kifolyhatott volna. - Valamelyik nap történhetett, mert a fiúk mondták, hogy nincs otthon.
-Istenem - sóhajtottam, mert tudtam, hogy Megannek mennyire bejön Niall. 
-Nem tudom most mi van. De ami a legrosszabb..Holnap bemutatja a srácoknak. Meg mivel én is ott tartózkodom, gondolom nekem is - nem bírta visszafojtani a sírást, ezért halk zokogásba kezdett.
Felültem - igen, már ez nagyon jól megy -, és megöleltem. Ő is ott volt nekem, amikor Harry miatt padlón voltam, én is itt vagyok most neki. Meg amikor csak szüksége van a legjobb barátnőjére.
-És én most nagyon össze vagyok törve - suttogta.
-Én is éreztem már ilyet - nyugtattam. - De figyelj. Ha eddig nem vette észre, hogy mennyire odavagy érte, akkor megérdemel?
-Nem, de akkor is szeretem. Úgy szeretem mint Niall Horant, az ír fiút, aki imád enni, és nevetni, és nem úgy mint Niall Horant a One Directionból - fakadt ki, ami engem is meglepett. Hisz eddig olyan rajongó volt, hogy bármit megtett volna, hogy találkozzanak, most meg már úgy szereti, mint magát az embert, és nem a sztárt. Ez igazán meglepő, ugyanakkor fantasztikus dolog.
-Ez egy olyan megnyilvánulásod volt, amit soha nem fogok elfelejteni - csillantak fel szemeim büszkén.
A lelkizésünket az szakította meg, hogy a fiúk ismét bejöttek, de már csak elbúcsúzni, mert a nővér közölte, hogy lejárt a látogatási idő. Kicsit szomorúan köszöntem el tőlük, főleg Harrytől. Szenvedélyesen megcsókolt.
-Szeretlek - suttogta a fülembe.
-Én is.
Még egy gyors puszit nyomott a homlokomra, a többiek is elköszöntek, és kimentek. 
Szegény Megan. Most nem irigylem, ugyan is az ilyen elég rossz helyzet.
De tudom, hogy meg fogja oldani valahogy. 
Álomra hajtottam a fejem, és nem törődtem a valósággal.