18. fejezet

Tudom, ez most rövid rész lett, és nagyon későn jött, de az áramkimaradás, és a sok tanulnivaló miatt alig jutott időm az írásra. Mégegyszer bocsánat..Remélem tetszeni fog! 7-8 komment és következő. Valamint iratkozzatok rendszeres olvasónak, örülnék neki..:) Puszi xx

Suli után besegítettem anyának a kávézóban, hazamentem, és nekiültem megcsinálni a házikat. Elég nehezen boldogultam vele, ezért facebook-on kértem segítséget Darcy-tól, az egyik barátnőmtől.

Miután végeztem, és túltettem magam a kémián, ledobtam magam a babzsákfotelembe, és olyat kezdtem el csinálni, amit csak nagyon ritkán teszek..Olvastam. Olyannyira beleéltem magam a könyv világába, hogy összerezzentem, amikor kopogtattak az ajtómon. 
-Gyere.
Legnagyobb meglepetésemre Faith lépett be az ajtón, becsukta, és leült az ágyamra.
-Mi járatban? - kérdeztem kedvesen, mire ő mogorván félbeszakított.
-Segítened kell - Nekem, segíteni neki? Oké, ez fura. Feljebb csúsztam a babzsákon, és visszafojtott lélegzettel vártam a kérését.
-Nos nem olyan nagy dolog - mosolygott gúnyosan, és lesajnálóan rám nézett - Csak annyi, hogy elfoglalod ma anyát, amíg én lelépek - mondta egyszerűen, és felállt.
-Hé, hé - álltam fel én is, és szembe fordultam vele. - Hova mész, és minek?
-Csak rendezd el - vonta meg a vállát, és kisétált a szobámból. Mi? Most mit csináljak egyáltalán? Hazudjak? De hát nem akarom átverni anyát. Viszont ha nem teszem meg, Faith megutál örökre, és olyannyira megromlik a kapcsolatunk, mint amilyen régen volt. 
Az utóbbi időben, kicsit sikerült csiszolnunk a viszonyunkon, bár nem az igazi, Faith-től még az is nagy szó, hogy ennyi idő után szóba áll velem. Nem akartam elrontani, tehát eldöntöttem magamban, hogy segítek neki. Bármiben is mesterkedik. 
Estefelé Faith bejött a szobámba, és elmondta, mit hitessek el anyával. Hát erre kíváncsi leszek..
Nyolc óra tájban a tesóm elhúzott, és a anya természetesen rajtam kérte számon.
Megpróbáltam hitelesen előadni, a magamban számtalanszor begyakorolt szöveget, és, úgy láttam anya elhitte. Megkönnyebbülten kullogtam fel a szobámba, és lerogytam a babzsák fotelembe. Gondoltam, hogy felhívom Harryt, ám a másodperc törtrésze alatt megszólalt a telefonom. Lekaptam az éjjeliszekrényemről, és kíváncsian néztem meg a kijelzőt. Lenyomtam a zöld gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket, miközben szívem a torkomban dobogott.
-Szia Megan!
-Szia Maddie! - visított a telefonba legjobb barátnőm, ezért kissé el kellett magamtól tartanom a mobilt.
-Nocsak, te is megtaláltad a névjegyzékedben a számomat? - nevettem fel döbbenten, és beletúrtam a hajamba. Őszintén, nagyon örültem a hívásának. Ezer évnek tűnt, mióta nem beszéltünk.
-Jaj tudom, csak képzeld olyan sok minden történt, és nem volt időm semmire..
-Ah, azt azért nem hiszem, hogy nem volt két perced felhívni - vontam fel szemöldökömet.
-Jó tudom.. - éreztem hangjában a megbánást, ezért inkább legyintettem, és faggatni kezdtem.
-Na és milyen a hely? Hogy érzed magad ott?
-Nagyon szép hely, bár kicsit hiányzik London. Van egy barátom. Az osztálytársaim nem foglalkoznak velem, szüleimnek pedig nincs ideje rám. Körülbelül ennyi - hadarta el, de én leragadtam a második mondatnál.
-Barátod van? Ki? 
-Corteznek hívják - halkult a hangja, és biztosra vettem, hogy most elpirult.
-Majd küldd át facebook-on!
-Oké - nevetett, és rám terelte a szót. - És mi van veled?
-Megvagyok.
-Harry? - kíváncsiskodott, én pedig kifakadtam. Hogy imádom Harryt, de amit az elutazása előtt mondott fájt, és igaz, hogy kibékültünk, még mindig nyomja a lelkem. Faith csak akkor keres meg, ha valami kell neki, és hogy ő, Megan is hiányzik. 
Csendben végighallgatta, majd így szólt:
-Harryvel kapcsolatban: Elég nagy szemétség volt tőle, az biztos! - éreztem a hangján, hogy mérges. 
-Tudom. De szeretem! - érveltem. Igen, nagyon szeretem Harryt. Végre igazán érzem azt, hogy szerelmes vagyok, és igazán élek. De ha újra megbántana, összetörnék. 

A Megannel való beszélgetésem után úgy döntöttem, hogy feldúlom a mélyhűtőt, kiveszek egy doboz fagyit, és a szobámban filmezek. Miután sikeresen megszereztem az édességet, és betettem a lejátszóba a filmet, lehuppantam az ágyra, és elmerültem a történetben.
Igazából nem is tudtam annyira a vígjátékra koncentrálni, mert mindig Harryn kattogott az agyam. Nem hívott még ma, én pedig nem akartam felhívni. De miért nem?
A film végére a fagyi is elfogyott, úgyhogy tele gyomorral feküdtem le az ágyra.
Olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy telefonom egyre erősödő hangjára összerezzentem. Fájó fejjel nyúltam érte, és álmosan néztem meg a kijelzőt, ugyanis majdnem elaludtam..De csak majdnem. A kijelzőre vetettem egy gyors pillantást, majd vidáman beleszóltam a telefonba.
-Szia Harry!
-Szia Maddie! - hallottam meg Harry boldog hangját, és a háttérbe a srácok őrült kiáltozását.
-Hallom, jó kedvetek van - nevettem fel, miközben kisimítottam magamon az összegyűrődött pólómat.
-Áh, tudod, csak egy szokásos nap.
-Igen, sejtem. Mi újság veled? 
-Szokásos. Sok fellépés.
-Értem..Már hiányzol!
-Te is nekem - vált halkabbá a hangja, és a fiúk őrült zajongását sem hallottam már, valószínűleg átment egy másik helyiségbe.
-Mikorra várható, hogy haza jöttök? - harapdáltam a szám szélét.
-Karácsony előtt valamikor - felelte.
Remek, az még másfél hónap. Kemény másfél hónap lesz ez..
-Remélem, hamar eltelik majd.. Képzeld, beszéltem Megannel - jutott eszembe hirtelen, és újrahallani kezdtem a srácok zsibongását.
-Tényleg?
-Igen, és képzeld, barátja van.
-Barátja van? - ismételte döbbenten Harry, a háttérben pedig egyszerre síri csend lett.
-Igen. Fura mi? 
-Miért lenne fura? Itt az ideje egy kapcsolatra - mondta, én pedig elgondolkoztam szavain. Végül is igaza van, csak ő sosem volt az a fiúzós típus, na meg azért is furcsálltam, mivel Niallt igazán kedvelte, mielőtt elment. 
Harryvel még körülbelül tíz percet beszélgettem, bár nekem az is kevésnek tűnt, hiszen ha vele beszélgetek, illetve vele töltöm az időt, olyan mintha kétszer gyorsabban telne az idő. Bontottuk a vonalat, aztán eldöntöttem, hogy elmegyek lezuhanyozni. 

                                                          *Niall szemszöge*

Éppen Harry beszélgetett Maddievel, mi pedig, jobban mondva a másik három idióta ökörködött. Én nem, ugyan is nem voltam fényes kedvemben. A beszélgetésből ugyanis kihallottam egy mondatot, ami nem hagyott nyugodni.."Megannek barátja van". 
Nem tudom miért, de leragadtam ennél a rövid mondatnál. Dühös voltam, és csalódott. Hogy miért? Dühös, mert rájöttem, mi mindent szúrtam el, amikor még itt volt. Csalódott, mert most más oldalán boldog. 
Tudom, tudom, most biztos azt gondolja mindenki, hogy egy egoista barom vagyok, de...Megkaptam minden lányt, akit csak akartam. Most tudom csak felfogni, hogy Megan nincs it.. Azért mert szerelmes vagyok belé. Ha akkor nem szűröm össze a levet Demi-vel, most lehet, hogy nem haragudna rám, és lehet, hogy barátságban váltunk volna el. Csak én azt nem tudtam, hogy amit érzek iránta, az kölcsönös. De látom, vagyis inkább mint hallom, már nem az. Kérdések százai kavarogtam a fejemben, úgyhogy otthagyva a fiúkat felsétáltam a hotelszobámba. 
A folyosó üres volt, és csendes, csak az én cipőm súrlódása hallatszott. Egyébként kongott minden az ürességtől. 
Sokan, csak azért akarnak valamelyikőnkkel járni a bandában, mert híresek vagyunk. 
Ez érthető, ugyanakkor beteges, és szívszorító dolog, szerintem. Nem tudhattam meg, hogy Megan hogy néz rám..A fiúra, Niall Horanre a One Direction-ből, vagy egy fiúra, Niall Horanre. Egy átlagos srácra, aki imád enni. Egy srácra, aki szeret az első randira virágot vinni a lánynak..Nem tudom. Rengeteg érzés kavargott bennem. 
Hirtelen kopogtatást hallottam az ajtómon.
-Gyere!
-Szia haver. Mi bajod? - lépett be az ajtón Louis, és levetette magát a fotelba, ami a sarokban állt.
-Egy lány - titokzatoskodtam, bár nem sikerült kibújnom a kérdések alól, Lou rögtön beletrafált.
-Megan - nem kérdés volt, hanem kijelentés. Szomorúan bólintottam, mert igen, tényleg ő volt a magamba zuhanásom oka.
-Igen.
Felvonta a szemöldökét, gondolom, magyarázatot várt.
-Harry beszélt ugye Maddie-vel. Maddie mondta neki, hogy Megannek barátja van.
-Igen, hallottam. Hát igen, tényleg elcseszted szépen szólva - nézett rám Lou. Hát, nem kertelt, de úgy gondolom egy barát megmondja az igazat, és nem köntörfalaz.
-Tudom. De csak ilyenkor jövök rá, hogy mit érzek iránta - bólintottam keserűen, miközben a cipőm orrát bámultam. 
-Elhiszem.. De most nem tudsz mit csinálni egy darabig. Vagy megvárod míg szakítanak, vagy..Nincs vagy, hisz nem választhatod szét őket. Ugye nem fordult meg a fejedben?
-Nem, dehogyis..nem akarok neki fájdalmat okozni - suttogtam.
-Helyes..Majd túl leszel rajta..Mind az összes többi lányon - paskolta meg a vállam, és kiment a szobából. Hát, nem volt teljesen igaz, amit mondott, de..
Újra gondolataimba merültem, és végigdőltem az ágyon. Nem tudom, meddig töprengtem még, de lassan összefolyt minden, én pedig megfeledkeztem a külvilágról.

                                                     *Megan szemszöge*

Újabb sulis nap. Nyöszörögve keltem fel, kimásztam az ágyból, és kivonszoltam magam a fürdőbe. Elaludtam a nyakam is, és a hátam is. Szép kis reggeli kezdés. Miután emberi kinézetet varázsoltam magamnak, magamra kapkodtam egy ruha összeállítást, és lerohantam a lépcsőn, mert csak akkor eszméltem, hogy késésben vagyok. Elvettem egy almát az asztalra helyezett tálból, magamra kaptam a táskám, és indultam a buszhoz, hogy le ne késsem. Hát, éppen elértem a célom, lihegve dobtam le magam az egyik székbe.
Csendben ültem végig, mivel sok megvető pillantást kaptam..Amit megszoktam már. Szinte senki nem kedvel ebben az új suliban. Az új stílusom miatt egyrészt, másrészt pedig mert én vagyok az új lány, aki belerondít a régi jó közösségbe..Élmény így iskolába járni, komolyan. Az egyetlen ok, amiért nem rohantam kétségbeesetten vissza Londonba, az Cortez. Mert ő elfogad olyannak, amilyen vagyok. És ez roppant jól esett. Viszont irtóra hiányzik Maddie. Nagyon..És a fiúk. Valahogy nem tartozom ide. De hiába..Hiába próbálok beszélgetni az osztálytársaimmal, vagy bárkivel..Megvetően fordulnak el. Hiába próbálok békélni a szüleimmel..Reménytelen. Még mindig nem hiszik el, hogy ilyet tettem. És csalódtak bennem. Amit meg is értek. Egy rossz, állandóan magába fordulós emó vagyok, rossz jegyekkel, állandóan búskomor fejjel. Hol van az az életvidám Megan? Hogy változhatott meg minden ilyen rövid idő leforgása alatt? És miért velem történik mindez?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, s észre sem vettem, hogy a busz leparkolt a sulinál, a diákok pedig kizúdulnak az ajtón. Utoljára szálltam ki, hogy elkerüljem a gúnyos pillantásokat, megvető tekinteteket, és lesajnáló vigyorokat.
Kicsit, na jó nagyon, egyedül éreztem magam, miközben a suli bejárata felé baktattam.
Cortez pedig nem jött egész nap. Első órán azt hittem késik, de amikor már a harmadikra se jött be, tudtam, hogy annyi örömöm sem lelem ebben a napban, hogy találkozom vele. Ennyit erről. A nap egyébként hamar elment, suli után hazasétáltam, és tulajdonképpen tanácstalan voltam. Nem tudtam mit csináljak, úgy éreztem, az egész világ összeesküdött ellenem.
Igazságtalannak könyveltem el mindent. A szüleimet, mert egy ilyen helyre hoztak, kiszakítva így a jól megszokott kis életemből. Ahol voltak barátaim, ahol nem minden második napom sírással telt. Hiányzik minden..
Anyáék egyébként egész nap dolgoznak. Amikor hazaérnek, szinte bezuhannak az ágyba, olyankor már nem zavarhatom őket. Nincs kivel megosztani az érzéseimet. Hát, ez van. Egyedül vagyok!