15. fejezet

Bocsi, hogy ilyen lassan jött az új fejezet, de nem volt időm:( És kommenteket sem nagyon kaptam, kicsit szomorú vagyok.:( Nem tudom, érdemes-e folytatni a blogot. Kommenteljetek, mert most már tényleg csak 7 komment után jön következő!:) :*

-Harry.

Ott feküdt a poros földön, véresen és tehetetlenül. Odarohantam hozzá, és leguggoltam.
-Harry - szólítottam meg idegesen, de nem reagált. Finoman megütögettem az arcát, is miután ez sem vált be, zokogva előkaptam a telefonom - még szerencse, hogy nálam van -, és tárcsáztam a mentőt.
Miután elhadartam, hogy hol is vagyunk pontosan, és leraktam a telefont, két kéz csavarodott a derekam köré. Felvisítottam, és hátra fordultam. Az az ember állt ott, aki üldözött. Akitől Harry megakart védeni. Aki miatt Harry kiszaladt az útra. És az a sofőr - aki nem is állt meg - aki elütötte.
-Eressz el - sziszegtem, és bár próbáltam erősnek tűnni, belül már rég rettegtem. A fő ok, hogy mi lesz Harryvel, a másik pedig ez az ember.
A mentős autó szirénázó hangját hallottam meg. Ki akartam szabadítani magam erős szorítása közül, ami csak úgy sikerült, hogy megrúgtam neki ott lent. Rögtön elengedett, és a fájó ponthoz nyúlt. A vérző csuklóm sem érdekelt, odarohantam Harryhez, aki még mindig tehetetlenül feküdt a földön. A mentősök gyorsan leparkoltak, és már szaladtak is felénk hordággyal, és kis bőrönddel, amiben a vizsgálathoz szükséges eszközöket tartják.

-Elütötte egy kocsi - magyaráztam, miközben Harryt a hordágyra fektették. Már meg lehetett állapítani, hogy nem halálosan sérült meg, aminek hallatán olyan kő esett le a szívemről, hogy még puffant is. Viszont betört a feje, elrepedt a bordája, és eltört a lába. Ennek hallatára könnyek gyűltek a szemembe.
-Kisasszony, bejön velünk a kórházba, vagy külön? - kérdezte a mentős kedvesen.
-Megyek magukkal - vágtam rá azonnal, és bekászálódtam hátra. Egész úton azt bámultam ahogy Harrynek injekciót, meg infúziót adnak. Göndör fürtjei szétterültek a hordágyon. Alszik, és azt sem tudja, mi történik vele. Szuper..Még így is olyan aranyos volt. 
A kórház udvarára érve pont a bejárat előtt kijelölt helyre parkoltunk le. A mentősök kivették a hordágyon fekvő Harryt, és betolták az épületbe, én pedig loholtam utánuk.
-Gyorsan egy kórtermet, és egy szabad műtőt - kiabált a férfi mentős, mire pár nővérke, és egy orvos szaladt ki, rögtön ellátva Harryt.
-Köszönöm, hogy ilyen hamar kijöttek - hálálkodtam. Elhadartak valami "ez természetes"-t és már szaladtak is a következő riasztás miatt. A nagy ijedség miatt el is felejtettem felhívni anyát, és a fiúkat. Zokogva mondtam el, hogy mi történt, mire azt mondták, azonnal jönnek.
Én pedig a műtő elé sétáltam, hogy várjak..Várjak, hogy minden rendben lesz-e. Ez butaság, mert nem jó a hozzáállásom. Minden rendben lesz!
De miért mindig velünk történik valami szörnyűség? Miért mindig mi kerülünk bajba? Nekidőltem a hideg csempefalnak, és lecsúsztam ülésbe a padlóra. Karomat átfontam a térdem körül.
Fejemet lehajtottam, és néztem ki a fejemből. Nem érdekelt a holnapi évnyitó, nem érdekelt a sulikezdés. Jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy mi lesz Harryvel.
Anya, és a fiúk hamarosan megérkeztek. Gondterhelt arccal fürkészték a falnak nyomott, összegörnyedt testemet.
-Nagyon súlyos? - érdeklődött Niall, és most hihetetlen módon nem volt nála ennivaló.
-Betört a feje, elrepedt a bordája, és eltört a jobb lába - soroltam, és elhúztam a számat.
-Jézusom - néztek össze mindannyian, és idegesen kezdtek fel-alá járkálni.
-Mióta műtik? - biccentett a műtő ajtaja felé Louis, ahonnan nem túl biztató szavak szűrődtek ki.
-Körülbelül 20-30 perce - válaszoltam erőtlenül, nem jött ki már hang a torkomon.
-Értem - a fiúk teljesen döbbenten, és tehetetlenül ácsorogtak. Mert mind egyet tudtunk csak tenni..Várni. Bele sem merek gondolni, mi lenne ha őt is elveszteném..Nem veszthetem el őt is..Apa után.
Tulajdonképpen a legrosszabb dolog a világon, ha apa nélkül nősz fel. Nem látja, ahogy felcseperedsz, nem tud neked segíteni, nem tud megvigasztalni. Én pedig most teljesen össze vagyok törve. Ennek nem így kellene lennie. Kitört belőlem a zokogás. Arcomat tenyerembe sírtam, hajam az arcomba lógott.
A fiúk nem szóltak semmit, csak felhúztak a földről és erőtlen testemet egyszerre ölelték át. Olyan kedvesek voltak. Meg sem érdemelném..
Ráborultam a vállukra, és megpróbáltam összeszedni magam. Mindent kitörölve az agyamból, kiegyenesedtem, és erőltetetten rájuk mosolyogtam. Vagyis valami olyasmit próbáltam.
-Önök Harry Styles hozzátartozói? - lépett ki egy orvos a mellettünk lévő műtőből.
-Igen - türelmetlenkedtem.
-Minden rendben, az állapota stabil, hamarosan felkel - biccentett az orvos. Hatalmas kő esett le mindannyiunk szívéről. Fáradtan lerogytam a székre, és hajamba túrtam.
-Átszállítjuk a 69-es(:D)kórterembe, aztán félóra múlva be lehet hozzá menni, de csak kettesével, és maximum 30-30 perc - utasított a doki, a nővérek pedig kitolták Harryt. Fájdalmasan néztem utána. Szóltam a többieknek, hogy menjünk a szoba elé.
Tűkön ülve vártam, hogy elteljen az a fránya fél óra. 
-Lehet menni - lépett ki egy nővérke az ajtón. Könyörgőn néztem a fiúkra, jelezve, hogy én szeretnék elsőként bemenni. Természetesen bólintottak, és láthatólag megkönnyebbültek.
Felvettem a táskám, összeszedtem minden gondolatom, és beléptem a kórterembe. 
Elég kábán meredt az ajtóra, aztán amikor meglátott, halványan elmosolyodott.
-Szia - mosolyodtam el, és odahúztam egy széket az ágya mellé. Elég rosszul nézett ki. Kezét közelebb húztam, és összekulcsoltam ujjainkat. - Hogy vagy?
-Hát, nem hazudok, elég rosszul. De most, hogy látlak, sokkal jobban - fordította felém a fejét, göndör fürtjei szétterültek a kórházi párnán.
Elpirulva néztem végig rajta. Az egész arcán karcolások, a karján horzsolások, a lába eltört, a homloka is be volt kötözve, , és még így is képes volt mosolyogni. Dicséretet érdemel, az biztos.
-Az én hibám - motyogtam, amikor belém hasított a felismerés.
-Ez nem igaz! - ellenkezett Harry. - Ne emészd magad, már megtörtént.
-Nekem kéne itt feküdnöm - böktem az ágyra, és sajnálkozón néztem fel rá.
-Nem. Ennek így kellett lennie - nyugtatott, belőlem pedig kitört a zokogás. Remek. Neki lenne oka az aggodalomra, és a sírásra. Ehelyett én sírom le a karját. Fantasztikus vagyok.
Miután némiképp megnyugodtam, tudtunk normálisan beszélni. Amikor lejárt a fél óra látogatási idő, nyomtam egy csókot a szájára, és kimentem. 
A többiek kérdőn néztek rám, nyilván nem hagyták figyelmen kívül a kisírt szemeim.
Megráztam a fejem, és intettem, hogy menjenek. 
Amikor mindenki volt bent, még elköszöntem Harrytől, és hazaindultunk. A fiúk hazavittek, mert anya már hamarabb elment. 
-Köszönöm még egyszer - fordultam feléjük.
-Ugyan - legyintett Louis. - Holnap is eléd jövünk, amikor megyünk be. 
-Nekem holnap évnyitó - motyogtam, és a cipőm orrát kezdtem el bámulni, mintha valami nagyon rendkívülit fedeztem volna fel rajta. 
-Ó. Akkor majd délután - kacsintott Liam, és már el is hajtottak.
Piros pont jár azért, amiért csak akkor tört ki belőlem a zokogás, amikor felértem a szobámba, és jó hangosan bevágtam magam mögött az ajtót.
Lerogytam a fotelembe, és hajamat ujjaimmal kifésülve az arcomból sírtam.
Minden régi emlék felkavargott bennem. Apa halála, Megan távozása, és most Harry. 
-Nem akarok több embert elveszíteni! - ordítottam, teljesen kikelve magamból.
Az ajtómat kulcsra zártam, és az este nagy részét dühöngéssel, és sírással töltöttem. A szemeim teljesen bedagadtak. És így menjek évnyitóra..
Egyszóval, rémes nap.

Reggel hihetetlen fejfájással, és bedagadt szemekkel ébredtem. És szeptember van, ami szintén lelombozta a kedvem.
Felvettem az ünneplőmet, és megcsináltam a hajamat.
Lesétáltam a lépcsőn, és a konyhába mentem. 
Köszönni akartam, de csak egy gyér nyekergésre tellett. Elment a hangom.
Anya megértette, és elfojtott egy mosolyt. Mivel már Megan nincs itt, nem tudtunk együtt menni, így anya elvitt. A suli előtt leparkolt, én pedig kiszálltam, és intettem egyet. 
A suli előtt az osztálytársaim ácsorogtak, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. 
Odasiettem hozzájuk, és mosolyogva intettem.
-Aa de hiányoztál Maddie - ölelt át Darcy. Értetlenül nézett rám, hogy nem válaszolok, én pedig tollal felírtam a kezemre, hogy elment a hangom. 
-Ó - mosolyodott el, és odamentünk a fiúkhoz. 
Tízkor lementünk a tornaterembe, ami szépen fel volt díszítve. 12d...Azta. Mosolyogtam, és leültem Dave, és Darcy közé.
Az évnyitó a szokásos rendben telt, az igazgató beszélt egy sort, himnusz, stb.
Elől megszeppenve ültek a kilencedikes, az újak. Valamikor mi is azok voltunk, tiszta fura.
Megan nélkül olyan furcsa volt minden. Kérdezték is egy páran, én pedig lapra írva kommunikáltam.  Kicsit vicces volt. 
Az évnyitó után átvonultunk az osztályterembe, és az ofő lelkesen beszélt az idei programokról. Holnap csak osztályfőnöki órák lesznek, hurrá.

Miután lezajlott az évnyitó, hazamentem, és felhívtam Lou-t, hogy mehetünk. Ám a kijelentése megrémített.
-Baj van - szólt a telefonba.