4. fejezet: Az emberek változnak.

Másnap eléggé összezavarodva ébredtem. Nem sokat aludtam, egész végig a bandán agyaltam. Fáradtan mentem le a lépcsőn, ahol kis híján hasra is estem.
-Sziasztok.-ásítottam egy nagyot amikor a konyhába értem.
-Szia.-köszönt anya, Faith pedig mint mindig nem figyelt rám.
Megreggeliztem, és kivettem a hűtőből egy üveg Nutellát, meg egy kiskanalat, és visszatrappoltam a szobámba. Elhatároztam, hogy a mai nap egy olyan "nem mozdulok ki a szobából, inkább magamban duzzogok, nutellát zabálva nap" lesz.
Ma nem kellett bemennem a munkahelyre, aminek iszonyatosan örültem.
Benyitottam a szobámba, ledobtam magam az ágyra, és bekapcsoltam a tv-t.
És lássatok csodát, éppen egy One Direction interjú ment.
-És fiúk, mi a helyzet a lányokkal?-fordult a riporter a fiúk felé.
Louis és Zayn-nek mint megtudtam, már volt barátnője, Liam nemrég szakított, és a szőke gyereknek meg a göndörnek nincs barátnője. Csodás.
De amit a riporter ezután mondott, azt hittem megfulladok, mert éppen egy nagy kanál nutellát tömtem be a számba.
-Harry, láttunk nemrégen ezzel a lánnyal.-ez lett volna az a mondat, és beraktak egy képet, amint éppen hasba vág a kocsiajtóval.-Van köztetek valami?
-Nem semmi. Csak barátok vagyunk.-felelte szemrebbenés nélkül.
Ekkora hazugságot. Mi..barátok? Ez hülyeség. Össze vissza kalimpáltam a kanállal, aminek végeredménye az lett, hogy orrba csaptam magam.
-Kicsim.-nyitott be az ajtón anyu.-Bejönnél ma dolgozni? Kéne a segítség..
-Persze anyu.-sóhajtottam, és felálltam az ágyról.
Lőttek a "tökéletes" napomnak.
Átöltöztem valami normális ruhába, és lementem a lépcsőn.
Amikor leparkoltunk a kávézó előtt, megpillantottam az 5 fiút, akit annyira nem akartam.
Az üzlet előtt ácsorogtak, gondolom nem csak úgy. Anya eléjük ment, én pedig követtem, és kinyitott.
A fiúk pedig kishíján fellöktek, úgy rohantak a boltba.
Anya a kezembe nyomta a köpenyemet, én magamra kötöttem, fogtam a cetlimet, meg egy tollat, és elindultam az 5 nemkívánatos személy felé.
Vettem egy nagy levegőt.
-Mit adhatok?-kérdeztem udvariasan, és igyekeztem nem mogorván beszélni.
-5 kávét, cukorral és tejjel.-sorolta a csokibarna szemű, asszem Zayn.
-Máris hozom.-sarkon fordultam, és beordibáltam anyának a rendelést.

                                               *Harry szemszöge*

Ez a lány. Maddie. Olyan furcsa, és hihetetlenül szép. Igaz, hogy a riporternek azt mondtam hogy barátok vagyunk, de ha jobban belegondolok, még azok se. Most is rajta legeltettem a szemem, de Niall közbeszólt.
-Mivan Harry? Csak nem bejön a kiszolgáló csaj?
-Maddienek hívják.-néztem rá csúnyán, és kitértem a kérdése elől.
-Ne terelj.-emelte fel mutatóujját Liam.
-Na bejön, vagy nem?-sürgetett Louis is.
-Nem.-vágtam rá elég gyorsan, ami választ is adott a kérdésükre, és amolyan "engem nem tudsz átverni" nézéssel pillantottak felém.
-Hagyjuk.-legyintettem, Maddie pedig felbukkant a tálcával a kezében. Már éppen lerakta volna az asztalra, amikor megcsúszott, és a csészék egész tartalma rám zúdult.

                                                   *Maddie szemszöge*

Jézusom, ez nagyon ciki volt. Az egész kávé a göndör gyereken landolt.
-Jézusom s-sajnálom, én csak megcsúsztam és jaj istenem de béna vagyok.-kapkodtam a fejem, de látszólag nem nagyon izgatta ez a dolog.
-Semmi baj.-mosolygott.-Előfordul.
Fogtam egy zsebkendőt, és felitattam az ingjéről a barna foltot. Igaz, hogy nem szeretem kifejezetten, de azért bunkó még sem akartam lenni.
-Hagyd már!-tolta el a kezem, és a szemembe nézett. Azzal a gyönyörű zöld szempárral...Jézusom, miért mondok ilyet? Fejbe csaptam magam, ők pedig értetlen fejjel néztek rám.
Legyintettem egyet, és visszamentem a pulthoz, majd még egyszer elkészíttettem anyával az 5 rendelést, és gondoltam, meghívom emiatt az incidens miatt őket.

Délután végre hazamehettem, de még mindig égett az arcom a délelőtti ügy miatt. Szörnyen szégyelltem magam, mert nem csak előttük, hanem az egész kávézó előtt égettem le magam. 
Mire hazaértünk anyával, már sötétedett, bevallom, ilyenkor már nem szeretek egyedül járkálni.
Berontottam a házba, és lerúgtam magamról a cipőt. 
Miért kell nekem minden nap találkozni velük? Ráadásul mindig kellőképpen le is égetnem magam előttük? Szánalmas vagyok...Elhúztam a szám, és felvágtattam a szobámba. Egy forró zuhany után szó szerint beestem az ágyba, olyan fáradt voltam.

*Másnap*
Reggel szörnyen ébredtem, fájt a fejem, hányingerem volt, és forgott velem a világ. Egyszóval minden betett. Levánszorogtam egy földszintre, ahol 2 álmost tekintet nézett vissza rám. Most is belegondoltam, hogy ott lehetne még az a bizonyos 4. személy, aki mindennél jobban hiányzott az életünkből. Erőltetett mosollyal leültem anyu mellé, és elvettem egy szelet pirítóst.
-Jó reggelt.-köszöntek. Köszöntek?? Faith azt mondta NEKEM hogy jó reggelt.
-Mit mondtál?-hüledeztem. 
-Ő azt hogy jó reggelt.-válaszolta már flegma hangnemben.
-Ó, visszatért a régi Faith.-morogtam, és beleharaptam az áhított pirítósomba.

Délelőtt ismét be kellett mennem a kávézóba, aminek nagyon nem örültem. A kávézó elé érve megpillantottam Meg-et, aminek már kicsit jobban örültem. 
-Szia.-ugrott a nyakamba, hatalmas vigyorral az arcán.
-Szia.-feleltem kis híján fuldokolva, annyira szorított.
-Képzeld. Találkoztam tegnap Louissal az utcán, és meghívott minket ma estére a moziba.-hadarta én így nem sok mindent értettem belőle.
-Mivan? Magyarul ha lehet kérni.-böktem meg mire ő elmosolyodott, és elmondta érthetően.
-Te most komolyan azt akarod, hogy menjek el azzal az 5 majommal moziba?-csúszott pár oktávval feljebb a hangom, és már kissé hisztérikus hangnemben kötöttem ki.
-Meg velem!-emelte fel mutatóujját.
-Ja, egyetlen ok, amiért talán elmegyek..-forgattam meg a szemeimet.
-Akkor eljössz?-csillantak fel a szemei.
-Hát nem is tudom.-gondolkoztam el, hogy vajon mi sülne ki ebből az egészből, és nem igazán tartottam jó ötletnek, hogy én velük tartsak bárhova is.
-Ajj ne csináld már. Tedd meg értem.-meredt rám kis kutya szemekkel, mert az mindig megtörte azt a "kőszívemet".
-Jó, oké. Csak azt nem értem, hogy ha szinte még nem is ismernek minket akkor mi a fenéért hívnak minket moziba?-morfondíroztam, és az államon nem létező szakállat kezdtem simogatni.
-Hát nem elég az, hogy moziba megyünk velük?-fakadt ki Megan, mintha ez valami eget verően szuper dolog lenne. Legalábbis számára, meg a többi rajongó számára. Csak nekem nem.
-Nem tetszik ez nekem..-mormoltam.
-Ne legyél már ennyire paranoiás.
-Lányok bejöttök még ma dolgozni?-hajolt ki az ablakon anya kicsit morcos fejjel.
-Megyünk.-szóltunk kórusban, felkaptunk egy-egy köpenyt, és hozzáláttunk egy hosszú, fárasztó napnak. És bele kellett törődnöm, bármennyire nem akartam, hogy az estémet, amikor kipihenhetném magam, még el kell mennem 5 sztárocskával meg a dilis barátnőmmel moziba.

Délután fáradtan estem haza, és beletörődve a sorsomba megpróbáltam nem egy szaggatott farmerban, meg lyukas felsőben elmenni, úgyhogy kutakodni kezdtem a szekrényemben, míg végül találtam egy elfogadható csőtoppot, és egy farmernadrágot. Hajamat kifésültem, és lófarokba kötöttem. Más tinilány aki mellesleg ilyen nagy fan, már rég nyálát csorgatva menne a fiúk után..Csak "kár" hogy én nem vagyok ilyen. Najó mondjuk Megan se ilyen, de azért na..
Éppen a konyhában társalogtam anyuval, amikor csöngettek. Kinyitottam és Meggel találtam szemben magam, aki ennél jobban már ki sem tudta volna pintyőzni magát.
-Hány órát álltál te a tükör előtt?
-Csak 1-et.-közölte.
-Hű...-elismerően sóhajtottam, mivel ő képes 2-3 órát is a fürdőszobában tartózkodni.
Vagy csak minden kirakat üvegében megnézni magát.
Elindultunk a mozi felé. Út közben nem szóltunk egymáshoz, én csak magamban fortyogtam, Megan arcáról pedig nem lehetett letörölni a vigyort.
Mikor odaértünk már megpillantottam az 5 félnótást, aminek mondhatom, iszonyatosan "örültem".
-Sziasztok.-köszönt vidáman Meg, én meg elmotyogtam egy "Hello-t". Semmi kedvem nem volt jópofizni velük. Kik ők nekem? Akkor meg minek játsszam a jó kislányt?
-Hali.-köszöntek a fiúk.
Meganék még váltottak pár szót, meg belekezdtek az ismerkedésbe, amit egészen a mozi teremig folytattak, én pedig csak csendben kullogtam mellettük. Amikor beértünk a székekhez, a srácok sorra helyet foglaltak. És ki mellett maradt nekem hely? Hát persze, hogy amellett akit ki nem állhattam. Harry mellé. Rájuk néztem egy amolyan "ez most komoly?" fejjel, és durcásan levágtam magam a helyemre. 
Valami riogatós horrorfilmet néztünk, amitől nekem felállt a hátamon a szőr, és néha ijedten kaptam szemem elé a kezem.
Amikor oldalra sandítottam, láttam, hogy Harry milyen jókat szórakozik rajtam. Nagyon jó.
Miért minket kellett, hogy kiszúrjanak ezek a fiúkák? A többivel már nem is annyira van bajom, ahogy hallottam a beszélgetést, és kiderült hogy nem is olyan rossz fejek. De hát ez a Harry. Nem mondom, hogy rosszul néz ki, de a személyisége nem jön be. Látszik, hogy csak a kamerában kis cuki fiú. Mindegy.
Mikor vége lett a filmnek, gyorsan felpattantam, és Megant is sürgettem, hogy jöjjön már, de ő kitalálta, hogy a fiúk kísérjék haza. És mivel teljesen nem egy irányba lakunk, muszáj volt egyedül mennem. Meg fogok halni. Ááá.
-Hé Maddie ne kísérjen valaki haza?-fordult vissza Megan.
-Őő..hát bevallom mindjárt beszarok hogy esetleg az utca végén egy hatalmas zombi leharapja a fejem, de egyikkel sem szívesen megyek haza.-mondtam ki az igazat.
-Én hazakísérhetlek. Úgy sincs kedvem már bemenni bulizni.-ajánlkozott Harry. Miért pont ő? De annak érdekében, hogy ne egyen meg semmi vagy senki inkább beleegyeztem. Valahogy csak kibírom.
-Oké..legyen.-sóhajtottam egy hatalmasat.
A többiek elindultak, mi meg ketten maradtunk, és beállt a kínos csend. Elindultam az ellenkező irányba, és egy követ kezdtem el rugdosni. 
Harry tekintete szinte égette az oldalam, amitől kissé zavarba is jöttem. Nem azért mert a híres Harry Styles bámult, hanem azért, mert amúgy sem szeretem ha valaki ilyen feltűnően mér végig.
-Vicces vagy.-törte meg a csendet.
Meghökkenten cövekeltem le a járda szélén, és elöntött a forróság. Mi van ma velem?
-Őőő köszi?!-komolyan? Ennél jobbat nem tudnál mondani Maddie Johnson?? Balek vagyok.
-Hogy én mekkora egy idióta vagyok.-suttogtam, de nem gondoltam, hogy meghallja.
-Miért is?-fordult felém.
-Semmi.-intettem le.
-És amúgy apukád meg anyukád nem fognak haragudni hogy ilyen későn mész haza?-kérdezte meg én pedig megint megálltam.-Mi a baj?
-A...az apukám már 10 éve...meghalt.-csuklott el a hangom.
-Jézusom. Sajnálom.-suttogta.-Akarsz beszélni róla?-fordult megint felém. Milyen jó, hogy ilyen messze lakunk ettől a hülye központtól, már rég hazaértem volna, ha nem a város másik szélén laknék.
-Hát..nemtudom.
-Jó persze szinte nem is ismerlek, de mindig jobb, ha nem fojtod magadba..-ebben igaza volt. -Najó.-sóhajtottam, és belekezdtem a monológba, amit szinte minden ismerősömnek el kellett mondanom. 
A történet közepén már kigördültek a szememből a könnycseppek.
Miután befejeztem a monológomat, letöröltem az arcomon versenyző könnycseppeket. Harry némán jött mellettem, és megértően bólogatott.

Sokat mesélt magáról, és a családjáról, és kiderült, hogy nem is olyan tapló, mint hittem. Úgy látszik nem szabad ítélni első látásra. Én is meséltem még magamról, és Meganről is, amiken ő jót nevetett.
Az út végére, már teljesen felengedtem, és nevettem a viccein. 
Elterelte a gondolataim apuról, talán pont ez volt a célja. 
Amikor a házunk elé értünk, szembe fordult velem.
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de én jól éreztem magam...veled.-mondta ami engem meghökkentett. 
-É-én is jól éreztem magam.-mosolyodtam el.
-Látlak még?-nézett rám reménykedve. Végülis..megismerhetném őt/őket jobban is.
-Add a telód.-utasítottam, mire ő furcsán nézett rám.-Aj csak add már.
A kezembe tette a készüléket, én pedig belepötyögtem a számomat.
Az én telefonomat is odaadtam neki, ő is beírta a számot. 
-Akkor, szia. Jóéjt.-köszöntem el, és elindultam az ajtó felé, de megragadta a csuklómat, és magához húzott, és egy puszit adott az arcomra.
-Jóéjt.-suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Óvatosan kihúztam a kezeim az ővé közül, és szemlesütve most már tényleg elindultam az ajtó felé.
Kirántottam magam előtt azt, és még visszanéztem. Rám mosolygott, intett egyet, és elindult   az ellenkező irányba.
Beléptem a jó meleg lakásba, lerúgtam magamról a cipőt, és boldogan sétáltam be a konyhába. Szívem még mindig a torkomban dobogott.
-Szia anyu.-köszöntem hatalmas vigyorral az arcomon.
-Szia drágám. Hát miért örülsz te ennyire? És ki volt ez a fiú a kapuban?-vont kérdőre csípőre tett kézzel.
-Ja hát valami horrorfilmet néztünk meg a moziban, és utána kicsit priccoltam, és hazakísért. Eddig utáltam, de kezd megváltozni a véleményem róla. Egész..jófej.-mondtam ki kerek-perec.
-Az emberek változnak drágám.-mosolygott rám anyu, és megölelt.
-Igen, észrevettem. Megyek lefekszem. Jóéjt.-adtam neki egy puszit, és felsétáltam a lépcsőn.
Vettem egy forró fürdőt, és bebújtam az ágyamba. De nem tudtam elaludni. Végig Harryn járt az eszem, amikor a telefonom pittyegésére lettem figyelmes.
Kíváncsian nyúltam utána, és megnyitottam az üzenetet.
Feladó : Harry.
Üzenet: Holnap találkozzunk a parkban, Jóéjt, Harry. xx
Csodálkozva pislogtam, és visszaírtam neki egy "Oké, neked is"-t. Ennél jobbat ki se találhattam volna.

Ezen a napon döbbentem rá, hogy az emberek változnak. Csak meg kell őket ismerni. Teljesen megváltozott a véleményem Harryről, és azt gondoltam, hogy remek barátok leszünk..Ha addig meg nem változnak az érzéseim.